Sztárvilág

Colin Farrell - A sült galamb drága mulatság

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Más repkedne, ha az amerikai sikerlista élén úgy emlegetnék, hogy "a legszexisebb rosszfiú". Fél évvel ezelőtt még ő is bóknak vette volna. Most már csak vigyorogva legyint, belerúg egy kólásdobozba és elharapja a nyomdafestéket nem türőt.

 

Mit csinál egy izgatott kisifú, ha az apja ünnepelt focista Dublinban? Vagy rajong érte, vagy kézzel-lábbal fellázad ellene, nem igaz? Colin Farrell (30) már nem emlékszik pontosan, hány suliból csapták ki, arra meg még kevésbé, hogy hány üveg sör miatt. És arra sem, hogy miért futott egészen Ausztráliáig, ahonnan egy laza év után hazament és beiratkozott a színiakadémiára, ahonnan egy évre rá kimaradt és belevetette magát a munkába. A zsinórban elvállalt független ír filmek, tévésorozatok, tévéjátékok sokasága a kába múltba morzsolódott, amint Colin - huszonnégy évesen - megkapta a Tigerland (2000) főszerepét. Szomjas volt, kirobbanó, izgága, sugárzóan tehetséges és olyan szexi, hogy levakarni se tudta magáról a nőket. De ő csak egyetlen lányt látott: Amelia Warner angol színésznőt, akit 2001 júliusában feleségül vett Tahitiban. Négy hónap múlva ellustult a láng, elváltak.

 

Farrell 2000 és 2006 között 14 nagyfilmben játszott, ennek legalább a felében főszerepet. Bőrönd volt a szekrénye, hotel a lakása, repülőkön aludt, diszkóban-bárban engedte ki a gőzt és ölelte a lányokat. Nagykanállal habzsolta az életet és nyelte a szerepeket, miközben szerettei - elsősorban a húga, Claudine, aki egyben személyi asszisztense is - mind kétségbeesettebben próbálták visszafogni az önrombolástól. 2004-ben egy alkalmi kapcsolatból megszületett a kisfia, James, aki hol vele, hol Los Angelesben élő anyukájánál lakik.

 

2004-05-ben négy jól beharangozott film sorsát bízták Colinra a vezető hollywoodi rendezők: címszerepet a Nagy Sándorban, főszerepet az Új Világban, az Ask The Dustban és a Miami Vice-ban. Ebben a két évben olyan sebességgel repkedett a történelmi korok, földrészek és karakterek között, hogy aludni sem volt ideje, nemhogy átállni. Hónapokig pörgött a mából a holnapba. És beütött a krach. Olyan fokon, hogy az orvosok fél évre radikálisan kivonták a forgalomból.

 

- Erről mesélj! Hogy mi történt veled ez alatt a hat hónap alatt és mennyit változtál tőle.

 

- Az elmúlt hat-hét éven gyakorlatilag úgy söpörtem át, mint a szél. De egy percét se bánom, mert meseutazás volt, csak csontig kiszedte belőlem a kakaót. És a Miami Vice után most először azt kellett mondanom magamnak, hogy snitt. Elég. Itt és most le kell állni, és muszáj szó szerint és képletesen is venni egy jó mély levegőt, meg körülnézni, hogy hol is vagyok és merre legyen a tovább.

 

Colin Farrell a Miami Vice c. filmben...

 

- Picit konkrétabban, mi az, amire nemet mondtál?

 

- Fél éve egy rohadt kortyot se iszom, ami azt is jelenti, hogy vége a kivilágos-kivirradtig tartó bulizásnak. Ugyanis a szervezetem bemondta az unalmast. Nem ért váratlanul, de durva vekker volt, hogy akkor most elég. És kikristályosodott, hogy két dolog a fontos. A melóm, meg az a kis kölyök, aki a szemem fénye. Ez egyébként hihetetlen. Azt hiszed, hogy bele tudsz zúgni valakibe. És akkor jön ez a csöppség, akit minden porcikáddal imádsz, és életedben először tudod, hogy létezik szerelem, amelyik nem múlik el soha. Mert voltam én már szerelmes, tudom, milyen, mikor vége. Csakhogy ennek sose lesz vége. Iszonyúan bizarr. Nekem most James körül forog a világ.

 

- Jamie Foxx, aki a társadat játssza a Miami Vice-ban, félig komolyan, félig viccesen eldúdolt nekem egy dalt. Igy szól: Itt belül örökké perzsel, hogy miért nem égethetem a gyertyát mind a két végén...

 

- Édes szívem, tudtam, hogy itt fogunk kikötni, az egzisztencializmusnál! Hogy miért nem lehet hamm, bekapni az egész világot? Mert vágysz-vágysz valamire, és mikor végre megkapod, rájössz, hogy nem is volt olyan fontos. Hogy már nem érzed se az ízét, se a bűzét, és nem látod a színét se, mert megvan. A tied. Az életed szerves része. Ezért kell néha megállni, hátralépni, háromig számolni és hálát rebegni, hogy mekkora mázlista vagyok. Mikor azon kapom magam, hogy nyavalygok meg dühöngök, hogy mennyi kosz úszik a pofámba a siker farvizén, mindig megcsipkedem magam, hogy térj már magadhoz, te hülye, és láss ki egy kicsit a fejedből, vedd már észre, hogy mennyi rohadt dolog történik a világban. Vagyis minden relatív. Aztán mégis az a legnehezebb, hogy észrevedd a fától az erdőt. Az ember a világra jön, de nem kap se iránytűt, se bedekkert, hogy merre induljon. Totál káosz az egész. Emberek kavarognak körülötted, álmodozol, reménykedsz, hibázol, pofázol, és ott vagy valahol, valamelyik polcon, valamilyen státuszban, amit vagy kértél, vagy nem, de ezt a státuszt már rád sütötték pici korodban. Megszülettél, körbeimádtak, és mire két-három éves leszel, már sejted, hogy hol a helyed a családban. Hogy miért nem lehet hamm, bekapni mindent? Mert a minden nem létezik. Azt hiszed, Bill Gatesnek mindene megvan? Vagy nekem, a lóvémmal, a gyönyörű kölykömmel, a tökéletes családommal mindenem megvan? Nincs. Sok mindenem van, igaz. Meg az is igaz, hogy ez a sok minden lényegesen több, mint amennyi annak van, aki látszólag előttem áll a sorban.

