Sztárvilág

Meryl Streep - A nagyasszony

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyi re hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Október végén az American Film Institute filmfesztiválja majdnem nagy bajba került: utolsó pillanatban kiesett a nyitófilmje. Ha több is az ellenség Hollywoodban, azért barátok is akadnak: a Miramax és Scott Rudin producer a patinás filmintézet segítségére sietett, és nem is akármit ajánlott. A hírmalom szerint a Doubt c. film az idei évad titkos fegyvere lesz egy finomszavú lelkipásztorról (Philip Seymour Hoffman) és egy apácafőnöknőről (Meryl Streep), akik kétségek (doubt) között őrlik magukat és a környezetüket, és kétségek között hagyják a nézőt. Csak az nem kétséges kétséges, hogy mindketten első osztályú színészek, s mint az alábbi beszélgetésből kitűnik, a bemutató pár órájára Los Angelesbe látogató Meryl Streep "első osztályú ember" is.

 

- Idén már az egész világ megtapsolt a Mamma Miáért, melyben se táncolni, se énekelni nem esett nehezedre, s most megint egy nagy drámai alakítást nyújtasz a Doubtban. Könnyen vagy nehezen megy a váltás egyik szerepről a másikra?

 

- Nincs lehallgató készülékem az emberek tudatalattijához, csak érdekelnek az emberek, szeretem megfigyelni őket. Főleg azokat, akik tudják, hogy mit akarnak. Az ilyesfajtákra hajlamosak vagyunk ráhúzni, hogy szörnyetegek, de én nem szoktam címkézgetni, inkább a mélyére nézek, hogy mitől olyan, amilyen. Mit érez? Mit gondol? Mit miért mond? Ha hajlandó vagy megfejteni egy embert, minden turpisság kiderül. Az összes ellentmondás, gátlás, görcs, félelem. Csehov volt a nagymestere ennek az emberábrázolásnak, a drámaírók közül ő értette legjobban az embereket.

 

- Az ördög Pradában jár c. vígjátékra utalsz, melyben erős nőt játszottál. Miért van szerinted, hogy az emberek rosszul viselik az erős nőket?

 

- Ezen azóta töröm a fejem, de nem jutottam sokra. A legjobb válaszom az, hogy a férfiakat és nőket egész más mércével méri a világ. Ha egy két méter magas, őszülő halántékú, elegáns férfi főnök viselkedik olyan kibírhatatlanul, ahogy én abban a filmben, akkor mindenki a lába előtt hever. Ha egy nő csinálja, mindenki anyázza. Ugyanez vonatkozik az orvosokra, az ügyvédekre, a filmrendezőkre. Ha nő vagy és főnök, minden utasításodat rózsaszín selyempapírban, masnival átkötve kell prezentálnod, különben rohadt dög a neved. Főleg akkor, ha még a hajadat is mered nem festeni.

 

Jelenetek az Ördög Pradát visel c. filmből

 

- Látod, ez a vád nem érhet. Egy ősz hajszálad sincs, gondolom, hála a fodrásznak. De a divat szemmel láthatólag nem érdekel. Vagy tévedek?

 

- Dehogy tévedsz. Az elmúlt időszakban vagy ötször költözködtünk, és szinte az összes cuccomat kíméletlenül kiszortíroztam, jobban mondva kidobtam. Csak azt hagytam meg, amit hordok, és hiszed vagy nem, ez mind belefér egy keskeny szekrénybe. Három vagy négy ruha összesen. Maradt néhány farmer, pár póló, ingblúz, zakó, de az is csak inkább azért, mert szeretem a szabását. És őrzök egy pár cuccot egyetemista koromból. Nem mintha rám jönne. A többit, az értékesebb holmijaimat meg rendszeresen úgy levadásszák a lányaim, hogy soha többet nem kerülnek elő.

 

- Nem lehetett könnyű a lányaidnak egy ilyen anyuka árnyékában felnőni...

 

- Lehet, hogy ez magyarázza a gátlásosságukat? Csak azt ne várd, hogy objektív legyek velük. Az én lányaim egy lyukas pólóban is a legszebb királykisasszonyok! Mert fiatalok. De azt hiszed, elhiszik, mikor mondom? Folyton valami bajuk van magukkal. Főleg a külsejükkel elégedetlenek. Elképzelni nem tudom, hogy ez honnan jön, biztos azokból a hülye magazinokból, ahol csak az anorexiás modelleket mutogatják, ezzel engem is ki lehetett kergetni a világból annak idején. Mindig azt papolom a lányoknak, hogy nem a külső számít, aztán mindig a frizurájuknál meg a cipőjüknél kötünk ki. A kamaszkort elég nehezen vészeltük át, de most már hál' istennek mind a három lányom túl van az összes kamaszkori görcsölésen, gátláson, üldözési mánián, és egyre kevésbé izgatja őket, hogy ki mit mond vagy gondol.

