Sztárvilág

Russel Crowe - Hősökre mindenkinek szüksége van

Vi­lág­sztá­rok har­mó­niá­ban

Szé­pek és gaz­da­gok. Gaz­da­gok és si­ke­re­sek. Le­het, hogy még­sem min­den az övék? Amit nem kap­nak meg, mennyi­re hi­ány­zik? Be­vall­ják? Le­ta­gad­ják? Még­is mi­től van­nak egyen­súly­ban?


Anikó és Russel

 

Az a szerencsém, hogy van egy ausztrál kolléganőm, aki nemcsak Nicole Kidman kebelbarátnője (a kezdetektől!), hanem Russell Crowe-t is régről, még Sydneyből ismeri. Tőle tudom, hogy amit Crowe az évek során szavakban nem árult el nekem, csak a szeméből olvastam, mind igaz. A borostás, mégis kisfiús sárm, amivel meglepett az L. A. Bizalmasban, a frusztrált energia, amivel berobbant a Bennfentesben, az önsorsrontó igazságérzet, amivel lehengerelt a Gladiátorban (nem is szólva a kigyúrt izmokról), és az önmarcangoló intellektus, amivel a Szépséges elméért Oscar-díjat szerzett, civilben is mind az övé. Vagyis az a bizonyos rinocéroszbőr, amivel sokkal kevésbé robusztus kollégái könnyedén kivédik Hollywood csapásait, teljesen látszólagos. Crowe könnyedén begurul, kinyilatkoztat, követel, ragaszkodik, és emiatt gyakran sérül. Sokak szerint fölöslegesen feszül a professzionális maximalizmus nevében, mások viszont azt mondják, nehéz fiú, de ha egyszer meggyőzi valaki, nincs nála lojálisabb, melegszívűbb, odaadóbb kolléga és barát. 

 

Crowe majdnem negyvenéves koráig agglegény maradt. Aztán pár év kihagyással (a rossz emlékű Meg Ryan-szerelem miatt) 2002 decem­berében egy jegygyűrűvel visszatért ahhoz a lányhoz (Danielle Spencer énekesnő-színésznő), aki mindent megbocsátott: a bulizást,
a randalírozást, a piát, a megcsalást, a meghunyászkodást. 2003 áprilisában összeházasodtak, decemberben megszületett az első gyerekük (Charlie), tavaly pedig a második fiuk (Tennyson).

 

– Vágjunk a közepébe! Ebben a westernben (3:10 to Yuma) olyan karaktert alakítasz, akit tulajdonképpen nem is kell eljátszanod, elég a régi magadat felidézned. A rosszfiút, akinek érző szív dobog a mellkasában, csak néha elveti a sulykot. Bevállalod?

 

– Kezdjük ott, hogy honnan ered, hogy én rosszfiú vagyok. Az egészet a média találta ki és húzta rám. Arról szól, hogy valamivel el kell adni a lapot. Elég átsétálnom azon a folyosón, öt másodperc múlva már teregetik az utcán. Persze ha valakinek mikroszkóp alá teszed az egész életét, nincs olyan, hogy ne találj valami disznóságot, tehát csak ki kell ásni és föl kell fújni. Jó alany voltam. De vége.

 

– Csak szolgáltattál valamilyen alapot! Ok nélkül azért mégsem húzták rád.

 

– Hát persze! Ha ettől jobban alszol...

 

– Az egyik legismertebb és legelismertebb színész vagy a világon, aki véresen komolyan veszi, amit csinál. Hogy boldogulsz a népszerűséggel és az ismertséggel?

 

– Lassacskán megszokom és beletörődöm. Sok minden történt, ami oda vezetett, hogy kialakult rólam az a bizonyos kép. Annyiban érzem magam hibásnak, hogy nem fogtam föl teljesen, miféle játszma is ez tulajdonképpen. Én mindig mindenre csípőből és zsigerből reagálok, és csak később jövök rá, hogy vissza kellett volna fogni magam bizonyos szélsőséges helyzetekben és vagy legyinteni, vagy sokkal enyhébben reagálni. De hogy a kérdésedre válaszoljak, az a jó, hogy én nem élek itt. Úgy jövök Hollywoodba, ahogy más bemegy az irodába. Dolgozom, találkozom emberekkel, akikkel meg kell beszélnem a következő filmemet, aztán veszem a kalapom és irány haza. Megértem, hogy kialakult velem kapcsolatban egy kis bizalmatlanság, mert nyíltan megmondom, hogy mit gondolok erről az egész habverésről, ami a munkámmal jár. És hát nem vagyok állandóan kéznél. De nem baj, pedig biztos lemaradok néhány zsíros szerepről, mert nem lehet velem hipp-hopp leülni egy kávéra vagy egy vacsorára. Bejáró színész lettem. És már nem vagyok annyira idealista, hogy bántson, ki mit gondol rólam. Végül is mindegy, mit csinál az ember. Akkor is védhetetlen, ha az igazság olyan világos, mint a nap. A média színtiszta szabadrablás. Mindenki azt ír, ami eszébe jut, minden következmény nélkül. Tehát mi marad? Hogy megtanuljam a szöveget és időben odaérjek a forgatásra.

