Sztárvilág

Olivia Wilde - Mosolykirálylány

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy még sem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Már a neve is jól cseng: Vad Olívia. S ahogy Venice beachen a sátoros tetkóművészek és szedett-vedett csingilingiárusok között végigteper motoros rollerjén, egyenesen ellenállhatatlan. Sötét haja lobog a szélben, őszibarackpofiját kicsípte a tengeri nap, és a szeméből olyan szikrákat hív elő az életöröm, amilyet ritkán látni. Nem csoda, hogy a 2-es utca és a Broadway sarkán magától leáll miatta a forgalom – pirosban.

 

Olivia Wilde, aki Oscar Wilde-tól csente el művésznevét, főállású szappanoperasztár (Doktor House), befutóban lévő filmcsillag (legalább négy filmben látjuk idén) és hithű vegetáriánus (a guacamolés tacóért kifordítja sarkából a világot), szőkén, egy casting ügynökségnél kapkodta a telefonokat Hollywoodban, amikor fölfedezték. De első filmszerepe (Alfa dog) után ráérzett, hogy „igazán a barnáké a világ”. Ideáljai is azok: Megan Fox és Angelina Jolie. Rajong értük. Főleg Angelináért, akivel a Golden Globe gálán végre összehozta a sors. „Mutass még egy színésznőt, aki annyi mindenen átment, és nagy ívben tesz rá, hogy ki mit mond róla! Csak csinálja a dolgát, méghozzá milyen szinten, és abszolút meri vállalni magát!”

 

– Az újságírók és a szakma szerint nagyon hasonlítasz Angelinára.

 

– El tudod képzelni, hogy ez mekkora bók?! És mégis azt mondom, a külső csak egy dolog, és szinte lényegtelen. Nekem az számít, mit teszek le az asztalra. Könnyű szépnek lenni ilyen fiatalon, de olyan gyorsan elmúlik, hogy észre se veszed. És mi marad? Persze hízeleg, hogy Angelinához hasonlítanak, és tudom, hogy ezért kérnek fel bizonyos szerepekre. Félre ne érts, kicsit se becsülöm le, hogy így van. De nagy hülye lennék, ha csak arra hagyatkoznék, hogy szépnek látnak, mert a szépség veszélyes és mulandó.

 

– Angelina is ezt mondja. Meg azt, hogy a belét kihajtja minden szerepért. Ahogy te is.

 

– Ja bizony. A Tron miatt halálra éheztem, hogy belepréseljem magam a jelmezembe. És ez nem volt piskóta, mert imádom a pastát, még jobban a jó olasz vörösbort. A most bemutatott Cowboyok és űrlények forgatása alatt is végig arról ábrándoztam, mekkora orgiát csapok, ha majd megint végre ehetek. De valamit valamiért, nem igaz? És a jó oldalát néztem. Hogy balettozni meg táncolni már úgy-ahogy megtanultam, most legalább rendesen belejövök a lovaglásba, a puskaforgatásba és a karatéba is.

 

– Annyira, hogy ha neked esne valaki éjjel egy sikátorban....?

 

– A forgatás alatt biztos elbántam volna bárkivel. Most már azért nem vagyok annyira jó formában.

 

– A helyedben nem hangoztatnám, mert esetleg lekerülsz a „hot” listáról.

 

– Fütyülök rá! Azt sem kértem, hogy rákerüljek! Még kevésbé forszíroztam, amit mellesleg nem is lehet. Nem rajtad múlik, mikor hova sorolnak. Nem mondom, hogy zavar, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. Idén rám esküsznek, jövőre meg másra.

 

– Miért döntöttél úgy, hogy színésznő leszel?

 

– Mert annyi energiám volt, hogy nem tudtam magammal mit kezdeni. Mindent akartam, semmi nem volt elég, csak lobogott bennem az a tűz. Éjszakánként nem aludtam, folyton pörgött a film a fejemben. Egyik sztori a másik után, és mindegyikben én voltam a főszereplő. Képtelen voltam magam
leállítani, le kellett valahol vezetni. Hál’ istennek a szüleim nem este k kétségbe és nem cipeltek el a pszichológushoz, hogy adjon valami nyugtatót, hanem segítettek megtalálni a természetes gyógyszert, hogy kiéljem ezt a kreativitást. Ők maguk nógattak, hogy menjek el egy színtársulatba, először a suliban, később meg a főiskolára. A nővérem is belekóstolt a színészetbe, kiderült, hogy sokkal tehetségesebb nálam, de meggondolta magát és elvégezte a jogot. Mintha egy jó ügyvéd nem lenne nagy színész? Hétéves korom óta hajtogattam, hogy színész akarok lenni. Akkor még csak tévészínész, de most már…

 

– Most már világsztár. És divatot csinálsz, valahányszor kilépsz a piros szőnyegre.

