Sztárvilág

Vidám lelkizés Gwyneth Paltrow-val

Világsztárok harmóniában - Az alma meg az ő fája

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Játszom a gondolattal: milyen képet vágna, ha most bedobnám Brad Pitt nevét. De csak mosolyogna. Pedig Pitt a vőlegénye volt, akit állítólag megcsalt, ezért szakítottak. Tíz éve. Lassan tíz éve annak is, hogy Gwyneth Paltrow hollywoodi hercegnő Yves Saint- Laurent rózsaszín princesszruhájában irult-pirult a világ szeme láttára egy váratlanul ölébe csöppent Oscar-győzelem miatt. Évekig nem is tudta feldolgozni igazán. Belekapott ebbe-abba, beleszerelmesedett az összes partnerébe, elvesztette imádott édesapját, aztán Londonba költözött, hogy megtalálja magát. Végül terhes lett és hozzáment Chris Martinhoz, egy angol rockzenészhez. Egy farmer fiához.

 

Virágot hoztam az interjúra, de nem neki. A kislányának.

 

- Mindjárt fölszaladok a szobába és Apple kezébe nyomom. Ez az első csokor, amit életében kapott! Jaj de aranyos vagy!

 

És fülig szalad a szája. Őszintén. Hálás anyukaként.

 

- Szinte jobban örülsz neki, mintha azt mondtam volna, hogy milyen isteni voltál a legújabb szerepedben.

 

- Hát persze! Nem mondom, hogy nem esik jól, ha megdicsérnek egy alakításért, de már messze nem olyan fontos, mint régen. Nem ettől vagyok valaki...

 

- Ennyit tesz, hogy anya lettél?

 

- Nem tudom, mással hogy van, nekem szerintem még a génjeim is kicserélődtek. Egész másképp látom a világot. Másképp viszonyulok a dolgokhoz. Másképp nézem a híradót. Másképp hallgatom a zenét. Szülő vagyok, ez a legeslegfontosabb felelősségem. Felelős vagyok azért, hogy olyan embert neveljek a kislányomból, aki érzékeny a világ dolgai iránt, az emberek iránt, kellően művelt és kifinomult. Ez nem kismiska. Hagynom kell, hogy a kislányom kibontakozzon. Nem akarom rákényszeríteni a magamét. Már most olyan édes és okos, hogy egyszer se kellett rászólnom, még sose vesztettem el a türelmemet, pedig már 16 hónapos...

 

- Túl sokat markoltál. Mi lesz, ha nem akar színésznő lenni? Hova tűnik a családi hagyomány?

 

- Boldog legyen, csak ezt akarom. Hogy boldog legyen, bármit választ. Ha színész akar lenni, azt fogom támogatni, de ha más... Most még pici, még a cipőfűzőjét se tudja bekötni, el se tudom képzelni, hogy elém áll és azt mondja, színész leszek. De nézd meg, velem mi történt. Engem annyira lenyűgözött az anyu, meg az az egész világ, ami körülvette, hogy nagy esély van rá... hogy Apple is ugyanígy elcsábul... Tőlem művész is lehet, tudós is, izgi lesz majd, ahogy kialakul... mert vannak olyan színészcsemeték, akik bármit, csak nem azt, amit az apu meg anyu...

 

- Mosolyogtam egy jót,mikor azt mondtad, hogy esetleg tudós lesz a lányod, mert mintha nem rajongtál volna a matekért.

 

- Jaj, jaj, ne is említsd! Borzalmas béna voltam matekból. Az algebra még csak ment valahogy, de a matekkal annyira hadilábon álltam, hogy föl kellett venni mellém egy korrepetitort. Idős angol hölgy volt, Miss Duckett. Szegénykém, nem is tudom, megvan-e még. Egy New York-i suliban tanított, onnan csalták el a szüleim, és tölcsérrel töltötte a fejembe az algebrát meg a geometriát, amit akkor és ott értettem is, csak aztán a matekórára teljesen kiment a fejemből, és sorra hoztam az egyeseket...

 

Azért adta lányának az Apple (alma) nevet, mert az olyan egész, édes és üde

 

- Ami nem túl nagy ok az önbizalomra. Mint ahogy az se feltétlenül ad szárnyakat egy gyereknek, ha az ember szülei sikeresek. Sose nyomasztott, hogy az anyukád (Blythe Danner - a szerk.) híres színésznő?

 

- Az már olyan rég volt, istenem! De azért még most is görcsbe rándul a gyomrom, ha visszagondolok, mennyire izgultam, hogy ne azért vegyenek komolyan a szakmában, mert a szüleim azok, akik... és hogy hányszor kérdőjeleztem meg, mikor megkaptam egy szerepet, hogy biztos csak azért, mert az anyu színész, az apu meg rendező... Aztán valahogy leráztam magamról ezt a rossz érzést azzal, hogy előnyt kovácsoltam a hátrányból. Végül is mindent onnan szívtam föl, abból a környezetből, és ott izmosodtam meg, mint kezdő színésznő... De ha az anyu nem színész, nem vagyok benne biztos, hogy ezt a pályát választom...

