Sztárvilág

Diane Lane - Volt egyszer egy feleség

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?  


Kevés sztárházaspár bírja sokáig a nyomást, hogy melyikük a sikeresebb, fiatalabb, ránctalanabb, gazdagabb, boldogabb. Diane Lane (45) és Josh Brolin tartós házassága abból adódik, hogy mind a ketten a szakmába születtek, és az anyatejjel szívták magukba azt az immunitást, ami nélkül nehéz kitartani egymás mellett Hollywoodban. S amit nem tanultak meg gyerekkorukban és fiatal felnőttként, azt bőven bepótolták a családi vacsorákon, ahol Brolin édesapjának második felesége, bizonyos Barbra Streisand busásan megosztotta velük saját élete magánkudarcait és diadalait.

 

Diane Lane-nek az is segít, hogy csöndes, nyugodt, visszahúzódó alkat, a sztárallűrök legárulkodóbb apró jelei nélkül. Ezt a fegyelmet már hatéves korában megtanulta, amikor apja társulatával bejárta Amerikát, s először lépett színpadra a Médeában. A filmvásznon legtöbbször érzékeny feleséget, sebezhető magányos nőt alakít, most azonban „erőre kapott”. Új filmjének címe Secretariat, vagyis az amerikai Kincsem már önmagában megmagyarázza, hogy csak látszólag választottunk szokatlan helyszínt a beszélgetéshez, mert a történet java egy lóversenypályán játszódik.

 

– A Secretariat Pennyje hatvanas évekbeli vidéki feleség, háziasszony és négygyerekes családanya, aki apja betegsége miatt átveszi a csőd szélén álló családi farmot meg a lovardát, és sikert kovácsol belőle. Hol találkozik Penny Diane Lane-nel?

 

– Penny sokkal nagyobb kockázatot vállalt, mint én valaha, mert hol volt még akkor az a női egyenjogúság, amelynek a gyümölcseit ma már mindannyian élvezzük. Egy csomó szemléleti különbséggel meg kellett vívnia. De még csak nem is ezt becsülöm benne legjobban, hanem azt, hogy minden önzés és hiúság nélkül tette. Átlátta, hogy ha nem lép közbe, a testvérei eladják a farmot, mert csak nyűg nekik, tehát a szükség kovácsolta ki belőle azt az erőt, hogy a kor közérzete és elvárásai ellenére a nyakába vegye ezt a hatalmas vállalkozást. A korabeli média szitokszónak használta és folyamatosan a fejére olvasta, hogy ő csak egy háztartásbeli, s ez ellen a maga visszafogott módján védekezett. Soha nem verte a mellét, hogy márpedig nekem itt küldetésem van! Csak tette a dolgát szép csöndesen, mosolyogva és boldogan. Még azt sem adták meg neki, hogy ért ahhoz, amit csinál, pedig lovas családból származott. Tulajdonképpen naivan nem akartak a szépsége mögé látni, nem akarták komolyan venni, ami végül előnyére szolgált. De még ezt sem használt a ki tudatosan.

 

– Te is azt használtad ki, hogy a külsőd miatt nem vettek mindig komolyan?

 

– Szeretném azt hinni, hogy igen, de nem én vagyok a megmondhatója. Nekem csak az volt fontos, hogy hű maradjak magamhoz. És azt vettem észre, hogy az évek múlásával egyre könnyebben megy.

 

– Penny beérhette volna kevesebbel is... és te is.

 

– Elhúzhatod a fal mellett életed végéig, vagy dönthetsz úgy, hogy belevágsz a sűrűjébe. Penny már csak az apja miatt is belevágott, és ez az az édes-keserű vállalás, ami legjobban szíven ütött. Mert vállalni vegyes kaland. Amikor A hűtlenért Oscarra jelöltek, apámat jobban megrázta, mint engem, és nagyobb diadalnak érezte, mint én, mert valahol az motoszkált benne, hogy ez a család dicsősége. Nekem is az volt. Emiatt örültem neki legjobban.

 


 
Jelenetek a "Secretariat" c. filmből

 

– A korosztályodbeli színésznők kapkodnak a szerepek után, te viszont néha évekig nem dolgozol. Miért?

