Sztárvilág

Sophia Loren - Néha irigylem magam

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Nappal fekete Armaniban, este fekete Valentinóban - ahogy belép, Sophia Loren (75) egy letűnt világ utánozhatatlanul elegáns mintaszobra. Valószínűleg nemcsak kávézni találkozott a plasztikai sebésszel, de a kés nyoma nem árulkodik, mert nem ostobán fiatalította, hanem okosan konzerválta magát. S ahol a kozmetikázás tehetetlennek bizonyult, a nyakán egy pihekönnyű selyemsál tökéletesen eltakarja a ráncait, ha egyáltalán vannak. Lelki ránca nincs, a mosolya elárulja. Pedig nem volt könnyű élete. Apátlanul kezdte, szegényen, háborúban. Nem volt megírva neki semmi abból, amire ma mint világsztár visszagondolhat. Sem az a szépségverseny, ahol 16 évesen felfedezték, sem az a fantasztikus karrier, amit mentora, férje, gyermekei apja, az évtizedekkel idősebb Carlo Ponti egyengetett, és az első külföldi színésznőnek adományozott Oscar-díj koronázott meg. Teljes filmográfiáját azért nem érdemes felsorolni, mert kitöltené ezt a két oldalt.

 

Ponti már nincs köztünk, Sophia pedig már akkor búcsút intett a kamerának, amikor a fiai megszülettek. Genf kertvárosában egy villában él. Nagyobbik fia, Carlo, aki magyar lányt vett feleségül, a Los Angeleshez közeli San Bernardinóban karmesterkedik, másik fia, Eduardo filmrendező Hollywoodban.

 

A Chicago ellenállhatatlanul sármos rendezője, Rob Marshall, Fellini és Mastroianni emléke és egy rangban hozzá illő Oscar-díjas színészkoszorú kellett hozzá, hogy a Nine című musical visszacsalja a reflektorfénybe. Hogy mennyire élvezi, azt pár héttel ezelőtt New Yorkban próbáltam kideríteni egy kávé mellett.

- Bon giorno, Madame Loren...

- Bon giorno, kedves.

- Nagyon elérzékenyült, amikor a fiát játszó Daniel Day-Lewis oldalán körbekocsikázta Rómát egy hatvanas évekbeli Alfa Romeóban?

- Marcello jutott az eszembe, aki tizennégyszer volt a partnerem...

– Mennyire közelíti meg Daniel Mastroiannit, a musical alapjául szolgáló 8 és fél Guidóját?

– Alma és körte, hiába gyümölcs. Marcello olasz volt, Daniel meg angol. Nagyon-nagyon angol. Közük nincs egymáshoz. Mások a gyökereik, s ezzel minden el is dőlt.

– Nyilván millió felkérést kapott az elmúlt évek folyamán, miért ezt a filmet vállalta?

- A Nine című musical nem mondott nekem semmit, mert nem láttam a Broadwayn. Abból, amivel Rob felhívott, az ütött meg, hogy Federico Fellini képzeletbeli anyját kellene játszanom. Fellinivel évtizedekig kerülgettük egymást, végül mindig máshol kötöttünk ki, és úgy éreztem, most kárpótolhat az élet. A nyomaték kedvéért Rob még azt is hozzátette, ha nem vállalom el, nem rendezi meg a filmet. Mondtam, ne aggódjon, jövök. Pláne, hogy musical! Imádom a musicaleket. Nem volt túl nagy szerep, és nem is volt fárasztó.

 

Jelenetek a Nine c. filmből

 

- De énekelnie kellett. Ez azért elég szokatlan dolog.

- Úgy látszik, nem látta az összes filmemet, mert legalább harmincszor énekeltem filmen, többször, mint Barbra Streisand. Viccnek szántam, bár olyan hangom volna, mint neki. De nincs az a nápolyi lány, aki ne dudorászna, ezért boldogan ráálltam, hogy egy kicsit kicsiszolom a torkom, és elénekeltem azt a dalt.

- A lányok – Nicole Kidman, Marion Cotillard, Fergie, Kate Hudson és különösen Penélope Cruz – ámulva csodálták a forgatáson. Miről beszélgettek?

- Hétpecsétes titok! Tilos elmondani.

- De a karriertanácsokat csak szabad megosztani?

- Minden kezdet nehéz, mert az elején az ember úgy érzi, akkora a nyomás, hogy képtelen vele boldogulni. Aztán szép lassan beleszokik, hogy ebben a szakmában sem minden papsajt, sok a pofon, sok az elutasítás, gyakori a méltatlan kritika. Ha nincs elég erőd, ha nincs benned kellő kitartás, hamar összeomlasz. Szerencsére mellettem ott volt az anyám, fogta a kezem, mindig okosakat tanácsolt és nem hagyott összecsuklani. Ő volt az én erőm.