 

– Adrien Brodyval beszélgettem a minap. Indiában forgatott, és legalább annyira megérintette az a kultúra, az a világszemlélet és az a társadalom, mint A zongorista második világháborús életkörülményei. Te mennyit táplálkozol, esetleg gyógyulsz a szerepeidtől?

 

– Amennyi időt egy forgatáson töltök, az mind a személyes érzelmi, lelki töltésemet táplálja. Persze nem ezért vállalom el a szerepeimet, de eddig minden egyes filmemből tanultam valamit. A mostaniból azt, hogyan kell jól bánni a lovakkal és a fegyverekkel, és hogy kell rezzenéstelen arccal túlélni a legrekkenőbb hőséget és a legcudarabb fagyot. Nappal ugyanis megsültünk a sivatagban, éjjel megfagytunk. Azt mindig megoldják valahogy, hogy Shakespeare-t nem lehet egy szál trikóban huzatos helyiségben játszani. Filmet forgatni más. Ha egyszer fölszálltál arra a vonatra, akkor nincs mese, ki kell bírnod a végállomásig. Ha esik, ha fúj.

 

– Ha már a lovakat említetted, egy farmon élsz Ausztráliában...

 

– Sydneyben lakunk, nem vagyok nap mint nap a farmon. Beszálltam egy kis pénzzel egy profi ligás rögbicsapatba ugyanis, és ez a városhoz köt, mert naponta be kell járnom az irodába, hogy a csapat ügyes-bajos dolgait intézzem. Ráadásul ez nem egy akármilyen klub: az utánpótlást is mi neveljük. Ötéves kortól egészen felnőtt profi szintig visszük el a játékosokat, és ezzel azért rendesen van munka. De a célom az, hogy minden szabadidőnket a farmon töltsük. A nagyobbik fiamnak, Charlie-nak az az ünnep, ha kimegyünk a farmra. Imád játszani a tehenekkel, a lovakkal, aminek persze megvan a maga veszélye. Múltkor például összeszedett egy kullancsot. De megcsíphette volna egy pók vagy egy kígyó, mert az is van a bokrok alján. Ezért még nem fogjuk föladni a természetet. Sőt. Pontosan azt szeretném, hogy olyan környezetben nőjenek fel a fiaim, ahol ki vannak téve a természet veszélyeinek, lovagolhatnak, összemérhetik magukat olyan gyerekekkel, akik sokkal szimplább körülmények között élnek, mint ők. Momentán egyébként ez az egyik legsarkalatosabb vitám a feleségemmel, aki nem nagyon akarja föladni a nagyvárosi kávézgatást a barátnőivel.

 

– Ő meg nyilván a dohányzás miatt vegzál téged.

 

– Ki vagyok tiltva a házból a cigimmel, és ha csak egy kicsit is ismersz, tudod, hogy ez mekkora áldozat! Találtam magamnak egy kellemes kis zugot, ahol elfüstölgök, közben az jár a fejemben, hogy a gyerekek miatt még ez is megéri.

 

 

– Híresen jó kapcsolatban vagy az édesapáddal. Gondolom, ez a modell is segít a gyereknevelésben.

 

– A gyerekek mindent megváltoztattak az életemben. Igen, apámmal fantasztikus a viszonyom. Mélységesen tisztelem azért, ahogy végigküzdötte az életét a legnehezebb időszakokban is, és határtalan öröm, hogy most elhalmozhatom olyan dolgokkal, amikre fiatalemberként vágyott, de soha nem tudott megengedni magának. Az az álmom, hogy a fiaim legalább ennyire tiszteljenek. Ehhez persze az kell, hogy következetesen és harmonikusan foglalkozzunk velük.

 

– Visszatérve az új filmedre, azt hiszem, mi nők azért szeretjük még ma is a westernt, mert abban a korban még voltak igazi, maszkulin amerikai férfiak.

 

– Hol volt abban az időszakban amerikai? Mind bevándorló volt egytől egyig.

 

– És kihaltak? Mert ma már nagyítóval is alig találni olyan délceg legényeket, akik hajlandók és képesek megvédeni magukat és mást.

 

– Hát ez egy nagy kérdés, amit majd a fiaimmal kell megoldanom. Úgy szeretném, ahogy az apám csinálta velem. Mert a férfiasság nemcsak fizikai készenléti állapot. Az is kell hozzá, persze. De a lélek és a kommunikáció legalább annyira. Mert aki csak erőből férfi, az nem igazi férfi.


Hollywood, 2007. augusztus

Navai Anikó
XIII. évfolyam 10. szám

Címkék: Russel Crowe, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.