Új a terápiában

A Voll-módszer tisztaságáért!

15 éves a Medic Poliklinika


 

Sajnos manapság gomba módjára szaporodnak a Candida-és allergiatesztelők, az úgymond "Voll-gépek", sőt, ma már a "mobil"-Voll-diagnoszták is, akik akár bioboltokban, akár hajgyógyász stúdiókban "egy pontot böködve tesztelnek", "diagnosztizálnak". Pedig ténykedésük nemcsak a Voll-módszertől, de talán a Vega-módszertől is távol áll. Ezért, ill. a Voll-módszer tisztaságának megőrzése érdekében fontos annak lényegéről, lehetőségeiről, hatásairól és határairól is beszélni.

 

A "voll" német szó, teljest jelent, s e módszer valóban teljesebbé teszi a medicinát, azonban mégsem innen az elnevezés, hanem Reinhold Voll Stuttgart melletti német orvos nevéből származik, hisz ő dolgozta ki. Röviden és velősen ez a módszer elektroakupunktúra, plusz homeopátia, plusz nyugati medicina. Ebből következik, hogy csak orvos végezheti, mert kizárólag az orvos rendelkezik olyan ismeretekkel, amelyekkel a szervezetben, ill. a különböző vizsgáló és gyógyító rendszerek között lévő összefüggéseket kezelni tudja. Az ezzel foglalkozó orvosok különösen nehéznek tartják, mert a hagyományos orvosi szemlélet mellett akupunkturálisan és homeopátiásan is gondolkodni kell. Felelőtlennek és rendkívül ártalmasnak tartom azon "gyógyítók" tevékenységét, akik felületes, ki tudja, honnan szerzett ismereteikkel, ki tudja, honnan szerzett berendezésekkel betegségek okait "diagnosztizálják", visszaélve a rászorult, laikus betegek bizalmával, visszaélve Voll doktor egész életének munkásságával!

 

A Voll-módszer alapvetően a teljes szervezet energetikáját vizsgálja, az egész embert, és nemcsak egy pontját, a haját, a candidáját, az allergiameridiánját! Hangsúlyozom: az egész embert! Fontos ez azért is, mert naprendszerünk, amelyben élünk, amelynek részei vagyunk, egy bonyolult energetikai rendszer.

 

5000 évvel ezelőtt a kínaiak már tudtak energetikailag kezelni, ill. gyógyítani, s megelőzni is.

 

Voll doktor, Peter Pitterling mérnökkel közösen, a szervezet energetikáját a huszadik század technikájának segítségével mérhetővé tette.

 

A Voll-módszerrel a szervezet egészének, ill. különböző szerveinek energiahelyzetéről, az energiaáramlásról, az esetleges blokkokról, zavaró mezőkről, nem utolsósorban a rejtett gócokról, degeneratív elváltozásokról, igazán szakavatott kezekben - utóbbit csak csendben mondom – akár daganatos elváltozásokról is képet kapunk.

 

Hogy érthető legyen: Az "energiacsatornák", meridiánok mindig a laza rostos kötőszövetben vannak virtuálisan, ahol a "víz az úr". Testünk 60-70%-a víz, ami az elektromosságot jól vezeti. Feltehetően ebben a sejt közötti állományban, ebben a mátrixban hagynak nyomot a szervezetet ért energetikai, lelki-energetikai(!), kémiai, biofizikai, ill. biológiai káros hatások. Ezt követően egyénre szabottan tesztelhető ki az individuális terápia, mivel nincs két egyforma ember, nincs két egyforma hópihe. Ez a gyógyszerteszt az alapja a szervezet informatikai vizsgálatának. Hisz az informatika világát éljük. Lehetőséget nyújt a vizsgáló orvos, általában belgyógyász számára a szervezetben kialakult elváltozások összefüggéseinek kiderítésére, holisztikusan. Ez azt jelenti, hogy a gyógyításhoz együtt kell működnie a laboratóriumi, a röntgen- és egyéb szakorvosoknak a Voll-diagnosztával. A Voll-módszer sok esetben lehetőséget nyújt a szervezet egy olyan elváltozásának a kiderítésére, melyet műtétileg vagy hagyományos, gyógyszeres kezeléssel, homeopátiával, de adott esetben ezek kombinációjával lehet meggyógyítani. Ennek Magyarországon a Medic Poliklinikán, 20 szakorvos együttműködésével 15 éves múltja van.

 

Az energetikai elváltozások előbb jelentkeznek, mint a betegség tünetei, ez a módszer a megelőzés módszere is. A fogak a szervezettel energetikailag is összefüggésben vannak! Több mint 15 év tapasztalata alapján kijelenthetem, hogy krónikus betegségből senki sem fog meggyógyulni energetikai zűrzavarral a szájában, lelki zűrzavarral az életében!

 

Végül a módszer a speciális méregtelenítés-felderítés- kivitelezés hatékony eszköze, máris és még inkább az lesz barbárul agyonvegyszerezett, sugárkezelt, stresszelt, megizmosított mikrobákat termelő (antibiotikus éra) "civilizált" világunknak. Vigyáznunk kell azonban, mert a főként anyagi haszon hajtotta, gyorstalpalású "Voll-, Vega-, Candida-, és allergiatesztelők" óriási veszélyt jelentenek. Lejáratják a biofizikai-energetikai medicinát, a Voll-módszert, egyrészt a kémiai orvoslás malmára hajtva a vizet, ugyanakkor elbizonytalanítják a gyógyíthatatlannak tartott, de e módszer segítségével mégis meggyógyítható betegeket. Itt hívjuk fel a figyelmet a Voll-módszert, ill. a belső okok kiderítését hirdetők, azaz a "tesztelők" tesztelésére: orvosi végzettség, engedély, készülék származása stb…

 

A bonyolulttá vált mesterséges környezetünk felelős az egyre növekvő krónikus megbetegedésekért, azért, hogy nő az allergiások, a krónikus vastagbélgyulladásban (IBS), a krónikus hörghurutban (COPD) szenvedők száma, terjednek a gyógyíthatatlannak tartott ízületi, bőrbetegségek, nőgyógyászati, ill. urológiai "nyavalyák", az egyre fiatalabb korban jelentkező autoimmun-betegségek, a Colitis ulcerosa, fekélybetegség stb. A Voll-módszer, karöltve a nyugati medicina csodálatos vívmányaival, holisztikus szemlélettel az eddig gyógyíthatatlannak vélt betegeknek is, - 15 év tapasztalata alapján mondhatom, - nem csak diagnosztikai, de gyógyító módszere, nemcsak tünetmentesen, hanem türelmesen és véglegesen!

Dr. Kecskés Gabriella
XI. évfolyam 6. szám

Címkék: Medic-Poliklinika, Voll-módszer

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.