 

– A ruha nagyon sokat elmond az emberről, ezt is gyerekkorom óta tudom. Mindig eklektikusan öltöztem, már tíz-tizenkét évesen is. Imádtam a régi cuccokat, ki nem lehetett rángatni az ócska ruhák boltjából, és mindig a legvadabb, legfeltűnőbb cuccokat aggattam magamra. Aztán szép lassan kezdett elmúlni a feltűnési viszketegség, mert rájöttem, hogy az önkifejezésnek más formája is van, nemcsak a kirívó öltözködés. Vagyis megtaláltam a stílusomat. A mi szakmánk egyik adománya, hogy a tervezők elárasztanak szebbnél szebb holmikkal. Nem értek a divathoz, csak élvezem és tanulom. Nem vagyok hajlandó minden trendet szolgaian követni, nem esküszöm brandekre, de imádom a szép holmikat és szeretek jól kinézni. Nem követem senkinek a stílusát, csak a saját ízlésemet, és van egy-két tervező, akit nagyon szeretek. De legjobban figyelni szeretek, és ellesni ezt is, azt is.

 

– A cannes-i filmfesztiválon, egy exkluzív partin egyszer csak szembe jött velem az a ruha, amit te tettél híressé a Golden Globeon. Divatikon lettél. Vállalod?

 

– Ó, az a grafit-ezüst Marchesa volt a legszebb estélyi, amit valaha viseltem. Álom volt az az este, illett hozzá az álomruha, és persze nem sűrűn járok ilyen ruhában. A saját stílusom ugyanolyan eklektikus, mint a divateszményeim Keith Richardstól Kate Mossig. Bármi belefér.

 

Képkocka a "One Year" című vígjátékból

 
– Rengeteget dolgozol, egyik filmből mész a másikba. Jut időd még a nyár végén vagy az ősz elején egy rövid vakációra?

 

– Nem hiszek a vakációzásban, és nincs is rá időm. Kéthavonta engedélyezek magamnak pár napot, hogy lerepüljek Haitiba, mert látni akarom, hogyan halad az iskola, amit a Művészek a békéért és igazságért alapítványunkkal létesítettünk. Az alapítvány testületi tagja vagyok Maria Bellóval és Paul Haggis rendezővel együtt, és mi harcoltuk ki, hogy Haitin legalább egy középiskola működjön. Csináltam egy dokumentumfilmet is arról a moziról, amit mi építettünk az ottani menekülttáborban.

 

- Nagyon fiatalon mentél férjhez (Tao Ruspoli olasz herceghez – a szerk.), és tavaly télen váratlanul elváltál. Hogy ízlik a szingli élet?

 

– Olaszországot, az olasz konyhát, a nyelvet imádom. Ez a szerelem soha nem múlik el. Ami a volt férjemet illeti, barátságban váltunk el, és ez nagyon jó érzés. Az élet arról szól, mennyire sikerül megtalálnod az egészséges egyensúlyt a kötődés felelőssége és a szabadság vonzása között. Mindenki ezen töri a fejét, csak kinek jobban, kinek kevésbé sikerül megtalálnia a jó arányt. Alkat és beállítottság kérdése, melyik életformát választod. Nekem az a fontos, hogy tisztességesen éljek és ne bántsak meg senkit, míg eljutok odáig, hogy megtalálom a boldogságomat és a kiteljesülésemet. Ugrás az ismeretlenbe, tudom, de ezt választottam.

 

Jelenet a Dr. House című filmsorozatból

 

– Ami azzal jár, hogy nagyon nyitott az ember. Könnyen ismerkedsz?

 

– A randizás annyira nem a műfajom, hogy szinte rettegek tőle. A világ, amelyben mozgok, telis-tele van jóképű, csinos fiúkkal, de csak nagyon kevésnek van olyan személyisége, amit vonzónak találok. Ha megengedsz egy féligmeddig komoly tanácsot: mindig az a jó randi, amit nem tervezel, és ami hajnalig tart. Hogy utána mi jön, azt akkor és ott kell eldöntened.

 

Los Angeles, 2011. július

Návai Anikó
XVII. évfolyam 9. szám

Címkék: Olivia Wilde, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.