 

- Nyilván az is segít, hogy látnak téged, a világ első számú színésznőjét, akit szemmel láthatólag egy csöppet se zavar, hogy jövőre lesz hatvanéves. Hogy csinálod?

 

- Ahogy öregszem, egyre hálásabb vagyok, hogy még élek. Annyian betegek körülöttem, hogy én mindenért hálás vagyok a sorsnak, és eljutottam arra a pontra, hogy úrrá leszek magamon és megpróbálok valamit visszaadni. Tekintsd újévi fogadalomnak. A Rák jegyében születtem, szeretek otthon gubbasztani, nem vagyok valami híres társasági lény. De az élet rövid, nem lehetek ilyen önző. Meg kell tanulnom adni, méghozzá két marokkal, és oda kell állnom az ügyek mellé, amelyekről azt állítom, hogy fontosak.

 

- Ahogy beléptél abba az auditóriumba, ahol a Doubt közönsége ült, és felcsattant a taps, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a méltóságteljes megjelenéshez nem kellenek sztárallűrök. Pedig a teljesítményed alapján nyugodtan elvárhattad volna, hogy sztárként kezeljenek.

 

- Sztárként? Soha semmit nem vártam el, de megnyugtatlak, nem is kaptam volna meg. Vagy ki tudja. Föl se merült. Engem mindig csak a szerep érdekelt, és az, hogy a partnereimmel a lehető legnyugodtabb körülmények között tudjak dolgozni. Ez elég köztudott dolog rólam.

 

- Julia Roberts a Szerelmes Shakespeare női főszerepét, Shirley MacLaine az Álom luxuskivitelben Hollyját adta vissza. Volt olyan szerep, amire nemet mondtál?

 

- Soha. Se filmen belül nem mondtam nemet semmire, amit meg kellett csinálnom, se szerepet nem adtam vissza. Sőt. Mohón követeltem, hogy még, még és még. De most, hogy mondod, valószínűleg azért nem adtam vissza egy szerepet sem, mert soha nem ajánlottak olyat, amiről úgy éreztem, hogy meghaladja a képességeimet. Talán a Mamma Mia volt az egyetlen, amelyik spiccre kényszerített, de azt is élveztem, mert valami olyasmit csinálhattam, amit eddig még soha.

 

- Négy gyerek, házasság, háztartás, közben néhány Oscar-díj... mi másra marad időd?

 

- Tévét nem nézek, mert a műsorok zöme csapnivaló, de a híreket nem tudom abbahagyni. Ide-oda ugrálok a hírcsatornák között, míg belefájdul a fejem. Talán, mert olyan időket élünk, hogy mindenre kíváncsi az ember, ami húsba vágó, és kell is, hogy tudjam, ha felelős lénynek tartom magam. Csak néha az az érzésem, hogy ahelyett, hogy csinálnánk valamit, beérjük azzal, hogy lyukat beszélünk egymás hasába, telefonon, társaságban, a blogokban. Pedig a sok beszéd nem pótolja a tetteket.

 

- Téged közismerten foglalkoztat a környezetvédelem. Mit teszel érte?

 

- Nekem az az érzésem, hogy olyan messzire mentünk rossz irányban, annyira elrontottuk a Föld ökológiai állapotát, hogy innen csak a másik véglet felé mehetünk. Ez most már elengedhetetlen. Nemcsak mint amerikai állampolgár mondom, hanem mint a Föld egyik felelős lakója is, hogy valamit tennünk kell a környezet megóvása érdekében. Elég a köldöknézésből, stratégiára van szükség. Én a magam szerény módján csak azzal tudok hozzájárulni, hogy takarékoskodom a vízzel, villannyal, és egy hibriddel járok.

 

- Tudom, hogy lehetetlent kérek, de sokért nem adnám, ha egyszer belepillanthatnék a naplódba.

 

- Ha volna! Amekkora szamár vagyok, nem vezettem naplót, pedig nagyon érdekes, fordulatos életem volt, és sajnos bizonyos dolgokra már nem emlékszem egész tisztán. De isten látja lelkem, nem voltam hozzá elég fegyelmezett, hogy rendszeresen leírjam, ami történik. Ekkora család és ennyi munka mellett talán bocsánatos bűn, hogy esténként örültem, ha lehajthattam a fejem a párnámra...

 

Los Angeles-New York, 2008. november

Návai Anikó
XIV. évfolyam 12. szám

Címkék: Meryl Streep, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.