 

- És mi az az öt dolog, ami a legeslegfontosabb neked a világon?

 

- A fiam, a családom, a barátaim, az emlékeim és a jövőm. Ami remélem, van.

 

...Gong Livel 

 

- Mondod harmincévesen.

 

- Hinnéd, hogy már harminc? Pedig még mindig Pán Péternek érzem magam. Valahogy nem akaródzik felnőni.

 

- Pedig kéne. Legalább egy kicsit.

 

- Hát igen. Ha másért nem, a gyerekem miatt legalább... Bizarr dolog, de úgy érzem, mintha új szerződést kaptam volna az életemre. Még kimondani is fura. Ne érts félre, sose voltam öngyilkos típus, de valahogy sokáig tökre hiányzott belőlem az a hihetetlen élni vágyás. Éltem a mának és nem törődtem se a holnappal, se azzal, hogy mi lesz a következő lépés. Most viszont nap mint nap töprengek az élet értelmén. Meg azon is, hogy vajon régen miért nem foglalkoztatott egy kicsit se ez a dolog. Talán mert annyira magától értetődő volt, hogy ott a család, a haverok, a csajok, de valahogy mégse volt elég ahhoz, hogy átgondoljam az életemet és koncepciót csináljak. Mióta megvan a fiam, azt érzem, hogy érdemes élni, meg azt, hogy nagyon sokáig akarok élni. Látni akarom, ahogy felnő, a barátja akarok lenni, ott akarok sertepertélni körülötte. És persze a haverjaim is fontosak, a testvéreim, a szüleim, meg hát a meló. Sokan mondták, hogy fékezzek, hogy jobban válogassam meg a szerepeimet, hadd lássák, hogy kezd benőni a fejem lágya, de nem igazán látom az okát. Túlságosan szeretem csinálni, tudod? Meg aztán ahányszor eldöntöm, hogy na jó, akkor most egy kicsit leállok... mindig baromi szerencsém van. Épp most akartam egy pici szünetet tartani, erre megszólal a telefon, hogy Woody Allen keres. Oké. Már röpültem is. A szerencsém tehet róla, hogy nem álltam le. Hogy hajtok tovább.

 

- Ennyit a szerencséről meg a munkáról. És a szerelemről?

 

- Voltam már egy párszor szerelmes, és valahogy mindig pont jókor jött. Szerelmesnek lenni állati jó, ugyanakkor baromi nehéz is, mert amilyen gyönyörű és könnyű dolog a szerelem, legalább annyi felelősséggel is jár, és ez néha nyomasztó, mert félelmetes. Félsz, hogy elveszted azt a másikat, rettegsz, hogy megérdemled-e, meg ilyenek. Súlyos kérdések, nem igaz?

 

- És mitől lesz Pán Péterből felnőtt férfi?

 

- A legfontosabbal kezdem: az őszinteségtől. Aztán azzal, hogy számítani lehet rá. Az erős jellem már nem is kérdés, meg különben is, ez férfira, nőre egyaránt vonatkozik. Más ugyan a DNS-ünk, de az élet valahogy mindig úgy hozza, hogy egyszer a férfi erősebb és felelősségteljesebb, máskor meg a nő. Csak az őszinteség és a kiszámíthatóság kell, hogy maradjon. Ezek alapkövetelmények.

 

- Említetted, hogy néha rágódsz a siker hordalékain. Mire céloztál?

 

- Hogy mikor legjobban szeretnél egyedül lenni, pont akkor találnak meg autogramért meg fotókért. Mondjuk a legextrémebb példa, mikor kórházban voltam, ahová nem véletlenül kerül az ember. Sokkal könnyebb volna az élet a lesifotósok nélkül, de belátom, hogy ma már olyan világban élünk, ahol bárki vehet egy digitális kamerát, és még egy ötéves gyerek is el tudja sütni, ha autofókuszra van állítva... De nehogy azt hidd, hogy sírok. Tényleg nem. Az én életemben annyival több a jó, mint a rossz, hogy ez legyen a legnagyobb bajom.

 

- Nagy Sándortól Sonny Crockettig sok mindent eljátszottál, de egyik sem te vagy.

 

- Így van.

 

- És amit a lapok összehordanak rólad, az sem te vagy.

 

- Ez is stimmel.

 

- Akkor ki az Colin Farrell?

 

- Egy srác, aki semmivel se jobb vagy rosszabb, mint az átlag. Legfeljebb annyiban, hogy próbálkozik.

 

Hollywood, 2006. július

Návai Anikó
XII. évfolyam 9. szám

Címkék: Colin Farrell, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2018. május

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.