Sztárvilág

Heidi Klum - A siker titka

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Heidi Klum (37) világhírű tévéműsora – a Project Runway – valóság-show, s ez nem fér bele egyik jelölhető kategóriába sem. Férjével, Seallel mégis minden évben visszatérő kedves vendég a Golden Globe-díjkiosztáson. Idén nem csak egy szóra, hanem egy órára állítottam meg, hogy elmesélje, hogyan zsonglőrködik az idejével mint szupermodell, producer, műsorvezető, boldog feleség és négygyerekes családanya.

 

– Mi, magyarok is büszkélkedhetünk híres modellekkel, és egyre több fiatal lánynak az az álma, hogy megtudja a titkot: hogy juthat el Párizsba, New Yorkba, Hollywoodba.

 

– Nincs recept, nincs menetrend, csak egy bizonytalan álom, ami vagy valóra válik, vagy nem. Annak idején, mikor belecsöppentem, és 18 éves koromban végleg elkerültem otthonról, Németországból, fogalmam sem volt, hogy ilyen sokra viszem. Hogy az emberek majd tudni akarják, hogyan élek, mit eszem, mit teszek az alakomért, az arcomért, az úgynevezett szépségemért. Sodort az élet, és mindent ösztönösen csináltam. Aztán egyszer csak eljutottam odáig, hogy lett egy tévéműsorom, ami előbb Amerikában, aztán világszerte híres lett, és lassan próféta lettem a saját hazámban is. A Project Runway sikeréig a németek tudomást se vettek rólam.

 

– Akkor menjünk vissza a kezdethez. Hogyan lettél modell?

 

– Mikor még suliba jártam. Abban a korban szinte minden lány csinos, vékony, helyes a pofija. Ha őszinte akarok lenni, némelyik sokkal szebb volt nálam, csak amíg ők buliztak meg fiúztak, én segítettem a fotósoknak. Ha kellett egy lány egy teszthez, nem kérdeztem, fizetnek-e érte, ugrottam. És kéz kezet mos, legközelebb engem hívtak, mikor fizetős munka adódott. Ha az ügynökség csak napi három válogatásra küldött, ütöttem az asztalt, küldjenek el az összes többire is. Mentem, mint a güzü, és egyszer csak bejött. Pedig sokszor a lábam lejártam, mutogattam a portfólió­mat, mosolyogtam, jópofiztam a semmire. És ha kiküldtek az ajtón, bemásztam az ablakon. Aztán egyszer csak bejött. 

 

– És a Project Runway, amiben fiatal tervezőknek adsz lehetőséget a kiugrásra?

 

– 15 éve vagyok a divatiparban, van szemem hozzá. És mint minden modell, előre látom a trendeket. Azok a fotók, amiket a divatlapokban látsz, általában fél évvel, évvel korábban készülnek, tehát mi, modellek jóval előbb tudjuk, mi lesz a divat, mint a nagyközönség. Nem kell varrónőnek-szabásznak lennem ahhoz, hogy észrevegyek egy tehetséges tervezőt. A Project Runwayben a modell-lányokkal foglalkozom, többnyire kezdőkkel, akik sokszor még bátortalanok egy kicsit. Nekik adok önbizalmat, hogyan kell mosolyogni, járni, megfordulni, viselni azt a ruhát. 

 

 

Heidi Klum a Project Runway című podukcióban

 

– Mennyire hajtott téged az az ambíció, hogy híres és ismert legyél?

 

– Nem nagyon. Persze örülök neki, de nem attól jó a napom, hogy mekkora sztár vagyok Amerikában vagy Németországban. Szeretem, amit csinálok, és folyton tágítom a kereteket. Egyik dolog hozza a másikat. Most például elkezdtem ékszereket tervezni, mert kiderült, hogy ehhez is van érzékem. De az életemnek ez az egész divatvilág csak egy kis része. Ami igazán fontos, az a gyerekeim és a család. 

 

– Ezt tanúsíthatom. Kevés olyan harmonikus párt látni a Golden Globe piros szőnyegén, mint te és a férjed. De ennyi elkötelezettség mellett hogy marad időd rá, a gyerekekre, a családra?

 

– Fején találtad a szöget, mert például a Golden Globe-gála az a kivételes alkalom, ami nekem nem munka, nem kötelesség, hanem maga a tökéletes kikapcsolódás. Szépen felöltözöm, a férjem is szmokingot húz, és elmegyünk egy kicsit kettesben mulatni. Minden házasságban elkelnek az ilyen esték. Aznap ugyanolyan izgalom vesz rajtam erőt, mint egy menyasszonyon, aki az esküvőjére készül. Gyönyörű ruha, smink, frizura, és amikor indulás előtt meglát a párom, csettint, hogy milyen szép vagyok, és újra belém szeret. Ugyanez az oka, hogy minden évben lemegyünk Mexikóba és újra házasságot kötünk. Giccsesen és viccesen hangzik, de mind a ketten ragaszkodunk hozzá, hogy csináljunk egy jó nagy bulit, összehívjuk a barátokat, és ott mindenki előtt évről évre újra elandalodunk, hogy ugyanúgy szeretjük egymást, mint az elején. Tudott dolog, hogy a férjem gyakran turnézik, de minden két hétben hazajön, és amikor belép az ajtón, mindig valami meglepetéssel várjuk. Telerakjuk a házat virággal, a gyerekek plakátokat rajzolnak, hogy isten hozott, papa!, aztán eszünk egy nagyot, játszunk, lazítunk, családkodunk. 

