Új a terápiában

A rák enzimterápiája


 

A múlt század elején egy angol embriológus, John Beard újszülött bárányokat, kecskegidákat, borjakat vágatott le, kiemelte hasnyálmirigyüket, pépesítette azokat, majd a kapott elegyet leszűrte és ezzel az oldattal gyógyította rákos pácienseit. Logikusan arra a következtetésre jutott, hogy ha egyszer a sejtnövekedési, illetve sejtosztódási folyamat kikerül az ellenőrzés alól, akkor ennek az egészséges fejlődéshez szükséges anyagok hiánya lehet a hátterében. Összesen 170, előrehaladott rákban szenvedő beteget kezelt ily módon, s erről 1907-ben „A rák enzimkezelése és annak tudományos alapjai” címmel könyvet is adott ki. Ebben részletesen leírta, hogy a gyógyíthatatlan tumor miként tűnt el, miként gyógyultak meg vagy éltek a vártnál sokkal hosszabb életet páciensei. A kezelések nem mindig zajlottak le sikeresen, hiszen itt testidegen fehérjék befecskendezéséről volt szó, aminek következtében néha erős, sőt életveszélyes anafilaxiás sokkállapot is előfordult, s persze olyan is volt az előrehaladott rákban szenvedők között, aki „az előre megítélt időben” meghalt. Kollégái természetesen támadták az „őrült embriológust”.

 

A feltételezés, hogy bizonyos anyagok pozitív hatással lehetnek rosszindulatú daganatokra, már a maja indiánok fejében is megfordult, akik papayalevelet és -levet használtak a burjánzó sejtek megfékezésére. A „biokatalizátorokkal” intenzívebben csak a XIX. század második felében kezdtek el foglalkozni. Az erjedést (fermentációt) is előidéző hatásuk miatt Pasteur a „ferment” nevet adta ezeknek a vegyületeknek, majd egy heidelbergi élettanprofesszor, Willy Kühne nevezte el azokat enzimeknek 1878-ban. Az enzimes rákkezelés a dr. Beardot következő évtizedekben nem folytatódott, majd először egy német biokémikus, Gaschler alkalmazott ismét sikeres enzimkezeléseket bizonyos rákformáknál 1937-ben. A harmincas évek elején két osztrák orvos, dr. Ernst Freund és dr. Kamiber közölték vizsgálataik eredményét, miszerint ha rákos sejtkultúrákhoz egészséges emberek szérumát adták hozzá, azok ezeket a kóros sejteket egyszerűen feloldották! Ezeken a nyomokon indult el dr. Max Wolf, aki New Yorkban praktizált. Eredményképpen munkatársnőjével, Helen Benitezzel azután létrehozták a Wobe Mugos nevű tisztított, allergiás reakciókat nem okozó, a tároláskor hatását nem elvesztő preparátumot, amelyet az NSZK-ban 25 éven keresztül évente mintegy 50 ezer betegnél alkalmaztak. Mindez nem óvta meg ezt az eljárást sem attól, hogy a potentátok kóklerkodásnak, sarlatánkodásnak minősítsék és végül megakadályozzák alkalmazását.

 

A ráksejtek megjelenése és önvédelme

Ma már tudjuk, hogy a sejtélet rosszindulatú megváltoztatását számos tényező indíthatja el: környezeti mérgek, helytelen életmód (elsősorban a negatív gondolatok és a mozgásszegénység), helytelen táplálkozás, az immunrendszerünket gátló orvosságok (mindenekelőtt a kemoterápiás szerek, antibiotikumok), a nikotin, a drogok, a sugárterhelés, az öregkorral együtt járó hibás funkciók. Ezeknek a tényezőknek köszönhetően mindannyiunk szervezetében naponta több ezer elfajult sejt jön létre, azonban a szervezetnek jól kiépített védekező rendszerei vannak, amelyek ezeket a sejteket feloldják, megsemmisítik. Az ősi kínai jin-jang elvnek megfelelően itt is egyensúlynak kell lennie: a pusztító és a gyógyító erő egyensúlyának kell fenntartania az egészséges állapotot. A rákos sejt azonban gátlástalan, önző és barbár, amellett számos eszközzel rendelkezik, amelyek segítségével elkerülheti az immunrendszer éber figyelmét.

