Sztárvilág

Renée Zellweger "Megpróbálok a pillanatnak élni."

„Kijön belőlem minden rossz futás közben”

    Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy még sem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Még is mitől vannak egyensúlyban?


     

    Gyönyörűen induló karrierje után komoly eltűnő művésszé vált, és nehéz megérteni, miért. 1996-ban tűnt fel, mint Amerika üdvöskéje Tom Cruise oldalán a Jerry Maguire-ban, és híres bemondása azóta klasszikus lett: „Már a sziánál megvoltál nekem!” Darázs csípte ajkával, huncut pofijával a romantikus vígjátékokban verhetetlennek bizonyult, és soha nem vette komolyan, hogy a világ egyik legnagyobb filmcsillaga. Texasban született, Austinban járt főiskolára és beleszeretett a színházba, de a film hamar elcsábította, és évente legalább egy kasszasikerben játszott. Aztán jött Bridget Jones, és Renée-t teljesen azonosította a világ a dundi, komikus, szeretetre méltó figurával. Majd meglepte a közönséget a Chicago női főszerepével, melyben bebizonyította, hogy táncolni és énekelni is tud. A kétezres évek közepétől azonban fokozatosan eltűnt. Nem ő az egyetlen korosodó sztár, aki plasztikai sebészhez futott, de az operációk majdnem tönkretették az arcát. Mostanra változott vissza és került újra elő egy tévésorozatban (What/If), melyben szívtelen milliomosnőt játszik.

    – Nincs sok közös vonásod ezzel a nővel...

     

    – Hát nincs bizony. Sokkal konzervatívabb vagyok nála, nem érzem, hogy bármi járna nekem az élettől, és sokkal hűségesebb barát vagyok, mint ő. Mások az ambícióim is az életben.

     

    – Eltűntél. Mi a magyarázat?

     

    – Hogy új dolgokat akartam kipróbálni. Fejlődni akartam, változni, és ebben a szakmában ez nem könnyű, mert felfal. Az ember észre sem veszi, csak kézről kézre adják, egyik filmből megy a másikba, és unalmassá válik. Nemcsak másoknak, magának is. Röviden, elkezdtem unni magam. Nem bírtam odafigyelni arra, amit mondok. Nem tudtam elviselni magam. Csendet rendeltem el, hogy fejlődhessek, mint minden ember. Új dolgokkal akartam szembesülni, mert elegem volt abból, hogy mindig valaki másnak a bőrében élek, mindig szerepet játszom, mindig egy másik városban, egy másik házban egy másik életet élek, és csak megyek és csinálom. Nem lehet úgy jól mesélni, ha az ember nem veszi észre a többi embert, mert ez nem élet így. Ez volt az egyik szempont, ezért tűntem el. A másik meg az, hogy egy életünk van. Egyszer élünk, és úgy éreztem, hogy annyi mindent letettem már az asztalra, annyi szerencsében volt már részem, annyi barátom van, és annyi jó projektben voltam benne... Mikor elég? Mennyi elég? Miért szükségszerű, hogy jöjjön a következő, meg a következő, meg a következő? Nem. Elég volt. A következő dolog az, hogy leülök és nem forgatókönyvet olvasok, hanem egy könyvet, egy regényt. Nem egy új figurát tanulmányozok, hanem az életet. Vagy tanulok valamit, ami nekem fontos, nem a szakmai énemnek. És mindenkinek javaslom, hogy ezt gondolja át.

     

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin szeptemberi lapszámában olvashatják!

     

    Návai Anikó
    XXVI. évfolyam 9. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.