Sztárvilág

Kiefer Sutherland - A másik Sutherland

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Az, hogy nem az apukájával kezdjük a beszélgetést, óriási fejlemény, mert évekig nyomasztotta, hogy soha nem fog kinőni "a Donald" árnyékából. De mára vitathatatlanul ő a sikeresebb, az ismertebb, és ő is keres jobban. Az igazság kedvéért Jack Bauer, a "24" hőse olyan sokat ér a nézőknek, hogy még Hugh Laurie (Doktor House) is csak mögötte kullog a kasszához. Ám Kiefer Sutherlandet szemmel láthatólag nem zavarja és nem is boldogítja a pénz. Gond nélkül megengedhetné magának, hogy kimanikűrözött Beverly Hills-i palotában cselédek, sofőrök és magánedzők lessék minden gondolatát, de a bohém turkálókkal, szakadt klubokkal, zajos kocsmákkal, művészmozikkal és alternatív színházakkal teli, kutya- és emberbarát Silver Lake-en érzi jól magát. Mikor becsöngettem a házába, azt hittem, eltévesztettem az irányítószámot. A 30 kilométeres Santa Monica Boulevard lepukkant szakaszának egyik ijesztő mellékutcájában egy teljes blokkot foglal el az az agyonfirkált falú, barátságtalan, kimustrált üzem, melynek kívülről se ablaka, se kerítése. A lézengő hajléktalanok között alig vártam, hogy kinyíljon a döngő fekete vasajtó, véget érjen a sikátorszerű sötét folyosó, és belépjek egy tágas, komplett hangstúdióba, ahol Kiefer törökülésben üldögélt a süppedős kanapén, és elmerülten gitározott.

 

- Miért szeret itt lakni?

 

- Mert mutasson még egy környéket ebben a városban, ahol az emberek sétálnak! Azért vagyok a világ legnagyobb mázlistája, mert soha nem kényszerültem rá, hogy lemondjak a szokásaimról. Ott eszem, oda megyek, azt csinálom, amihez kedvem van, és itt, ezen a környéken ezt mind megengedhetem magamnak. Hogy nem múlik el nap, mikor nem szólít le valaki autogramot kérni az utcán? Már rég rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb mosolyogva odafirkantani a nevemet, mint belebonyolódni, hogy miért nem vagyok rá hajlandó. Meg aztán szeretem is az embereket. Jók voltak hozzám, odafigyeltek rám, és nem hagytak cserben akkor sem, mikor nem ment minden a legfényesebben. Ezen a vidéken a közvetlenség uralkodik. Itt bohókás művészek, írók, festők, filmesek, zenészek, táncosok laknak, akik sokkal szívesebben élnek itt, mint a puccos kerületekben. Silver Lake-en, Los Felizben, Eagle Rockban szinte harapnivalóan bugyog az élet, és ez sokkal jobban inspirálja az ilyen művészlelkeket, amilyen én vagyok.

 

Jelenetek a 24 c. filmből

 

- Finoman célzott rá, hogy volt egy időszaka, amikor nem minden ment a legfényesebben, tehát nyilván hajlandó beszélni róla: nemrég visszaeső ittas vezetésért 48 napig börtönben csücsült. Ott töltötte a karácsonyt, a 42. születésnapját és a szilvesztert is.

 

- Mindenki botlik, ki kisebbet, ki nagyobbat. Sosem próbáltam szépíteni, meg is bűnhődtem érte. Rettenetesen dühös voltam magamra miatta. Nem használtam az eszemet, nem gondolkodtam. De elmúlt, túl vagyok rajta. Soha nem karamboloztam, de ha azon az éjszakán az én hibámból valaki megsérült volna, akkor nekem annyi. Ráadásul ott állt egy filmes kocsi, hogy hazavigyen, én erősködtem, hogy a sajátommal megyek. Nagy marha voltam. Ez olyasmi, amire az ember nem büszke, de kinek az életében nincsenek gyenge pontok? Egy biztos, hogy szándékosan sose okoztam rosszat senkinek, legföljebb magamnak, és az is igaz, hogy sajnos nem is egyszer. Voltak nehéz időszakaim, mikor leblokkolt a józan ítélőképességem, nem volt annyi lelkierőm, vagy a kettő együtt. De úgy vagyok vele, hogy jó pap holtig tanul. Én egy kicsit gyorsabban is tán, mint mások. Összeszedtem magam, és szépen araszolok egyik napról a másikra. Itt belül mindennap megmászok egy jó nagy hegyet, hogy jobb ember, jobb színész legyek, mint tegnap. És hál' istennek leszoktam arról, hogy ostorozzam magam, mert húsz-harminc éves koromban mást se csináltam, csak rágott a bűntudat. Néha még most is előfordul.

