Sztárvilág

Kate Beckinsale, a kicsit sem rettentő...

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Kate Beckinsale (39) fantasztikus formában van, és nemcsak azért, mert nyilván napi több órát tölt az edzőteremben és diétára szorítkozik. A boldogság, ami az arcán és a szavaiból tükröződik, valahonnan máshonnan ered. Ennek eredtünk nyomába, amikor kétszer is beszélgettünk vele: először a mexikói Cancúnban, aztán Los Angelesben Az emlékmás c. új filmje kapcsán – amit férje, Len Wiseman rendezett.

 

– Kezdjük ezzel, könynyebb vagy nehezebb,  hogy a férjed filmjében játszottál, ráadásul úgy, hogy ez a film lényegében azt boncolgatja, mennyire ismeri az ember a házastársát?

 

– Két legyet egy csapásra, mi? Vagy mondjam azt, hogy a film témája volt az egyik dolog,
amiért vállaltam? Hogy a tüneményes, angyali, ártatlan amerikai feleségből egyszer csak kitört a gonosz brit énem? Használtuk is bőven a filmben!

 

– Mi az előnye és a mi a hátránya, hogy a férjeddel dolgoztál?

 

– Pesten ismertük meg egymást az Underworld forgatásán, és remekül kijöttünk egymással a munkában, és a dolognak ez a része azóta is rendben van. Nagyon egyformán gondolkodunk, és nagyon egyforma a filmes ízlésünk. A másik nagy előnye a közös munkának, hogy még véletlenül sem járunk külön utakon, pláne nem ennek a filmnek a kapcsán, mert szinte minden jelenetben benne vagyok. Az egyetlen hátránya, hogy amikor együtt forgatunk, mindenből kevesebb jut nekem, férjből is, rendezőből is. Mert ha egy jelenetet nem tudok megoldani, sokkal lazábban hívok föl egy rendezőt este 10-kor, mint hogy zavarjam a férjemet, akin látom, hogy ki se lát a fejéből, annyi munkája van.

 

– Említetted az előbb a „tüneményes amerikai feleséget”. Ennek a szerepkörnek mennyire felelsz meg, amikor éppen nem forgattok?

 

– Ó, rám aztán nem lehet panasz. Mindenről nem fogok aprólékosan beszámolni a nyilvánosságnak, de az biztos, hogy Len mindenben számíthat rám, én vagyok a legjobb barátja, és ez alapvető követelmény minden házasságban. Nem vagyok híres konyhatündér, de ha nagy ritkán mégis nekiállok főzni, és Len belekóstol és azt mondja, szívem, ez egy kicsit sótlan, akkor halálosan megsértődök. Ami pedig a többit illeti, már annyira ismerjük egymást, hogy kitaláljuk a másik gondolatait is, és így elég jól meg tudjuk előzni a sértődést, meg is szoktuk.

 

– Szóval minden annyira rendben, hogy teljesen elégedett vagy magaddal?

 

– Szó sincs róla, rengeteget kellene még fejlődnöm. Le kéne nyugodnom, mert könnyen hajlamos vagyok átvenni mások hangulatát és energiáit, ami színészi szempontból jó, de
emberileg néha kezelhetetlen, mert mi van, ha az illető éppen rossz kedvű vagy netán destruktív? Ettől le tudok törni nagyon.

 

– Nem tudsz kikapcsolni?

 

– Azt nem. Ilyenkor jógázni szoktam. Vagy beülök a kádba, és kiáztatom a rossz gondolataimat.

 

– A férjed is jógázik?

 

– Lent sajnos nem lehet kirobbantani az íróasztala mellől. Vagy beül a kocsiba, bemegy az irodába, és ott kuksol az íróasztala mellett. Még lehajolni se képes. Próbáltam elcibálni jógára, de előbb hagyná letépni az összes körmét, mint sportolni valamit. Az a mázlija, hogy jó a metabolizmusa, nem hajlamos hízásra, és csodával határos módon nem romlik az izomzata. Ezt eléggé utálom is benne, mert nekem kemény munkába telik, hogy megtartsam az alakomat. Szóval a jógázásomat nem ő inspirálja, az biztos. És már feladtam, hogy piszkáljam. Reménytelen eset.

 

– És a kislányod? Most már kamaszodik, mennyire látod magad benne? Ő is írogat, mint te kamaszkorodban?

