Sztárvilág

Emily Blunt - Egy lány Angliából

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


„Nem vagyok híres sem Amerikában, sem Angliában, és nem is szeretnék híres lenni”, mondta Emily Blunt 2006 nyarán, amikor először találkozott vele a sajtó annak kapcsán, hogy „Az ördög Pradában jár”-ban Meryl Streep szorongó, iparkodó, súlyos önbizalomhiánnyal küszködő asszisztensét játszotta. A szándékkal – hogy nem akar híres lenni – ma sincs baj, de a közben eltelt öt év alatt Emily Blunt világsztárrá és címlapsztorivá nőtte ki magát. Hiába söpörte le higgadt félmondattal az újságírókat, a bulvárlapok hónapokig csemegéztek róla, amikor évekig tartó románca véget ért Michael Buble-val, a híres kanadai énekessel. Emily tanult a tapasztalatból, következő kapcsolatáról már csak akkor tudtak a lapok, amikor George Clooney comói villájában hűséget esküdött kollégájának, John Krasinskinek. Los Angelesben élnek, és annyit dolgoznak, hogy az újságírók nem győzik követni a filmjeiket. Jó taktika, mert így Emily könnyedén lepöckölheti a személyes kérdéseket, és ha mégis a magánéletéről beszél, olyan üdítően józan dolgokat mond, mintha soha nem karambolozott volna Hollywooddal.

 

– Hogy lettél színésznő?

 

– Nem tartozom azok közé, akik már hároméves korukban nyúzták az anyukájukat, hogy kamera, kamera, kamera. Soha nem égett bennem a vágy, hogy színész legyek. Valahogy az ölembe hullott, és nem hajoltam el előle, hanem farkasszemet néztem vele, és azt mondtam, ha így, hát így. Hároméves koromban tündér akartam lenni. És nem akarok nagyképű lenni, de tényleg véletlenül lettem színész. Annyiban talán mégsem, hogy az emberek, az emberi gyarlóságok és nagy jellemek mindig izgattak. Szeretem figyelni az embereket. Ülök a metrón és bámulom őket.

 

– Ezek szerint főiskolára sem jártál?

 

– Nem. Munka közben jött meg az étvágyam, és ott szedtem össze, amit a szakmáról tudok. Ehhez persze az is kell, hogy az ember elég ösztönös legyen, mert nem hiszem, hogy a mi szakmánk tanítható vagy tanulható. Trükköket, technikákat meg lehet tanulni, és akár a tökéletességig lehet csiszolni, de az ember vagy színésznek születik, vagy soha nem lesz az, ez ennyire fekete-fehér. Nemcsak a színészetet tanultam meg munka közben, hanem azt is, hogyan viselkedik egy igazi profi. Volt kitől. Az első filmemet Judi Dench-csel forgattam, a másodikat Meryl Streeppel, a harmadikat Susan Sarandonnal. Mondjak még többet?

 

 

– Komoly lelkierő és tűrőképesség is kell ahhoz, hogy egy kezdő színész belevágjon Hollywoodba. Ezzel hogy birkóztál meg?

 

– Azt hiszem, megkeményedtem. Mint minden kezdő, én se tudtam pontosan, mibe csöppenek bele, mert ebben a városban az álmok és a valóság gyakran nincs köszönőviszonyban egymással. Velem olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy néha magam is beleszédültem, más meg évekig ül, vár, megunja és abbahagyja. Talán épp akkor, amikor eljött volna az ő ideje. Megtanultam, hogy se türelmesnek, se türelmetlennek nem szabad lenni. Idegileg nagyon megterhelő, de sajnos így van. Nem szabad, hogy elveszítsd a fejedet és a hitedet, házról házra kell járni és kopogtatni, míg egyszer csak valahol kinyitják az ajtót. Még ha csak egy résre is...

 

– Kitől tanultad ezt a bölcs taktikát?

