Sztárvilág

Drew Barrymore - Nem álmodozni kell, hanem csinálni!

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


 

Drew Barrymore a szemem láttára festi a szempilláját egy perccel az interjúnk előtt, és fogalma sincs, milyen márkájú a pólója és a farmerja, mert reggel csak arra volt ideje, hogy kikapja a szekrényből, ami kézre esik. Már ebből is világos, hogy nagyot váltott: egy sztár soha nem engedne meg magának ekkora lazaságot. De a félig magyar, félig amerikai származású Barrymore 33 éve sztár, vagyis kétéves kora óta áll a kamerák előtt, tehát megteheti. Első rendezését, a Whip It! című filmjét a torontói filmfesztiválon mutatta be a Fox Stúdió. Nem sokkal a sikeres világpremier után ültettem le kifaggatni egy hollywoodi szállodában.

 

- Már nem is nyaggatlak, hogy legutóbbi találkozásunk óta mennyit tanultál magyarul.

 

- Irulok-pirulok, semennyit! De mentségemre szóljon, hogy kicsit elfoglalt voltam az utóbbi másfél-két évben, és íme a bizonyítványom.

 

- Melynek sikeréhez a magyar olvasók nevében is szívből gratulálok. Mi adta a film ötletét?

 

- Még a kamera túloldalán sem tartom magam kezdő filmesnek, mert évek óta megvan a produkciós cégem. A mi kezünk volt benne a Charlie angyalaiban is, és rengeteg forgatókönyvet olvasunk. Mikor oda került a sor, hogy rendezzek, kikötöttem, hogy olyan témát keressünk, ami rólunk szól, lányokról. Izgalmas, fordulatos, fricskás, legyen benne az első szerelem, a legjobb barátnő, az első nagy összetűzés a családdal, mindenből egy kicsi, de egyik se túlsúlyban. Szóljon arról, hogy folyamatosan növésben vagyunk, és minden élménnyel okosabbak és bölcsebbek leszünk. Könnyesen-nevetősen.

 

Jelenet a Whip It! c. filmből
 

- Mivel említetted a családot, ha nem haragszol, visszautalnék egy korábbi beszélgetésünkre, amikor szóba került az önéletrajzi regényed és a kamaszkori drámád az anyukáddal. Ebből is beleszőttél egy kicsit?

 

- Anyukám legnagyobb érdeme, hogy egy olyan időszakban indított el ezen a pályán, amikor még tabu volt egy kétéves kislányt a kamera elé engedni. Lehet, hogy mások szemében túl korai volt, de nekem kinyitott egy ajtót, amin belépve megtaláltam a küldetésemet és a kezembe vettem a sorsomat. Nagyon korán megtanultam, hogy Hollywood mit vár egy fiatal színésznőtől, hogy ebben az iparágban minden azon múlik, hogyan tálalod magad, és aki megpróbál szél ellen pisilni, annak annyi. Ezzel a filmmel, a Whip It!-tel végleg ki akartam törni ebből a ketrecből, és meg akartam mutatni, hogy milyen is vagyok igazán. Izgága, lázadó, önfejű, dacos, aki nem akar megfelelni senkinek, csak saját magának. Nem vagyok már kamasz. Elmúltam 35, szülői fejjel is tudok gondolkodni. Már azzal is tisztában vagyok, hogy minden családnak megvan a maga baja, és egy gyereknek se sikerül egyik napról a másikra kiharcolnia, hogy elfogadják a jogát az önállóságra. Huszonéves koromban még szent meggyőződésem volt, hogy az élet tejjel-mézzel folyó Kánaán, és csak harminc után kezdett derengeni, hogy annak kell örülni, ha egyáltalán van egy jó napom. Tehát ezzel a filmmel azt akartam elmondani, hogy az a bizonyos hollywoodi rózsaszín taftmasni csak a mesében létezik.

 

- Egy fiatal felnőtt némi keserűségével?

 

- Csipetnyi keserűség sincs bennem, és el nem cserélném a húszas éveimet senkivel. Simán tudomásul vettem, hogy ami elmúlt, elmúlt, és abból, aki voltam, már nem tudok és nem is szeretnék megélni. Váltani akartam, tehát magasabbra he­lyez­tem magamnak a lécet. De ha nem úgy élem a hú­szas éveimet, ahogy éltem, most nem ott tartanék, ahol tartok. Egy szikra keserűség nélkül mondom.

 

- És semmit nem sajnálsz azokból a vadóc évekből?