 

Mindenekelőtt a rákos sejt fibrin nevű ragasztóanyaggal veszi körül magát, amely 15-ször vastagabb, mint a normál sejtek falán lévő, így elrejti azokat az antigéneket, melyeket immunrendszerünknek fel kell ismernie ahhoz, hogy a védekezést beindíthassa. Elsősorban tehát ezt a fibrinréteget kell az enzimeknek feloldaniuk, hogy a daganatos sejt „márkajelei” észlelhetőek legyenek. Nyilvánvaló, hogy minél több rákos sejt van a szervezetben, annál több és hatékonyabb enzimre van szükségünk.

 

Sajnos azonban a rákos sejtek másfajta trükkökkel is rendelkeznek. Ezt a jelenséget hívják „escape-fenoménnek”, menekülési mechanizmusnak. A fertőzések és daganatok elleni védekezésünk alapvetően két „alapvéderőből” áll össze, az öröklött és a szerzett „csapatból”. A veleszületett rendszer sejtjei a makrofágok és a dendrikus sejtek – amelyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be a veleszületett és a szerzett rendszer közötti kapcsolatban –, valamint a természetes ölősejtek (Natural killer cells, NK sejtek), a neutrofil, az eozinofil és a T-sejtek. A szerzett immuncsapathoz sorolják a B-limfocitákat, a T-limfociták közül pedig a CD4 vagy CTL és a CD8 limfocitákat.

 

 

T-válasz

A T-limfocitákat a felületi markerek szerint osztották működésbeli, ún. CD (Cluster of Differentiation) alcsoportokra. Ezek közül a CD4 jelzésűek – amelyeket régebben segítő (Helfer) sejteknek neveztek – citokineket bocsátanak ki, amelyek közül az egyik a T-sejtválaszt, a másik pedig a B-sejtválaszt erősíti. A CD4-es, „szabályozó” (regulatorikus = Treg) sejteknek az a feladatuk, hogy az autoimmun-betegségeket megakadályozzák, vagyis azt, hogy a szervezet saját sejtjei, szövetei ellen támadjon. Ezeket a szabályozó limfocitákat két vegyület, az interleukin-10 (IL10) és a TGF8 (Transforming growth factor béta) „hozza lázba”. A Treg sejtek gátolják a segítő limfociták szaporodását, amelyek az ölősejtek aktivitásának kulcsszereplői, és megakadályozzák, hogy a segítő limfociták szabályozókká alakuljanak át.

 

A tumorsejtek különböző ingerületátvivő, üzenetközvetítő anyagokat (TGFbéta, IL10) bocsátanak ki, amelyek immunrendszer-gátló hatást fejtenek ki, többek között a prosztaglandin E2 előállításával. Ezek az anyagok stimulálják a „jó”, Treg limfocitákat is, de még inkább a sejtes immunreakcióinkat a prosztaglandin-kiválasztással gátló, CD8 limfocitákat. Ez utóbbiak sokáig a terápiás eljárások központjában álltak, s úgy gondolták, hogy a gyógyuláshoz, illetve a javuláshoz elég a rákos beteg nem specifikus immunrendszerét erősíteni. Ez azonban tévútnak bizonyult, mivel ezeknél az eljárásoknál a gátló sejtek száma is megnőtt. Vagyis az elsődleges céllá az vált, hogy ezeknek a szupresszorsejteknek a tevékenységét csökkentsük a minimumra, s a „jó” limfocitáknak adjunk bátorítást.