- Penélope Cruz is ezt vallja.

- Penélopét nagyon megszerettem. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, rengeteget beszélgettünk. Sokszor voltam dühös rá is, meg a többi lányra, hogy minek sanyargatják magukat a fogyókúrával. Kérdeztem, mit főzzek nekik, ha már nekem jutott az anyaszerep. Furán jött ki, hogy nap mint nap faggattam őket, ettek-e már valamit. Mert csak ültek az asztalnál és csipegettek, hiába jártam elöl jó példával és én voltam az egyetlen, aki minden ebédnél tükrösre tunkolta a tányérját. 

- A filmbeli Guido mindent a nőktől tanul. Ön, aki számos világhírű partnerrel játszott, mit tanult a férfiaktól?

- Az életben? Semmit. Semmit, mert nagyon kevés férfival volt privát dolgom. Anyámtól kaptam az első lökést, hogy mindig talpra essek, mint a macska, és muszáj, hogy jussak valamire az életben, mert nagy a család, sok az éhes száj. A férjem pedig az energiaforrásom volt. Neki köszönhetem, hogy az a nő lettem, aki vagyok. Tőle tanultam, hogy legyek jó anya, jó színésznő, jó ember. Tőle tanultam mindent.

- Mi tesz nővé igazán egy nőt?

- Az anyaság. A szakma fontos, az élet apró örömei lényegesek, de számomra csak az a nő igazán nő, aki anya. Ott kezdődik a nők iskolája.

- Ön nemcsak anyuka, hanem kétszeres nagymama is, és az egyik unokája félig magyar.

- Honnan tudja?

- Onnan, hogy pesti vagyok.

- Az unokám néha olyan nyelven gagyog, amit nem értek, de a szemem fénye! A legédesebb bébi! A másik fiam kislánya meg három hónapos és gyönyörű. Sajnos nem tudok eleget unokázni, mert Genfben élek, ők meg családostul jó messze.

- Rob Marshall és az összes filmbeli fiatal kolléganője egybehangzóan állítja, hogy ön az egyik legérettebb, legbölcsebb nő ebben a szakmában, és mégis megőrizte magában a kislányt. Ezt hogy sikerült?

-Mindig az volt a mottóm, hogy itt belül maradj fiatal. Élvezd az életet. Élvezd a családot. Élvezz csurig minden egyes napot, és mindenben csak a jót lásd meg. Hozzáteszem, az élet nagyon kegyes volt hozzám. Olyan lehetőségeket kaptam, amiről nem is álmodtam. Sokkal többet, mint amennyi járt. Mindent elértem. Annyira mindent, hogy néha irigylem érte magam.

- Hollywood azért nem mindenben volt kegyes önhöz.

- Én ebben is csak a jót látom: rendesen megtanultam angolul és a világ akkori vezető színészeivel dolgozhattam. Ne felejtse el, 23 évesen kerültem Amerikába, s nekem ez volt a legjobb iskola. Ha másodszor születnék, ugyanígy csinálnám. De ez nem jelenti azt, hogy nem maradt bizonyítanivalóm.

- Kinek? Minek?

- Soha senkinek semmi nem elég. Mindig kell, hogy ott motoszkáljon az emberben a várakozás. Még most is azon töröm a fejem, mi leszek, ha nagy leszek...

- És?

- Fogalmam sincs. Ezt próbálom kitalálni.

- Miért Svájcban él, miért nem Olaszországban?

- Mert ott érzem magam igazán otthon, és ott van nekem az igazi béke. Szeretem azt a házat, napokig ki sem mozdulok. Sok kedves holmim, csecsebecsém köt oda, és úgy szállnak el a napok, hogy észre sem veszem. Másnak biztos eseménytelenül, unalmasan, nekem tele élményekkel. Olaszországban az összes orvos azt mondta, hogy soha nem lehet gyerekem. Svájcban találtam egy doktort, aki segített, ezért költöztünk oda, és két csodálatos fiút szültem. De ma is ízig-vérig olasz vagyok, és valahányszor hazamegyek Rómába, ahol a pályámat kezdtem, potyog a könnyem a meghatottságtól.

- Családi körben tölti a karácsonyt?

- Persze! Karácsonyfával, Aznavourral, Yves Montand-nal, ahogy kell. Degeszre esszük magunkat, énekelünk és táncolunk. Az én tiramisumnál senki nem csinál jobbat.

- És mikor látjuk legközelebb a moziban?

- Ha majd bemutatják azt a dokumentumfilmet, amit most forgatok az életemről. Épp a napokban fejeztük be azt a jelenetet, amikor anyámmal kivillamosoztunk a Cinecittába, hátha felvesznek statisztának a Quo Vadisba...

 

New York, 2009. november

Návai Anikó
XVI. évfolyam 1. szám

Címkék: Sophia Loren, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.