Sztárvilág

George Clooney, a Mikulás

Vi­lág­sztá­rok har­mó­niá­ban

Szé­pek és gaz­da­gok. Gaz­da­gok és si­ke­re­sek. Le­het, hogy még­sem min­den az övék? Amit nem kap­nak meg, mennyi­re hi­ány­zik? Be­vall­ják? Le­ta­gad­ják? Még­is mi­től van­nak egyen­súly­ban?  


George Clooneyval (46) mindig jó beszélgetni. Rosszkedvűnek még sose láttam. Akik régebben és jobban ismerik, azt mondják, mindig is az volt a filozófiája, hogy a pohár félig tele, nem érdemes bánkódni semmin. Kivéve persze olyankor, mikor az embert dobják. Régen történt, de megtörtént: élete nagy szerelme, Kelly Preston elhagyta (a Vészhelyzet előtti, még ismeretlen) Clooneyt a híres Travoltáért, és azóta George nem bízik a nőkben. Olyan követhetetlen tempóban fogyasztja a barátnőket (ezen a nyáron egy horvát barnát cserélt egy amerikai barnára), hogy mire megtanulnánk az aktuális hölgy nevét, már el is felejtettük.

 

Pedig nem csapodár. Csak úgy gondolja, most még nincs itt az ideje a nősülésnek. Majd ha kikoptam az élről, szokta mondani nem kevés öniróniával, és biztos lehetek benne, hogy csak és kizárólag magamért kellek. Akkor házasodom.

 

Ha ebben a tempóban nyomja, erre még bőven várhatunk. Idén egy dráma (Michael Clayton), jövőre egy vígjáték (Leatherhead) főszerepében láthatjuk, miközben New Yorkban Brad Pittel forgat újabb komédiát, a Nes­presso európai arca, egy nagy svájci ökológiai alapítvány igazgatótanácsának most kinevezett elnöke, darfúri aktivista, és maga sem tudja, hány előkészületben lévő filmprojekt potenciális producere, rendezője és sztárja.

 

Az alábbi beszélgetés kedvéért augusztus-szeptemberben három városban (New Yorkban, Velencében és Torontóban) randevúztunk, végül Los Angelesben koronáztuk meg egy órácskával és egy itallal.

 

A Michael Clayton címszerepében olyan fickót játszol, aki a legképtelenebb és legsötétebb dolgokat is felgöngyölíti, kibogozza és megoldja. Ez az életben is ilyen könnyen megy?

 

A problémamegoldás? Pályakezdőként eleget gyakoroltam a tévés szappanoperákban, hogy minden jelenetet helyre kell kalapálni. Muszáj, különben nem működik. Ebből azért eleget tanul az ember. Civilben, azt hiszem, legalább ilyen jó problémamegoldó vagyok. Szeretem is, tudják is rólam. Olyannyira, hogy a barátaim rendszeresen hívnak, ha baj van. Leülünk, kipakolunk az asztalra mindent, és nekiállunk megoldani.

 

Ha másról van szó. És ha rólad? Egy kapcsolatról, egy barátságról?

 

Tegyük félre az én ügyeimet. Mások ügyeit elég jól meg tudom ítélni és oldani.

 

És mitől tart jó barátnak valaki?

 

Attól, hogy tőlem kapja a fizetését. Ha-ha-ha!

 

Michael Clayton 45 éves, és úgy érzi, hogy semmire se ment az életével.

 

Rosszat sejtek!

 

Te hogy érzed, mire jutottál?

 

Hogy egy év fórom van vele szemben!

 

Voltak olyan pillanataid, amikor úgy érezted, hogy semmit nem értél el?

 

Én? Eddig? Semmit. Nem vicc! Ha egy ponton úgy érzed, hogy mindent elértél, vagy majdnem mindent megtettél, nyugodt lélekkel fel is adhatod. Tényleg nem értem el semmit. Annyi minden van még hátra. Annyi minden érdekel, hogy őszinte szívvel csak azt tudom mondani, a legeslegelején vagyok. Még csak nem is a közepén, nemhogy a végén.

 

Halljuk a menetrendet!

 

Szeretek rendezni és az írást is élvezem, főleg, hogy elég jól fogadnak a kritikusok. Ez biztató. Ugyanis az írás meg a rendezés sokkal kreatívabb tevékenység, mint a színészet. Egyre több mindenben akarok részt venni, ahogy öregszem. Szeretnék azoknak segíteni, akik nem tudnak gondoskodni magukról. Bele se kezdek, hogy felsoroljam.

 

Hadd segítsek, mert ez ködösebbnek hangzik, mint a valóság: Darfúr, amerikai belpolitika, korrupció, közmorál...

 


Jelenet a Michael Clayton c. filmből
 

Ne is folytasd. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik mindig gyanús szemmel nézte a hatalmat és a monstre üzleti vállalkozásokat. Köztünk ez állandó téma volt. Mindig mindent megkérdőjeleztünk. Persze volt okunk rá, a Watergate-botrány, a megacégek sötét ügyletei, a hírszerzés körüli ködösítés. Azóta nemhogy javult a helyzet, kifejezetten rosszabb. Eltelt húsz év, és az emberek belefásultak. Behúzódtak a lakásukba, és azt mondták, amíg nem ér a nyakamig a szar, nem törődöm vele. Aztán jött szeptember 11-e és fölébredtünk, hogy a szűk értelemben vett családnál sokkal nagyobb a család. A Hálózat c. filmben van egy mondat: nem Amerika meg a Szovjetunió érdekes, hanem az IBM, az ATT, a Mobil meg a Shell, mert ezek irányítják a világot. Nincs énnekem különösebb bajom ezekkel a nagyvállalatokkal, én is dolgoztam nekik, gondolom, te is. Csak kérdés, hogy olyanok irányítják ezeket a cégeket, akikben van némi felelősségérzet?

