Új a terápiában

A gyógyítás hiányzó láncszeme: a szeretet

Love Remedies szeretet-virágterápia

A virágesszenciákkal dolgozó Bach-virágterápia mára széles körben elterjedt. Ennek a továbbfejlesztett változata a Love Remedies szeretet-virágterápia, ami attól más, hogy a virágok úgy adják az esszenciákat, hogy közben nem sérülnek. Az esszenciák pedig képesek helyreállítani a test-lélek-szellem egységének a felborulását.


 

Vadvirágesszenciák Ausztráliából

Az új virágterápia Juta Stephanovs és Harald W. Tiezte nevéhez fűződik. Olyan módszert kerestek és találtak, amely nem vesz el többet a virágoktól, csak annyit, amennyire éppen szükség van, és aztán a virág sérülés nélkül folytathatja az életét. Juta felfigyelt az ausztráliai dzsungelben élő őslakosok bölcsességére, akik vizet öntöttek a vadon élő virágokra, kis tálakban felfogták a lecsorgó vizet, majd újra és újra megismételték a folyamatot, s végül megitták a kis tálak tartalmát. Pontosan tudták, hogy melyik állapotra melyik virág segítségét kell kérni.

 

Az eredeti Bach-virágterápia szerint az esszenciák a letépett virágszirmok vízben történő napoztatásával vagy forralásával készülnek. Ha a készítő nem megfelelő tudással, érzékenységgel és tisztelettel fordul a növények felé, akkor a növény traumája és annak a rezgései is benne vannak az esszenciákban. Harald W. Tietze azt is elmondta, hogy ha a virágokról letépünk egy-két szirmot, akkor a virág életben marad ugyan, de a méhecskék már nem fognak rászállni, vagyis teljes értékű virágéletet már nem tud majd élni.

 

A virágesszenciákról

Harald és Juta 45 esszenciát készített különböző vadvirágokból. Ha a növények a saját természetes élőhelyükön fejlődnek, akkor képesek arra, hogy teljes erejüket kifejtsék. A vadon élő növényeknek nagyobb az ellenálló képességük, a szellemi függetlenségük, mint a mesterséges környezetben élő társaiknak. A Love Remedies esszenciák a növények alfa-esszenciái, amelyet a gyökérzet a mélyből a felszínre hoz és megszűri. Ezeket a cseppeket gyűjtik kis harangtálakba. Az esszenciák begyűjtése rendkívül időigényes, különösen akkor, ha az adott növény száraz környezetben él. Egyes növények mindössze 0,1 ml esszenciát adnak naponta, míg a nedvesebb környezetben élők akár 8 ml-t is.

 

Juta Stephanovs és Herald W. Tiezte

 

A cseppekben nem csupán a virág rezgései vannak benne, hanem a növénynek és környezetének sajátos memórialenyomata is. Ezen kívül különleges ásványianyag-tartalom, illetve savas vagy lúgos érték is jellemzi az esszenciákat.

 

A törzsoldat hígítással készül, ami egy kis üvegbe kerül, és aztán a többi esszenciával együtt egy szép fadobozba. Vannak szórófejes készítmények is, amelyek több esszencia összekeverésével készülnek Juta Stephanovs receptjei alapján. Ezeket magunkra fújhatjuk, vagy magunk köré az auránk rétegeibe. Ilyen készítmények például: a Rescue Aid (testi-lelki elsősegély), Focus (amelyik segít egy dologra fókuszálni), Change (amely azokat az időszakokat segíti, amikor változás van az életünkben), Relax (amely a pihenést segíti) stb.

 

Hogyan kell alkalmazni a szereket?

El kell menni egy terapeutához konzultációra, és a kliens akkor kiválasztja, hogy melyik esszenciára van éppen szüksége. A kiválasztás többféle módon is történhet, de minden esetben a kliens saját intuíciója segítségével. Utána a terapeuta elkészíti a cseppeket, és pontos útmutatást ad a használathoz. Lehet szájon át, belsőleg alkalmazni a cseppeket, ilyenkor olyan hosszan kell a nyelv alatt tartani, amíg csak lehetséges, hogy minél több fel tudjon szívódni a száj nyálkahártyájáról. Lehet masszázsolajba vagy balzsamba keverni az esszenciákat, nagyon jól helyre lehet vele állítani az energiamezőnket és az energiaáramlást.

 

Fagyöngy és csipkerózsa

 

Más módszerek az alkalmazásra: fürdővízbe cseppentve, ásványvízbe csepegtetve és elkortyolgatva, vagy borogatás vizéhez is lehet keverni. A kezelés időtartama mindenkinél egyéni, az adott problémától és az állapottól függ. Az esszenciáknak semmilyen mellékhatásuk nincs, bármilyen más szerrel együtt is alkalmazható.

 

 

Miért intuitív a virágesszencia kiválasztása?

A szeretet-virágterápia megalkotói azt szeretnék, hogy az emberek találjanak vissza a természetes intuícióikhoz, amit már oly régen elfejtettek. Sokaknak talán nehéznek bizonyulhat, hogy megbízzanak a saját intuíciójukban. Sokan inkább valamiféle bizonyítékra vagy válaszra várnak. Ugyanakkor tudjuk, hogy sok olyan dolog létezik, amelyre a tudomány nem képes magyarázatot adni. Ilyenek például: a boldogság, a telepátia, Isten létezése vagy nem létezése.