 

– Igen. Kísértetiesen hasonlít rám, már szinte szürreális. Nem is hittem, hogy ilyen létezik. És azért az apjára is üt (Michael Sheen, színész – a szerk.), főleg abban, hogy rettenetesen jó humora van. Én tiszta lányiskolába jártam, és először hajlott rá Lily, hogy ő is odamegy, de aztán végül mégiscsak a koedukált suli mellett döntött, és akkor jöttem rá, hogy azért mégiscsak van köztünk különbség, mert sokkal hamarabb feloldódnak a gátlásai a fiúkkal, mint nekem annak idején, ami legalább annyira megrémít, mint amennyire örülök neki. Azzal szoktam nyugtatni magam, legfontosabb, hogy megjöjjön az önbizalma. Nem muszáj olyan kerülőutakon, mint nekem.

 

 

 Jelenetek Az emlékmás c. filmből

 

– És nem lehet könnyű a kislányodnak egy olyan akcióhős anyukával, amilyen te vagy. Főleg nem a mai világban és Hollywoodban, ahol hatalmas nyomás nehezedik a fiatal lányokra, hogy szépek, csinosak legyenek.

 

– Nagyon fején ütötted a szöget, mert ez a legszörnyűbb. Az, hogy a normális biológiai folyamatokra úgy tekintenek az emberek, mintha betegség lenne a kamaszkor, a terhesség, a klimax, az öregedés. Soha ennyire nem vették mikroszkóp alá a női testet, és soha nem kritizálják olyan kegyetlenül, mint manapság. Ez mindenkit nyomaszt, főleg a kislányokat, akikben amúgy is sok a gátlás. Innen erednek az étkezési zavarok, a bulimia, az anorexia meg a többi. Én a Kate Moss-nemzedékkel nőttem fel, amikor szégyen volt, hogy az embernek feneke van, és nem is tudom, mit szenvedtem az alakommal. Ezt a társadalmi kényszert csak nagyon erős és okos neveléssel és stabil családi értékrenddel lehet ellensúlyozni, és sajnos az internetkultúra ebben nem sokat segít. Nagyon sokat beszélgetek a kislányommal, nagyon tudatosan építgetem az önbizalmát, hogy még véletlenül se fektessen a kelleténél nagyobb súlyt a külsejére, és próbálom neki megmagyarázni, hogy 70-80 éves korunkban így is, úgy is megöregszünk, és nem azon múlik, hogy boldog életet élünk, hogy hogy nézünk ki. De tudom, hogy szembe megyek a széllel.

 

– És mennyire nyomasztja a kislányodat, hogy felérjen a sikeres, híres, gyönyörű, csinos és oxfordi diplomával rendelkező anyukájával?

 

– Már nem nagyon, hál' istennek, a helyére került benne ez a dolog. Büszke ránk, és csöppet sem nyomasztja, sőt azt gondolja – és ez a legnagyobb dicséret, amit egy szülő kaphat –, hogy elég klassz szülei vannak. Pedig biztos nem lehetett könnyű megszokni, mikor az osztálytársai, főleg a fiúk SMS-eztek neki, hogy milyen jó csaj az anyád, valahányszor megjelent rólam egy bikinis fotó valamelyik bulvárlapban. Egy idő után persze ezt is megtanulta kezelni, és kialakította a saját kis baráti körét, és sokkal több és érdekesebb témájuk van, mint az, hogy az anyu éppen mit csinál, mit forgat vagy milyen fotó jelent meg róla.

 

 

– Amennyit dolgoztok, te és a férjed, kijár nektek egy kis vakáció. A kérdés csak az, sikerül- e elcipelni?

 

– Álomvakáció? Ebben, látod, nincs köztünk vita. Mindig sajnáltam azokat a házaspárokat, ahol az egyik hajnali 5-kor kel és futkározik a parti homokban, a másik meg még az igazak álmát alussza. Mi mind a ketten ugyanarra vágyunk: hogy napozhassunk a homokban egy távol eső, eldugott tengerparti strandon, ahol nem találnak meg a fotósok, és néha bemenjünk a vízbe. Tavaly, amikor ezt a filmet, Az emlékmást vágta, rászántam magam egyedül, de a végén nem nyaralás lett belőle, hanem edzőtábor, mert elmentem paravitorlázni... és életem legszörnyűbb élménye volt. Olyat biztos nem csinálok többet.

 

– Amennyire imádod a sportot, a kislányod ebben is hasonlít rád?

 

– Próbáltam rávenni, hogy tanuljon meg egy-két karatemozdulatot, de nem mutatott különösebb érdeklődést. Inkább balettozni szeretne. Úgy vagyok vele, hogy amíg erős nőket lát, anyámat, engem és a többi rokont, elég jó példák vannak előtte. Ennél többet aligha tehet egy anya, vagy nem?

Návai Anikó - Los Angeles, 2012. augusztus
XVIII. évfolyam 9. szám

Címkék: Kate Beckinsale, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.