 

– Anyám színésznő volt, de elkövette azt a csacskaságot, hogy férjhez ment egy elfoglalt emberhez és zsinórban szült négy gyereket. Aztán átnyergelt, tanár lett. Apám a legnagyobb színész a családban, mert mint tudjuk, minden ügyvéd minden hangszeren játszik!

 

– Könnyen kezeled a világhírt? Vagy nagyon zavar?

 

– Nem volt titok előttem, hogy ez a szakma súlyos lélekrombolással jár, ha az ember nem vigyáz. Láttam magam körül elég színészt, aki belerokkant abba, hogy foggal-körömmel ragaszkodott a világhírhez. Ebből nem kérek. Amit csinálok, az a foglalkozásom, de a foglalkozásom nem én vagyok. Sokan sírnak, hogy mekkora a nyomás. Igaz, de úgy kell felfogni, hogy ettől eddig bírom, utána megrázom magam, és visszatérek a saját bőrömbe, a saját életembe. Néha muszáj kihagyni egy-két hónapot. Olyankor hiába hívnak próbafelvételre, nem megyek. A filmezés szürreális körülmények közé kényszeríti az embert, és nem csúszhat össze a valósággal, mert én iszom meg a levét. Nagyon válogatós vagyok. Nem szeretném, ha a szakmám eluralkodna rajtam és megszállottá válnék.

 

 

Jelenetek a „The Five-Year Engagement” című filmből 

 

– A hollywoodi színésznők többsége megszállottan vigyáz az alakjára, ezért folyamatosan diétázik. Ezzel hogy állsz?

 

– Most olvastam egy elég ijesztő statisztikát a negyven körüli színésznőkről, hogy a többségük anorexiás és bulimiás. Ez szerintem betegség. Sose volt bajom a súlyommal, és csak akkor kellett fogynom pár kilót, mikor elkezdtük forgatni Az ördög Pradában járt, mert a lány, akit abban a filmben játszottam, vaságygyal együtt tíz kiló. Könnyen ledobtam a fölösleget, és a szervezetem nem sínylette meg, hál’ istennek. Amúgy nem figyelek oda az evésre, azt eszem, amit megkívánok. Ha zsíros, hát zsíros. Most még nem számít, pár év múlva biztos fog. Harminc után már vigyázni kell, tudom. Ijesztő nyomás van a színészeken, főleg abból a szempontból, hogy néznek ki. A púder persze megy, hogy dehogyis a külsőre osztják a szerepeket, közben mindenki tudja, hogy árgus szemekkel nézik, ki hogy néz ki.

 

– Legalább olyankor eleresztheted az étvágyadat, mikor nem dolgozol. Hol szoktál feltöltődni?

 

– Összevissza és olyankor sok mindent csinálok, amire forgatás közben nem jut időm. Most például elkezdtem golfozni, és állítólag egész jól áll a kezemben az ütő, nem vagyok béna. Meg szeretek olvasni. A keresztrejtvény is pihentet. És zabálom a filmeket.

 

– Semmi csavargás a barátnőkkel a plázában meg a butikokban?

 

– Mikor ezt kérdezi valaki, mindig ugyanaz a sztori jut eszembe. Nagyon kezdő koromban felvettek egy étterembe pincérnek, és egyik este rettentően lecseszett a főnököm. Vietnami papucsban mentem be dolgozni, kékre festett körmökkel. Mentségemre szóljon, 16 éves voltam, úgy néztem ki, ahogy az összes többi kamaszlány. A főnökasszony majd elájult. Tetőtől talpig végigmért, és azt mondta, kislányom, így nem mész ki a vendégek közé. Egész éjjel a tepsiket sikáltam a konyhában. Na azon az éjszakán sok mindent megértettem a világból. De divatbolond nem lettem. És nem is leszek, mert nem ezen múlik az élet.

Návai Anikó
XVIII. évfolyam 5. szám

Címkék: Emily Blunt, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.