 

 A rákos sejtek felismerése és elpusztítása a tumorantigéneknek egy bizonyos MHC-hez (major histocompatibility complex) kötődve történik. Ismerünk tumorasszociált antigéneket (TAA), amelyek megjelenése rendszerint valamilyen rosszindulatú daganattal függ össze, és tumorspecifikus antigéneket (TSA), amelyek bizonyos daganatfajtákra jellemzőek. Az immunválasz ezek ismeretében nagymértékben alakítható az antigének vagy egy-egy receptor egyetlen aminosavának megváltoztatásával. A daganatellenes hadjárat első vonala tehát a T-sejtek, amelyek az újonnan képződött TAA-t felismerve elpusztítják a daganatsejteket, akkor is, ha ezeket a vegyületeket nem a sejt felszínén, hanem annak belsejében produkálják. A sejtbelsőben keletkező TAA ugyanis az MHC molekulákhoz kötődik, amelyeket viszont a T-sejtek felismernek.

 

A daganatellenes harcunk második vonala a természetes ölősejtek (NK sejtek) csoportja, amely egészséges emberekben is szüntelen működésben van. Ezek akkor is feloldják, elpusztítják a tumorsejteket, ha azoknak nincs MHC-hez kötött antigénjük (MHCunrestricted).

 

Szupresszor (CD8) limfociták

Az „elnyomó CD 8-ak” a fehérvérsejteknek egy rendkívül heterogén családját alkotják, amelyeket a felületi jelölővegyületeik (markereik) alapján osztottak különböző csoportokba. Egyik csoportjukat jelölték CD8-cal, ezek az ún. interleukin-2-függő limfociták olyan elnyomó sejtek, amelyek a sejtes immunreakciókat gátolni képesek. Jelenlétüket először egy japán kutató, Koyama mutatta ki gyomorrákos beteg vérében, 1985-ben. Ő és munkatársai azt is megfejtették, hogy a CD8-sejtek a proszta­glandin-szintézisen keresztül gátolják a T-sejtek szaporodását, valamint egy másik felületaktív anyag, a CD40 blokádjával a T-segítősejtek aktiválását is.

 

A rákos betegek esetében bebizonyosodott, hogy a daganatos sejtek képesek olyan, a plazmában oldódó anyagokat kiválasztani, amelyek a szervezet számára segítséget nyújtó sejtek működését meggátolják. Kiderült továbbá az is, hogy ezek a vegyületek azt is megakadályozzák, hogy a monociták a tumor elleni védelemben kulcsszerepet játszó dendritikus sejtekké alakuljanak át. Kísérletesen is bebizonyították, hogy rákos betegek vérszéruma a védekező sejtek szaporodását gátolja, ugyanúgy, mint a rákos betegekben fellelhető magas prosztaglandin E2- és hisztaminszint.

 

További menekülési módszere a tumorsejteknek, hogy környezetükben savas miliőt alakítanak ki. Kiderült, hogy az ölősejtek daganatsejteket oldó aktivitása gyorsan csökken a közeg savassá válásával, és 5,8-as pH-értéken már teljesen fel is adják a védekezést!

 

Enzimek a rák ellen

„Meglepő módon” 2006 elején Németországban betiltották az addig forgalomban lévő állati eredetű és a természetgyógyászattal foglalkozók által a rákbetegek kiegészítő terápiájában használatos enzimkombinációt. Ebben papain, tripszin, chemotripszin volt stabilizált formában. Az eljárás csak részben okozott meglepetést, hiszen milliárddollárokról van szó, Magyarországon is a gyógyszercsoportok közül az állam magasan a legnagyobb összegeket a kemoterápiás szerekre fizeti ki! Ily módon az a csoda, ha az alternatív onkológia egyáltalán felmutathat bármilyen eredményt is. Márpedig az eredmények minden akadály ellenére egyre nyilvánvalóbbá válnak – főleg a kombinált – életmód-változtatásos, fitoterápiás, enzimes-ásványianyag-hipertermiás kezelések kapcsán.