 

Mint ahogy az is nyilván kérdés, hogy az a rengeteg jótékonysággal összegyűjtött millió dollár ott végzi-e, ahová te szántad.

 

Ezt megoldottuk. Nem adjuk oda senkinek, amit összetrombitálunk. Brad (Pitt), Matt (Damon), Don (Cheadle), Jerry (Weintraub – producer) meg én alapítottunk egy szervezetet, amelyik a befolyt összegeket felügyeli. Ezt a szervezetet még csak nem is alapítványi pénzből tartjuk fenn, hanem a saját zsebünkből. És mi keressük meg azokat az alapítványokat, amelyeket támogatni akarunk, nem fordítva. És nem pénzt adunk, hanem felépítjük, beszerezzük, leszállítjuk azt, amit igényelnek. Szúnyoghálót, ennivalót, kórházat, orvosi műszereket, amit kell. A Nemzetközi Menekültügyi Bizottság égisze alatt például én magam építtettem egy ambulanciát Dél-Szudánban, ami apák napjára készült el és az apámról neveztük el. 30 ezer ember egészségügyi ellátását lehet itt megoldani, és veszély esetén menedékhelyet találni.

 

A rengeteg tevékenységed közül melyiket tartod igazi életcélodnak?

 

Hogy megnősüljek és gyerekeket csináljak.

 

Oké. És komolyan?

 

Nem tudom. Az igazi célom az, hogy valami értelmeset és maradandót csináljak, mielőtt meghalok, s hogy egy csöppet jobb legyen a világ, amikor leköszönök, mint amikor beköszöntem. Sajnos erre sok esélyem nincs, mert a helyzet ma sokkal kevésbé rózsás, mint amikor születtem. Filmeket akarok csinálni, amelyekben hiszek. Ez azért nem akármi. Mert a film nem akármi és a művészet sem az. Csináltam emlékezetesen felejthető filmeket is, de azzal sincs semmi baj. A jó válasz talán az, hogy gyerekeim nincsenek, csak filmjeim vannak. Azt szokták mondani, a gyerek az ember halhatatlanságát biztosítja. Mivel nekem nincs gyerekem, a filmjeim adják a folytonosságot, ők élnek túl engem. Olyan filmeket akarok csinálni, amikre büszkén rámondhatom, hogy hagytam magam után valamit, és az ebből származó hírnevet, hatalmat jó ügyek szolgálatába akarom állítani. Apám bölcsessége, hogy abból ítél meg az utókor, amit tettél, nem abból, amit mondtál.

 


Jelenet a Michael Clayton c. filmből

 

Híresen jó a modorod. Mindig?

 

Ez aranyszabály. Úgy bánj másokkal, ahogy másoktól elvárod. Sajnos nemcsak Amerikában, az egész világon romlik a modor. Türelmetlenek, ingerültek vagyunk egymással. A napokban odajött hozzám egy nő, hogy már ne is haragudjon, de a legutóbbi filmje valami egészen csapnivaló volt, és ha tudni akarja, az életben sokkal öregebbnek látszik, mint a vásznon. Mondom, asszonyom, önnek pedig kifejezetten jól áll, hogy húsz kilóval több a kelleténél. Hogy maga mekkora bunkó, mondja. Hát hölgyem, maga kezdte, nem én! Persze egy színész akarva-akaratlanul kiteszi magát ilyesminek, de mikor lépten-nyomon csak durvaságba ütközöm, nagyon elszomorodom. Hiányzik a minimális tisztelet, a modor, az udvariasság. Pedig sokféle emberrel hoz össze a sors Darfúr kapcsán, a keresztény jobboldaltól a legkeményebb fejű konzervatív republikánusokig. Lehet, hogy semmiben nem értek velük egyet, de mindig udvarias vagyok, mindig megköszönök mindent, és mindig megpróbálom megtalálni a jót abban, amit mondanak.

 

Azt se felejtsd el, hogy van hova elbújnod, ha eleged van. Hacsak nem igaz a pletyka, hogy el akarod adni a Como-tónál lévő házadat.

 

Kis híja volt! A falubeli polgármester ugyanis azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy parkosítja a mólót, mert onnan pazar kilátás nyílik George Clooney házára, és még egy ötszintes parkolóházat is akart építeni a villám mögé. A lakók kiborultak, hogy tönkreteszi ezt a XIV. századi gyönyörű kis települést, és tiltakozó petíciót köröztek, amit én is aláírtam, de nem azért, hogy magamat védjem, hanem azért, mert teljesen egyetértettem velük. Sőt, még azt is felajánlottam, hogy miután úgy látszik, én vagyok a fejlesztés oka, szívesen eladom a házat és egy faluval odébb költözöm. Nehogy már az én lelkemen száradjon, hogy szétrombolnak egy történelmi kisvárost, amelyik a turizmusból és a halászatból él.

 

És mi lett a vége?

 

A terv hamvába holt, minden maradt a régiben. Építek egy helyes kis vidámparkot a kert végében, mindenütt kiplakátolom a fotómmal, hogy gyertek Clooneylandbe! Még a feleségemet és a gyerekeimet is mutogatni fogom! Ha már lúd, legyen kövér!
 

Hollywood, 2007. október

Návai Anikó
XIII. évfolyam 12. szám

Címkék: George Clooney, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.