 

- Tetszik, hogy ilyen őszinte vagy. Hogy nem kertelsz.

 

- Nem kis teljesítmény, mert nem mindig voltam ilyen. Nehezemre esett megmondani, amit gondolok. Még most is szívesebben tapintatoskodom, amíg végül sikerül beadagolni a véleményemet. Odamondogatni végképp nem tudok, sose tudtam. De végtelenül imponál a szókimondás. Ha valaki nem kertel, hanem kerek perec meg tudja mondani a magáét. Ha karakán.

 

- Visszatérve Apple-re és a gyereknevelésre, szinte követhetetlen, hogy mennyit utaztok föl-alá. Talán kicsit túl sokat...

 

- Fél évet New Yorkban, fél évet Londonban töltünk, és tény, hogy Spanyolországba is gyakran kirándulunk, de ennek oka van. 15 éves koromban Talavera de la Reinában, egy icipici spanyol faluban voltam cseregyerek egy farmon, és az a család nekem olyan, mint a vérrokonaim.

 

A Szerelmes Shakespeare-ért annak idején Oscart kapott

 

Ha majd egy csöppet nagyobb lesz a kislányom, szeretném, ha egy-két hétre lemenne hozzájuk egyedül is és összeszokna a spanyol unokatestvéreivel. Ugyanis csak így fog megtanulni folyékonyan spanyolul. Márpedig ez az én szememben akkora áldás, hogy még! Ne felejtsd el, hogy félig Európában élünk, ahol minden gyerek legalább két, de inkább három nyelven beszél, aztán hazajövök Amerikába, ahol senki nem tud semmi mást, csak angolul. Nekem annyira, de annyira tetszik, mikor valaki minden országban tudja az ottani nyelvet, legalább a konyhanyelvet... Minél több nyelvet tudsz, annál több helyen vagy otthon. És annál több kapu nyílik ki a világra.

 

- Az anyósodéké is egész más világ, mint az anyukádéké...

 

- Tündéri anyósom-apósom van, Dél-Angliában élnek, Exeterben, mióta az eszüket tudják és ükapáig lemenőleg gazdálkodó volt a család. Ne sáros bakancsos parasztemberre gondolj, hanem földbirtokosra. Az anyósom pedig Zimbabwéban született angol, aki egy tünemény, és teljesen meghazudtolja a boszorkány-anyós legendákat. És van négy sógorom, édes, jópofa emberek... Beszélhetnek nekem kulturális különbségekről... ezek mind áthidalhatók szeretettel.

 

- Akkor már nem is kérdezem, hogy a rockmuzsikával hogy férsz össze, te, a Park Avenuei úrilány...

 

- Nincs jobb, mint mikor két művészlélek köti össze az életét, és az egyik színész, a másik muzsikus. Mert van közös a munkánkban és van különbség. És nincs vetélkedés.

 

Új munkája, a Proof kimozdította a letargiából, amiben apja halála után szenvedett. Egy professzor lányát alakítja benne, aki egyre közelebb kerül haldokló apjához

 

- Mindenféléről beszéltünk, csak szerepekről nem. Ennyire nem fontos már a filmezés?

 

- Mikor Apple megszületett, egy évet ki akartam hagyni. Meg nem tudom mondani, miért. Csak vele akartam lenni. Aztán mikor 10 hónapos lett, elvállaltam egy kis szerepet, de még akkor is vacilláltam, hogy jól teszem-e, mert minden reggel én voltam az első, akit meglátott, én fektettem le délután és én keltettem, esténként én dúdoltam neki altatót, és persze én etettem... De hál’ istennek jött az anyukám, és bevállalta 10 napra, amíg forgattam... Nagyon jól esett a munka, rákaptam az ízére megint, úgyhogy most már azon a ponton vagyok, hogy megint kedvem van dolgozni, de csak akkor, ha tényleg nagyon tetszik a szerep. A bébi és a férjem teljesen zűrös haknimenetrendje viszont most is meghatározó, tehát csak akkor és csak azt, ami abszolút megéri...

 

- Például Marlene Dietrich... amire már évek óta készülsz.

 

- Pontosan. Hihetetlenül izgalmas teremtés volt, nagykanállal habzsolta az életet, bármit csinált a szerelemben, a politikában, a művészetben, mindig pontosan tudta, hogy mit csinál és miért... és hihetetlen stílusa volt, szexi volt, vonzó, elegáns... Na látod, őt bizony csettintve eljátszanám!

 

Hollywood, 2005. november

Návai Anikó
XI. évfolyam 12. szám

Címkék: Gwyneth Paltrow, világsztárok

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.