 

 Kombinált fagyöngypeptidesbromelain- antioxidáns kezeléssel
az emlő- és vastagbélrákos betegek életminősége és életkilátásaik rendkívüli mértékben javultak

 

A már említett állati eredetű enzimterápiákkal párhuzamosan Európában – elsősorban Franciaországban Gerard és munkatársai – egy növényi eredetű enzimmel, az ananász szárából kivont bromelainnal szereztek kiváló tapasztalatokat rákbetegek sérüléseinek, vizenyőjének, gyulladásainak kezelésében. 1994 óta többen (Ulster, Kleef, Maurer) kimutatták, hogy ennek az ananászszárból származó bromelainnak sokkal erősebb gátló hatása van a ráksejtek áttétet adó képességére, mint a gyümölcsből előállítottnak vagy az állati eredetű enzimeknek! Más kutatók (Desser, Engwerda) azt is megállapították, hogy a tumorromboló NK sejtekre és makrofágokra, valamint azok citokinjaira kifejtett pozitív hatása sem marad el az állati eredetű proteázok mögött. Legújabban pedig az is kiderült, hogy az ananászszárból nyert bromelain magasabb koncentrációban képes azt az ún. P-anyagot elbontani, amely a krónikus fájdalmak kiváltásában játszik döntő szerepet, vagyis ezen az úton is hozzájárul a rákos beteg életminőségének javításához.

 

Kombinált fagyöngypeptides-bromelain-antioxidáns kezeléssel Beuth doktor Kölnben 4 éve arról tudósított, hogy az emlő- és vastagbélrákos betegek életminősége és életkilátásaik rendkívüli mértékben javultak. Eközben bizonyíthatóan duplájára nőtt a védekező sejtek aktiválhatósága, a ráksejtek védekező fehérjéinek mennyisége pedig lényeges mértékben csökkent.

 

A ráksejtek „visszaprogramozása”

Jóllehet a bromelainnal már a 70-es években is értek el figyelemre méltó eredményeket a daganatok visszafejlesztésében, igazán nagy áttörést azonban az 1990-es évek hoztak e téren, dr. Heinrich Kremer, Barcelonában dolgozó német orvos ráksejt-újraprogramozó technikái révén. Az eljárás lényege, hogy ez az alternatív onkológiai módszer a rákos sejteket – minden eddigi orvosi tevékenységgel ellentétben – nem elpusztítani akarja, hanem „egészséges életmódra szeretné visszaszoktatni”.

 

Az egészséges sejtek miközben „elveszítik józan tájékozódóképességüket”, vagyis elfajulnak, nem lesznek képesek hibás társaikat elveszíteni, vagyis azokat öngyilkosságra (apoptosisra) kényszeríteni. Az elfajzott, „hálózathibás” sejtek ezáltal „halhatatlanokká” válnak, sokoldalú sokszorozódóképességük az embrionális sejtekhez válik hasonlóvá. Ezzel együtt kifejlődnek bennük olyan védőmechanizmusok, amelyek nem csak kemoterápiás eljárásokkal, hanem a modern jelátformáló eljárásokkal szemben is ellenállóvá teszi őket.

 

Kremer forradalmian új stratégiája a retranszformáció, vagyis annak elérése, hogy amikor az egészséges sejt rákmegelőző stádiumba kerül, akkor oly módon avatkozzunk be élettani folyamataiba, hogy a több fázisban bekövetkező elfajulást megállítsuk és visszafordítsuk. Az eredményt antioxidánsok (pl. glutation) mellett retinsavval (az A-vitamin egyik leszármazottjával) és különböző növényi enzimekkel, elsősorban bromelainnal, kurkuminnal és kvercetinnel érte el.

 

A bromelainról korábban már tettünk említést, de itt ismételten szólnunk kell arról a tulajdonságáról, hogy nagyban hozzásegítheti a rákos sejteket ahhoz, hogy újra differenciáltan osztódjanak, mint az egészséges sejtek, és megtalálják a „természetes úton történő” önfelszámoláshoz, az apoptózishoz vezető utat. Az ananászenzim a ráksejtölő monociták aktivitását is jelentősen képes fokozni. Továbbá megakadályozza a ráksejtek felületén olyan felülettapadó molekulák működését, amelyek a rákos sejtburjánzást elősegítenék. Nagyon fontos felfedezés volt az is, hogy a bromelain erősen csökkenti a vérben annak a citokinnek – a TGF-bétának – a szintjét, amelyet a daganatos sejtek választanak ki az ölősejtek munkásságának megbénítására, vagyis az immunrendszer hatásosságának csökkentésére.