 

A terápia során használt víz

A hígítások során kis mennyiségben, de vizet is kell használni. Mivel a víz közvetíti és rögzíti a virágesszenciák gyógyító rezgéseit, döntő fontosságú, hogy milyen vizet használunk. A víznek memóriája van, ezért minden őt ért hatás megtalálható benne, mire hozzánk kerül, és ezek bizony nem mindig kedvezőek. Ha például palackozott vizet használunk, akkor az a memóriájában őrizheti például sugárkezelés vagy valamilyen tisztító eljárás emlékét is. Mindannyian tudjuk, hogy ma nem kis feladat, hogy tiszta, élő vízhez jussunk. Vannak azonban még olyan ásványvizek, amelyekben fellelhető a természet rezgése. Igyekezni kell ezeket megtalálni és szeretettel felhasználni.

 

 

Az 1. és a 24. esszenciáról részletesen

Az 1. esszencia az angyalgyökér. Az alábbi egyensúlyhiányos állapotokban használható:

• kételkedés a „helyes hitekben”,
• szellemi bűntudat érzete,
• a mester keresése, ami a téves tanítástól való félelemmel párosul,
• önbizalomhiány,
• pszichológiai egyensúlyhiány,
• dezorientáció,
• függőség és megszállottság.

Pozitív hatásai:

• a nehéz időkben tisztánlátást biztosít,

• megnyitja az angyalokhoz vezető utat,
• segíti a meditációt,
• szellemi terápiás szer,
• segíti a látnoki képességeket.

 

A 24. esszencia a hegyi ördög.
Az alábbi egyensúlyhiányos állapotokban segít:

 

• a szeretet hiánya,
• gyanakvás múltbéli élmények miatt,

• mérgelődő, haragos,
• neheztel magára és másokra,
• önmagába mélyedt, „csőlátású”.

Pozitív hatásai:

• visszatérés a boldogsághoz,
• kiengedi a mérgét, haragját,
• megbocsát önmagának és másoknak,
• megújul a szeretete és bizalma,
• újra boldog érzései vannak magával kapcsolatban.

 

                A Love Remedies virágai

  angol név latin név magyar név
1.  angelica  Angelica archangelica  angyalgyökér
2.  banana  Musa banksii  banán
3.  black-eyed Susan  Tetratheas ericifolia  feketeszemű zsuzsi
4.  bottlebrush  Callistemon linearis  "palackmosó" kefe
5.  bush fuchia  Epacris longiflora  fukszia
6.  australian cherry  Exocarpus cupressiformis  ausztrál cseresznye
7.  coral tree  Erythrina variegata  korallfa
8.  dagger hakea  Hakea teretifolia  hakea
9.  dog rose  Bauera rubioides  gyepűrózsa
10.  everlasting  Bracteantha subundulata  szalmavirág
11.  fan flower  Scaevola sericea  legyezővirág
12.  fig  Ficus carica  füge
13.  grey mangrove  Avicennia marina  szürke mangrove
14.  grey spider  Grevillea buxifolia  "szürke pók"
15.  guava  psidium guajava  guajáva fa
16.  illawarra flame tree  Brachychiton acerifolius  illawarrai lángfa
17.  isopogon  Isopogon anethifolius  isopogon
18.  jacaranda  Jacaranda mimosaefolia  jakaranda fa
19.  kangoroo paw  Anigozanthos manglesii  "kengurumancs"
20.  lantana  Lantana camara  lantanacserje
21.  macadamia  Macadamia intergifolia  makadámia
22.  manna gum  Eucalyptus viminalis  mannagumó
23.  mistletoe (She-Oak)  Amyema cambagei  fagyöngy (kazuárina fa)
24.  mountain devil  Lambertia formaosa  hegyi ördög
25.  old man banksia  Banksia serrata  öregember banksia
26.  olive  Olea paniculata  olíva
27.  papaya  Carica papaya  papaya
28.  passion  Passiflora mollissima  "szenvedély"
29.  pigface  Carbobrotus glaucescens  "malacarc"
30.  pittosporum  Pittosporum undulatum  ausztrál plumeria
31.  plumbago  Plumbago zeylancia  ólomgyökér
32.  red grevillea  Grevillea speciosa  vörös grevillia
33.  ribbon gum  Eucalyptus elata  szalaggumó
34.  sensitive plnat  Mimosa pudica  nebáncsvirág
35.  She-Oak  Podocarpus elatus  nőnemű kazuárinafa
36.  She-Oak Male  Podocerpus elatus  hímnemű kazuárinafa
37.  silky oak  Grevillea robusta  selymes tölgy
38.  slender rice  Pimela linifolia  vékony rizs
39.  stinging treee  Dendrocnide excelsa  szúrós fa
40.  sunshine wattle  Acacia terminalis  napfényakác
41.  tea tree  Melaleuca ericafolia  teafa
42.  waratah  Telopea speciosissima  waratah
43.  wedding bush  Ricinocarpus pinifolius  esküvői bokor
44.  wild rose  Rosa canina  csipkerózsa
45.  worrai  Ozothamnus diosmifolius  worrai

Partl Viktória
XVII. évfolyam 8. szám

Címkék: holisztika, Love Remedies, szeretet-virágterápia, virágesszenciák

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.