 

- Semmit nem sajnálok, amit csináltam, és aki másképp látja, lássa úgy. Az én filozófiám az, hogy az életben nincsenek akadályok, csak te magad. Se az nem számít, ha nőnek születtél, se az, ha fiatal vagy, se az, ha öreg. Az a legfontosabb, hogy csináld a dolgod, és kapard ki magadnak a gesztenyét. A telefon nem fog megcsörrenni magától, ha nincs miért. A sült galamb nem repül a szádba. Egy a millióhoz, hogy valaki ölbe tett kézzel ül, és a nagy lehetőség becsönget az ajtón. Nemigen találkoztam olyannal, akivel ez megtörtént, de ha mégis, tiszavirág-életű siker volt, mert nem volt semmi valóságalapja. Aki ilyen könnyen kapja a sikert, attól ugyanilyen könnyen el is lehet venni. De ha te harcolod ki magadnak, akkor az a tiéd, és soha senki nem tudja kicsikarni a kezedből. Tehát hajtsd az álmodat, már csak azért is, mert az álmokból születnek a legszebb dolgok. Most így harminc után is csak azt tudom mondani, hogy mindig fölfelé, mindig előre és mindig bátran.

 

- Tehát ha az élet nem tejjel-mézzel folyó Kánaán, minek kell történnie ahhoz, hogy mosolyogva menj aludni?

 

- Néha elég annyi, ha valaki azt mondja, szeretlek, vagy hoz egy csokor virágot... Vagy fölhív a barátnőm, mikor ülök a kádban, és vihogunk egy jót, kitárgyaljuk a világot. Még ha csak öt percre is, de ilyenkor kiszakadok a profi életemből. Egy finom vacsora a haverokkal, egy jó nagy bowlingozás, összeülünk páran lányok, jól kivesézzük a férfiakat, máskor megváltjuk a világot, beülünk egy éjféli mozira, vagy otthon nálam beöltözünk David Bowie-nak, és világraszóló rock and roll bulit csapunk. Csak annyi kell, hogy pár órára teljesen elfeledkezzek magamról, olyankor nincs stressz, nincs munka, nincs semmi zavaró körülmény. Pillanatnyilag engem már az is boldoggá tesz, hogy a filmem siker volt To­rontóban, mert a stúdió örült, hogy nem tett rossz lóra. Ne várj az élettől világraszóló dolgokat, örülj a szép pillanatoknak, mert ki tudja, milyen gubancot hoz a holnap. Mindig jön valami, ami kiborítja az embert, és aki nem tud örülni a jónak, sokkal nehezebben viseli a rosszat. De ha tele vagy jó energiával, bárhogy is állnak a csillagok, könnyen veszed a kanyarokat, nem hagyod magad eltaposni és nem süllyedsz el a hülyeségek mocsarában.

 

Anikó és Drew
 

- Azért lásd be, hogy a rendezéssel nehéz pályára léptél, mert a kamera mögötti Hollywood mégiscsak a fiúk klubja, nem a lányoké.

 

- Büszke vagyok rá, hogy azért fogadtak be ebbe a klubba, mert kiderült, hogy tényleg akarok valamit. Persze a cicamicákat is beengedik, csak amint kinyitják a szájukat, nem veszik őket komolyan. Mert ha belépsz azon az ajtón, hamar kiderül, van-e igazi mondanivalód, és ha nincs, azonnal leírnak. Tény, hogy Hollywoodban férfiak dirigálnak. Az is tény, hogy ebben a világban női praktikákkal nem lehet operálni, és ettől sok nő elférfiasodik, ami nem túl vonzó. De ha belefekteted a kellő energiát, és hajlandó vagy egy kicsit feláldozni a magánéletedből azért, hogy a szakmában elérd, amit akarsz, akkor csodákra vagy képes. Ebben a városban egy nőnek kétszer annyit kell teljesíteni, mint egy férfinak, ha meg akar állni a lábán a kamera mögött, de még így is megéri. Főleg, ha közben nem gyűlöli meg a férfiakat.

 

- És még azt is megtanultad, te, aki híresen laza vagy, hogy kell az időbeosztásoddal bánni.

 

- Bizony, mert nem sok fegyelmet hoztam hazulról! Kiskoromban senki nem kényszerített semmire, és senki nem magyarázta el, mi a különbség jó és rossz között. Nekem kellett rájönnöm magamtól. Mint ahogy arra is, hogy ha én vagyok a parancsnok a forgatáson, én lehetek az utolsó, aki késik. Nem véletlenül mondják, hogy fejétől bűzlik a hal, és ha a rendező csak fegyelmez, de nem fegyelmezett, ne csodálkozzon, ha szétesik a stáb. Keresztapámtól, Steven Spielbergtől tanultam el, hogy szép szóval sokkal többre mész, mint utasítgatással. Nálam nem volt üresjárat, fecsegés, kávézgatás, mégis mindenki jól érezte magát, és „kis pénzből nagy focit" csináltunk. Legalábbis remélem!

 

Hollywood, 2009. október

Návai Anikó
XV. évfolyam 11. szám

Címkék: Drew Barrymore, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2018. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.