 

Kurkumin, a kettes számú csodaenzim

Az Indiában őshonos kurkuma (Curcuma longa) nevű növényt évezredek óta naponta (!) használják fűszernövényként, étvágyjavító, roboráló, gyulladáscsökkentő hatása miatt. A biokémiai kutatások a széles hatásspektrum mögött a növény fő hatóanyagának, a kurkuminnak sokféle, a harmonizálást elősegítő hatását derítették fel. Az is kiderült, hogy az emberi anyagcsere a májban és a bélrendszerben gyorsan és hatékonyan fel tudja használni, ami rákos betegek esetében különösen nagy jelentőségű. Ráadásul a kurkumin fotoszenzibilizáló hatású szer, a szervezetet érzékenyebbé teszi a fénnyel vagy lézerrel történő gyógyításra, aminek nem csak bőrbetegségek – például a pikkelysömör, a pszoriazis –, hanem rosszindulatú daganatok esetében is nagy jelentősége van.

 

A legjelentősebb felfedezés azonban mégis a vegyületnek a rákos sejtekre való hatáskomplexuma volt, ami miatt főszerepet adott neki dr. Kremer forradalmian új rákkezelési technikájában. A kurkumin a komplementer onkológia művelői körében alapvetően három fontos hatása révén tett szert nagy hírnévre. Mindenekelőtt több, bizonyított biokémiai úton-módon óvja a normális sejteket a rosszindulatú elfajulástól. Másodszor szintén több mechanizmuson keresztül megakadályozza a rákos sejtek elburjánzását: a kísérletek során ezt emlő-, prosztata-, idegrendszeri, vastagbél-, májdaganatoknál, limfómák, leukémia, illetve bőrrákok esetében igazolták. Harmadik jótékony hatása a sokoldalúság újabb bizonyítéka: megakadályozza az áttétek kialakulását. A klinikai és laborvizsgálati tények mellett a statisztikák is egyértelműen bizonyítják, hogy azokban az országokban, ahol a kurkumát rendszeresen fogyasztják, a vastagbél-, emlő-, prosztata- és tüdőrák előfordulása lényegesen ritkább, mint egyebütt a nagyvilágban.

 

Kimutatták, hogy a kurkumin a besugárzásos rákterápia esetében nem csak megóvja a bőrt az irritációtól vagy a megégéstől, hanem a rákos sejteket érzékenyebbé is teszi a besugárzással szemben. Ugyanez a hatás mutatkozott például olyan myelomás betegeknél, akiket egyes citosztatikumokkal kezeltek. A legtöbb ilyen típusú vegyszerrel azonban szinergista hatása van, vagyis ha a beteg citosztatikus kezelést kap, akkor annak hatékonysága csökken. Ezért azt javasolják, hogy amennyiben a beteg citosztatikus kezelésben részesül, csak annak befejezése után négy héttel kezdődjék a kurkumaterápia.

 

Mivel a kurkuma erősen gyulladáscsökkentő és véralvadásgátló, vérrögoldó hatással is rendelkezik, azoknál a betegeknél, akik „vérhígító” kezelésben részesülnek, esetleg nem várt vérzés léphet fel. Azoknál a betegeknél pedig, akiknél hepatitis-C fertőzés vagy valamilyen fémtárolási rendellenesség áll fenn, a kurkuma adását egyértelműen eltanácsolják.

 

Kvercetin

Ez a nyugati irodalomban Quercetinnek nevezett anyag a polifenolok csoportjában tartozó, az emberi táplálékban legfontosabbnak számító, intenzív antioxidáns tulajdonsággal rendelkező flavonoid és hormonszabályozó fitoösztrogén. Legnagyobb mennyiségben a hagyma, az almafélék, a metélőhagyma, a fejes káposzta, a vörös áfonya és a szeder tartalmazza. Táplálékunkkal átlagosan 20-25 mg kvercetin jut naponta szervezetünkbe, míg a daganatellenes hatáshoz mintegy napi 1500 mg-ra van szükség!

