Új a terápiában

A hagyományos kínai orvoslás fontos szerepet játszik a modern ember életében

2003 tavaszán a SARS vírus rémisztette meg az egész világot. A védekezésre gyakorlatilag nem volt kifejlesztve megfelelő gyógyszer vagy vakcina.


A szakértők szerint több millió ember halálát is okozhatta volna, ha nem sikerül időben megállítani. A hagyományos kínai orvoslás több gyógynövény felhasználásával fékezte meg a betegség terjedését, ennek köszönhetően az áldozatok száma az előre megjósolt értéknek csak töredékét érte el. A WHO ennek hatására figyelt fel arra a tényre, hogy mennyire fontos a Hagyományos Kínai Orvoslás eredményeinek és eszközeinek kutatása és fejlesztése. Ekkortájt fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia is az alkalmazását.

Napjaink felgyorsult világában megnövekedett számos betegség előfordulásának gyakorisága. A környezetszennyezés, a stresszes életmód, a dohányzás egyaránt hozzájárulnak szerveztünk legyengüléséhez, ezáltal megbetegedések kialakulásához. Magyarországon a tüdőrák, a bélrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedései és a keringési rendszer zavarai miatt kétszer magasabb a halandóság aránya, mint az EU más tagállamaiban.

A gyógynövények rendszeres használatának az ún. civilizációs betegségek elleni védőhatásáról sok tapasztalattal rendelkezünk. A hagyományos kínai gyógyászat célja a szervezet pozitív tényezőinek támogatása, saját védekezési rendszerének erősítése a betegségek megelőzése céljából, melyeket ételeink és a gyógynövények helyes megválasztásával érhetünk el.

Napjainkban Európa-szerte egyre többen ismerik a Ganoderma lucidum gombát (pecsétviaszgomba), és annak egészségre gyakorolt jótékony hatásait. Aktív triterpén típusú anyagai, a ganoderánsavak koleszterinszint csökkentő, gyulladásgátló és májvédő hatással rendelkeznek, egyéb hatóanyagai, a glukánok pedig antitumor hatásuk miatt keltették fel a tudomány érdeklődését. Japánban a hivatalos gyógyászat terápiás szerként regisztrálta és alkalmazza a daganatos betegségek utókezelésében. Termékünk, a Lucid-Tumov tea a ganoderma gomba áldásos hatásait kínálja.

A dohányzás korunk ugyancsak káros szenvedélyeinek egyike. A cigarettázásról való leszokás azonban nem könnyű, ezért fejlesztettük ki a dohányzásról való leszokást segítő Nico-teát, mely kellemes íze mellett olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek segítő kezet nyújtanak e káros szenvedély leküzdésében.

A tradicionális kínai orvoslás szerint, ha a vese energiája kevés, a haj fénytelenné válik, hullani kezd, a köröm meggyengül, hallásunk romlásnak indul, valamint csontjaink fájdalmasan erőtlenné válnak. A környezet szennyezésből és a stresszes életmódból adódó körülmények gyorsíthatják ezeket a folyamatokat. A Hair-revalid tea növeli a vese energiáját, dúsítja a vért, ezáltal táplálja a hajat, megállítja hullását, serkenti újranövekedését.

Felgyorsult életünkben nem hagyunk magunknak elég időt a pihenésre, és mindinkább szeretnénk megfelelni a környezetünk által támasztott elvárásoknak. Emiatt sajnos egyre többen panaszkodnak gyakori fejfájásra, látászavarok jelentkezésére. Kínában a krizantém virágát hagyományosan a máj és a tüdő meridiánjainak kiegyensúlyozására használják. A Krizantém virág tea kitűnően enyhíti a fejfájást, az erőltetésből származó szempanaszokat, akár belsőleg, akár külsőleg alkalmazva.

A Hagyományos Kínai Orvoslás tudománya világszerte hivatalosan le van védve a WIPO (World Intellectual Property Organization) által, mint az emberiség szellemi világörökségének része.

Fogadják el a méltán világhírű tradicionális kínai orvoslás betegség megelőzésre vonatkozó ajánlásait, éljenek a természet adta ajándékokkal!

Dr. Chen Zhen
XII. évfolyam 10. szám

Címkék: hko

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.