 

- Örömök? Fogódzók?

 

- Minden este azzal fekszem le, hogy holnap reggel van miért fölkelni. Van munkám, amit mindig lehet jobban csinálni. Remélem, a nézők aláírják, hogy a "24"-en látszik ez a szándék. De amire igazán büszke vagyok, és ami az igazi öröm, az a családom és főleg a lányom. Harmadéves egyetemista, kitűnő tanuló és remek tollú író. Ő az a fajta ember, akitől jobb lesz a világ. Emlékszem, 16 éves lehetett, mikor egyszer elmentünk vacsorázni, és ahogy hazafele baktattunk az étteremből, egyszer csak kibukott belőlem, mennyire szégyellem magam, hogy ahelyett, hogy jó apja lettem volna, egymást kellett felnevelnünk. Mire elnevette magát, hogy apa, én a világért se cserélnék senkivel. Hát ne legyen büszke az ember egy ilyen tüneményes gyerekre?!

 

- Ön Angliában született, már gyerekkorában beutazta a világot, s most Jack Bauerként a "24"-ben az egyik epizódot a Távol-Keleten, a másikat Dél-Afrikában, a harmadikat Kelet-Európában forgatja. Az apát kérdem, nem a színészt: mennyire tágítja az ember szemléletét az utazás, amire - sajnálatos módon - az amerikaiak zöme nemigen hajlandó?

 

- Utazni, tanulni, látni, ismerkedni, ennél nincs fontosabb. Majdnem azt mondom, hogy kötelező. A lányom most jött haza Amszterdamból, ahol egy hathetes színházi egyetemi csereprogramban vett részt. Nem volt benne biztos, hogy a nyarat ezzel akarja tölteni, de addig rágtam a fülét, amíg elment, és azzal jött vissza, hogy soha jobb nyara nem volt. A világ hatalmas, és több élet is kevés, hogy megismerjük, ugyanakkor olyan tempóban zsugorodik, hogy szinte elfér a tenyeremben. Gyalázatos, hogy az amerikaiak többségének nincs útlevele, de még ingerenciája sincs, hogy kérjen, mert ez azt jelzi, hogy fogalmuk sincs, mi történik a nagyvilágban, és képtelenek megérteni az összefüggéseket. Mikor suliba jártam, a jó irodalmárokat csapatostul elvitték Stratford-upon-Avonbe, Shakespeare szülővárosába, a jó matekosokat egy nekik való kutatóintézetbe, a töriseket múzeumba, csupa okos, jó program volt. Ezzel szemben Amerikában és Kanadában úgy spórolnak a közoktatással, hogy először ezeket a tanulmányutakat nyirbálták meg, aztán a zeneoktatást, a színjátszást, a drámaoktatást, közben a focicsapat nem tudott olyat kérni, amit ne kapott volna meg. Ezt nekem senki nem tudja megmagyarázni. Tényleg, csak a fiatalokban lehet bizodalmunk. Hogy kíváncsiak, szomjasak, utazni akarnak, meg akarják ismerni a világot. Hála érte az internetnek, mert ennél nagyobb kedvcsináló nincsen. Összeköti a gyerekeket az egész világon, ismerkednek, beszélgetnek, és talán elkezdik jobban megérteni egymást.

 

- Ön ma a legjobban fizetett tévészínész a világon. Mennyire fontos a pénz?

 

- Évi 24 epizódért kétségtelenül többet keresek, mint az a kollégám, aki csak 13 epizódot forgat, tehát egyáltalán nem biztos, hogy én vagyok a legjobban kereső tévészínész. Még így is szégyenletesen túl vagyok fizetve, jóval többet kapok, mint amennyi a megélhetésemhez szükséges. De az igazi öröm nekem nem is a pénz, hanem az, hogy folyamatosan van munkám, és abból élek, amit szeretek csinálni. Nevelt gyerekeim is vannak, sőt, azon az ágon még unokám is, tehát bőven van kire költeni. A mai amerikai gazdasági helyzetben, mikor emberek sokasága veszti el a tetőt a feje fölül, már azért is hálásnak kell lennem, hogy egyáltalán dolgozom. És nem tudom elégszer mondani, mennyire hálás vagyok.

 

Hollywood, 2008. október 

Návai Anikó
XIV. évfolyam 11. szám

Címkék: Kiefer Sutherland, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.