 

Az ananászenzim a ráksejtölő monociták aktivitását is jelentősen képes fokozni

 

A vegyület a sejtek élettani ciklusának szabályozása és az immunrendszer erősítése (ösztrogén-receptorokkal való interakció, tirozinkináze-gátlás) révén fejti ki hatását. Megfigyelték, hogy „konzerválja” a ráksejteket a kezdeti, ún. G1-es stádiumban. Ez az az időszak a ráksejtek életében, amikor például a sugárterápiára a legérzékenyebbek. Mivel a szervezetet károsító hősokkfehérjék képződését megakadályozza, a mélyhő- (hipertermiás) kezelések hatékonyságát is nagyban növeli a nagy dózisú kvercetin egyidejű alkalmazása. Komplex módon erősíti szervezetünk védekezőképességét azáltal, hogy ellene hat a tumorsejtek által működtetett immunelnyomó rendszereknek és erősíti a T1-es immunválaszt. A klinikai gyakorlatban ráadásul még a nagy, 2-4 gramm/nap adagban egy hónapon keresztül történő adás esetén sem észleltek semmiféle mellékhatást!

 

Glutation

Ez a szervezetünkben előforduló koenzim (kémiailag L-gamma glutamilciszteinglicin) a legfontosabb természetes antioxidánsok, vagyis sejtvédők egyike. Hatásos formája a redukált glutation (G-SH), amely három aminosavból, glutaminból, ciszteinből és glicinből tevődik össze.

 

Klinikai tanulmányok azt mutatták, hogy a redukált glutation képes a ráksejtek növekedését gátolni, sőt az áttétek vagy kiújulások visszafejlesztését is elérték. A glutation ugyanis biztosítja a sejtek harmonikus redoxpotenciálját, vagyis a sejtek működéséhez szükséges optimális ion- és feszültségeloszlást. A vegyülettel való kezelés során a rákbetegeknél még a nagy, 500 mg/nap ajánlott dózis alkalmazása mellett sem léptek fel mellékhatások, míg a citosztatikus kezelést kapó páciensek esetében ez már nem volt elmondható.

 

Születésünkkor igen nagy enzimkészlettel rendelkezünk, amely életünk folyamán fokozatosan csökken – mégpedig avval egyenes arányban, miként élünk, táplálkozunk, mennyire hat ránk a pszichés és egyéb környezetszennyezés. A „készlet” fogyását fáradtság, gyengeség, enerváltság, a testi-szellemi teljesítőképesség csökkenése, emésztési panaszok jelzik először, amelyek a sejtanyagcsere tartós zavara következtében az ismert civilizációs betegségekhez – mindenekelőtt a rákhoz – vezetnek. A kutatások alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a szervezet optimális, szüntelen helyreigazítást igénylő működéséhez az enzimek és a képzésükhöz szükséges anyagok (aminosavak, nyomelemek, ásványi anyagok) pótlása elengedhetetlen.

 

A jövőt illetően a legoptimistább kilátásokat legújabban egy japán tudós, dr. Shingoro Matsuura nyitotta meg az emberiség számára. Ő olyan, 40 növény hosszas enzimes erjesztése során keletkező komplexet állított elő, amelynek nem csak reumás megbetegedésekben, sárgaságban, neurodermitiszben, asztmában vagy allergiák esetében volt elképesztő hatása, hanem rákos pácienseknél is. Háziállatok esetében már operálhatatlan daganatok visszafejlődtek vagy teljesen eltűntek, de legalábbis állapotuk rendkívüli módon javult, míg a hasonló megbetegedésben szenvedő állatok elpusztultak. Az emberi alkalmazásról még nincsenek összesített adatok, de úgy tűnik, a terápiának új dimenziója nyílik meg az orvoslás számára Matsuura doktor munkássága nyomán.

Dr. Simoncsics Péter
XIII. évfolyam 2. szám

Címkék: enzimterápia, rák

Aktuális lapszámunk:
2018. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.