 

– Mikor a kislányom (Christopher Lambert színésztől – a szerk.) 15 éves lett, úgy döntöttem, jobb, ha ott vagyok mellette. Aztán elvállaltam az Éjjel a partont, és utána úgy éreztem, muszáj lazítanom egy kicsit, hogy feltöltődjek. Kihagyni legalább olyan fontos a számomra, mint dolgozni. Picasso biztos nem értene velem egyet, mert ki nem ejtette az ecsetet a kezéből, de a mi szakmánk egész más. Amikor filmezel, olyan, mintha egy másik bolygóra költöznél egy családdal, akivel sülve-főve hónapokig ott vagy összezárva és nagyon intenzív élmények érnek. Anyának lenni főfoglalkozás, nem sok szabadidőt hagy az embernek. Nekem legalábbis nem. Párszor elutaztunk a férjemmel, olyankor élveztem, hogy csak feleség vagyok, sütkéreztem a párom dicsőségében. De folyton szem előtt lenni nagyon igénybe venne.

 

– Mitől és mikor érzed magad igazán biztonságban?

 

– Hiszek az emberi jóságban, hiszek abban, hogy a jó emberek magukhoz vonzzák a jót, és megpróbálok nem elveszni a részletekben. Csak sajnos nem minden rajtam múlik...

 

És mit gondolsz a szeretetről és a szerelemről? Miért ragaszkodunk annyira ahhoz, hogy megtaláljuk, és miért félünk annyira attól, hogy elveszítjük?

 

– Az ember egy marék energia. Vízből, elektromosságból meg még sok másból vagyunk összerakva, és ahhoz vonzódunk, akivel megérezzük a harmóniát. Olyanok vagyunk, mint a bálnák, akik füttyszóval találnak egymásra. Egymásra találni olyan, mint egy jóízűt enni. Boldog leszel tőle és elégedett. Értelmesebbnek tűnik az élet, simábban jön ki egy jó szó a szádon, és le nem olvad az arcodról a mosoly. Nem jön magától, nem jön hirtelen, de ha jön, akkor helyrebillent, és ez az, amiért egy életen át sóvárog az ember. Kivétel nélkül mindenki.

 

2003-ban Diane Lane Oscar-jelölést kapott

 

– Mindannyian követünk el hibákat, és mindanynyian hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy nem sajnálunk semmit. De azért néha titokban összeszorul a szívünk...

 

– Köszönöm a kérdést, mert nagyon a közepébe találtál. Huszonéves koromban azon ettem magam, miért nem használtam ki jobban a kamaszkoromat. Harminc után az piszkált, hogy nem tudtam magammal mit kezdeni huszonévesen, pedig csak megpróbáltam megvédeni magam a világtól, mint minden huszonéves. És ha most visszagondolok, azt mondom, a lehető legokosabban töltöttem a  harmincvalahányat, mert szültem, és legalább a lányom kedvéért mertem egy kicsit jobban megismerni a világot, hogy el tudjam magyarázni neki, mint egy idegenvezető. Most viszont teljes gőzzel kiélem az álmaimat, és festek. Még egy festőiskolát is elvégeztem. A garázsból műtermet csináltam, és minden szabad percemet ott töltöm, mert nem akarom, hogy űrben lebegjek, ha majd kirepül a lányom a házból. Szép lassan ki kell alakítani az átmenetet. Az életem azzal telt, hogy hol főfoglalkozású anya voltam, hol főfoglalkozású színésznő, és igaz, hogy mind a kettőt tiszta szívvel csináltam, de most szeretnék egy kicsit magamnak és a hobbimnak élni. Mert ebben érzem magam igazán otthon.

 

– A festés magányos foglalatosság. Nem zavar a magány?

 

– Annyira nem, hogy kimondottan igénylem. Azt kell mondjam, nem vagyok eleget egyedül. Elég későn jöttem rá, hogy nem vagyok igazán társasági lény, és hogy nem feltétlenül bennem van a hiba. Mióta rájöttem és elfogadtam, hogy ilyen vagyok, sokkal teljesebb az életem, és a környezetem is sokkal boldogabb.

 

– Felkaptam a fejem, mikor azt mondtad az imént, minden anya idegenvezető az életben.

 

– Mindannyian ugyanabban a cipőben járunk: hibát hibára halmozunk, és levonjuk a tanulságokat. Csak mindannyian mást és másként. Az ember csak imádkozni tud, hogy a gyereke a lehető legkevesebb csalódással ússza meg, és a lehető legtöbbet hozza ki magából. Alapdolgokat bele lehet plántálni egy gyerekbe, hogy mi a különbség jó és rossz között, hogyan igazodjon el a világban, és ha az én 17 éves lányom csak sejti is ezeket, már boldog vagyok. A férjem komoly segítség a gyereknevelésben, nagyon jó a kapcsolata a lányommal, és ha nem is értünk mindig egyet, azt mondom, ettől kerekebb a világ. Legalábbis a miénk.

 

                                                                                  Los Angeles, 2010. október

Návai Anikó
XVI. évfolyam 12. szám

Címkék: Diane Lane, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.