 

– Ez a kivétel. Hogy telik egy normális hétköznapod?

 

– Összevissza, minden nap más. Hol a férjem utazik, hol én, hol együtt, hol az egész család. A nagylányom már iskolás, tehát most ez határozza meg a menetrendet. Amióta az eszemet tudom és modellkedek, bőröndből éltem, egyik városból a másikba, hotelről hotelre. Amíg kevesebb gyerekünk volt, megint más volt. Most, hogy négy gyerekünk van, egy kicsit letekertünk a tempóból, de nem is bánom. Igazán mindig nagy családról ábrándoztam, néha még azt se bánnám, ha a férjem reggel elmenne dolgozni, este hazajönne, én meg otthon ülnék egész nap és vacsorával várnám. Mivel ez nem adott, a család köré igazítom a napjaimat. A show miatt hat hetet muszáj New Yorkban töltenem, olyankor ideiglenesen odaköltözünk, de amúgy Los Angelesben élünk. Reggel elvisszük Lenit az iskolába, hol a férjem, hol én. Ma történetesen egy kicsit influenzásak a fiúk, ezért kivételesen megengedtük, hogy tévézzenek. De csak addig, amíg hazaérek, utána nincs tévé. Folyton töröm a fejemet, hogy találjak nekik értelmes, okos szórakozást, amivel tanulnak is, és közben azon agyalok, hogy vegyem rá őket a rendes evésre, mert momentán ez a legnagyobb gond, hogy ne szokjanak rá a gyorskajákra. 

 

– A férjed amerikai, te német vagy. Milyen nyelven beszéltek otthon?

 

– Mindenki beszél németül, és minden gyerekünknek amerikai és európai útlevele is van. A vicc nem ez, hanem a karácsony, mert Európában december 24-e az ünnep, itt meg 25-e reggel, és ez az egyetlen dolog, ami komoly vita tárgya volt a férjemmel egészen addig, amíg rájöttünk, hogy ezt is, azt is megünnepeljük, amitől a gyerekek a legboldogabbak.

 

– A nagyobbik lányodnak nem Seal az apukája...

 

– Az ő fejében igen. Egy család vagyunk, apa, anya, négy gyerek. Nincs de, nincs ha, nincs különbség, se a bőr színe, se semmi más nem számít. Ugyanolyan család vagyunk, mint bármelyik más, csak az a különbség, hogy papa-mama nem reggel kilenctől délután ötig dolgozik. És a lehető legnagyobb szeretetben élünk. Most lesz a hatodik házassági évfordulónk, amit ugyanúgy meg fogunk pecsételni egy esküvővel. Ugyanolyan izgalommal készülök rá, mint az összes eddigire, ugyanolyan romantikus lesz, mint az összes többi, és az összes menyasszonyi ruhámat féltve őrzöm. 

 

– Tehát mindent összegezve: mit tanácsolsz azoknak a lányoknak, akik arról ábrándoznak, hogy híres modell, tévésztár vagy filmcsillag legyen belőlük?

 

– Hogy gondolják meg jól, mire adják a fejüket, mert millió szép, tehetséges lány szaladgál, de csak nagyon kevésnek sikerül, mert igazán a szerencsén és az időzítésen múlik. Los Angeles a legtöbb lánynak a beváltatlan álmok világa marad. Rövid ideig kacérkodtam a filmezéssel, üldögéltem a válogatásokon ötven ugyanolyan szép, csinos, hosszú lábú szőke lánnyal, de akit kiválasztottak és forgathatott, az is a vágószoba szemétkosarában végezte. Ez a pálya csak annak való, aki nagyon elszánt, nagyon tud és akar dolgozni, és nem törik össze, ha nem sikerül, mert közben tanul, képzi magát és van alternatív elképzelése. Álmodozni könnyű, mert minden lány Hamupipőke akar lenni a bálban, de ez a szakma nemcsak a szép ruhákról, a sok utazásról, a luxusról és a sikerről szól, hanem elsősorban a munkáról, a belefektetett energiáról, az elszántságról, a tiszta gondolkodásról, a kitartásról – és sok, sok, sok szerencséről. 

Návai Anikó
XVI. évfolyam 6. szám

Címkék: Heidi Klum, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.