Új a terápiában

Állatorvoslás - természetesen

Virágok a macskának, tűk a lónak

Világszerte egyre több gazdi dönt úgy, hogy házi kedvencét is természetgyógyászati módszerekkel kezelteti. Akupunktúra, Bach-virágterápia, homeopátia, mágnesesmező-terápia - mindez a macskának vagy a kakadunak ugyanúgy jót tesz, mint a kutyának vagy az aranyhörcsögnek, a lónak vagy a tengerimalacnak. A holisztikus állatgyógyászat ott is sikert arat, ahol a hagyományos medicina csődöt mond.


 

A Miki nevű macska évek óta szenvedett már vészesen hulló szőre miatt, amin nem segített semmiféle kivizsgálás vagy kortizonkezelés. Ezek után került a holisztikus állatorvoshoz, aki, miután megtudta, hogy a macska súlyos sokkot élt át, amikor négy napra bezárva maradt a szomszédék pincéjében, illetve amikor végighallgatta gazdái hangos veszekedését, Bach-virágeszenciákat írt fel neki, hogy fokozza az önbizalmát és oldja benne a sokkélményt. Három hónap múltán a macska újra egészséges lett, a szőrhullása megállt, és leszokott kényszeres mosakodásáról is, kiegyensúlyozottá vált.

 

Németországban például jelenleg hatszáz tagja van a holisztikus módszereket alkalmazó állatorvosok társaságának. Terápiás módszereik az akupunktúrától a Bach-virágterápián és a homeopátián át a kiropraktikáig, kineziológiáig, neurálterápiáig, mágnesesmező- terápiáig, a gyógynövények és a lézer alkalmazásáig terjed, de használnak különféle masszázstechnikákat és magatartás-terápiákat is.

 

Két példa a Bach-virágterápiára: vadalma(fent) kényszeres tisztálkodásra és nebáncsvirág az önbizalom növelésére

 

A paletta igen széles, és nagyjából megfelel a humán gyógyászatban is alkalmazott módszereknek. A célkitűzésük is hasonló: a pácienseket hozzásegíteni egészségük megtartásához saját személyes terükben, és szervezetük öngyógyító erejét oly módon serkenteni, hogy az lehetővé tegye a gyógyulást. Arról nem is beszélve, hogy ezek az alternatív módszerek nemritkán ott is segítenek, ahol a hagyományos állatgyógyászat eljárásai felmondják a szolgálatot.

 

Bach-virágokkal az állatok szorongása ellen

A Bach-virágterápiáról teljesen egyértelműen bebizonyosodott, hogy jól alkalmazható állatoknál, például macskák szorongásának elmulasztására.

 

Ugyanígy beválik kutyák és lovak esetében, de madaraknál és olyan kisállatoknál is, mint a nyulak vagy a tengerimalacok. Jól kombinálható egyéb természetgyógyászati vagy hagyományos orvosi módszerekkel is, illetve lelki szinten a fizikális eljárások kiegészítéseként.

 

Az állatgyógyászatban a Bach-virágeszenciák a következőképpen használhatók:

 

Vadgesztenyerügy: ha az állat nyugtalan, figyelmetlen vagy nem tud tanulni.

Erdei iszalag: jó a renyhe, apatikus, érdeklődését elvesztett állat számára.

Nebáncsvirág: ideges, nyugtalan állatoknak.

Vadalma: túlzott tisztálkodás ellen. 

Jerikói lonc: ha az állatot különféle változások kibillentik az egyensúlyából.

Rescue remedy: az elsősegélyszert minden olyan esetben lehet alkalmazni, amikor az állat pánikhelyzetet vagy sokkot élt át.

 

A mágnesesmező-terápia az állatoknál is beválik, csak rájuk kell teríteni a megfelelő terítőt. Akupunktúra segítségével épült fel a balesetet szenvedett ló

 

A Bach-virágeszenciák további nagy előnye, hogy adagolásuk nagyon egyszerű: hozzákeverhetjük az állat táplálékához, vagy beledörzsölhetjük az állat bőrébe. Mivel rezonancia útján hat, így is megfelelő.

 

Kis tűk nagy állatokat gyógyítanak

Fennáll a rezonancia a Bach-virágok és egyes akupunktúrás pontok között is. Így például a nebáncsvirág megfelel a 62-es hólyagpontnak, vagy a vadalma a 7-es vesepontnak.

 

Hogy a tűterápia nem placébóhatáson alapul, azt bizonyítják az akupunktúrával elért állatgyógyászati sikerek. Így sikerült például megszabadítani egy balesetet szenvedett lovat a fájdalmaitól és a mozgáskoordinációs zavaraitól, holott a hagyományos állatorvoslás már lemondott róla. Az elsősorban kutyák és lovak terápiájára használt módszer része a hagyományos kínai eljáráson alapuló klasszikus testakupunktúra, illetve az európai gyökerekből táplálkozó fülakupunktúra.

 

A területért vívott harc is sokkot jelenthet a macskáknak, ilyenkor segít rajtuk a Bach-virágterápia, például a vörösfenyő

 

Mivel az akupunktúra regulációs terápia, elmondható, hogy elvben minden megbetegedés kezelhető vele, amely még elérhető regulációval. Tehát olyan betegségeknél, amelyeknél nem léptek fel visszafordíthatatlan károsodások, a szervműködés stimuláció útján még helyrehozható.

 

A francia orvos, dr. Paul Nogier (1908–1996) az 1950-es években fedezte fel az emberi fül reflexpontjait, amelyek összeköttetésben állnak az egyes testrészekkel. Alapos vizsgálatok alapján ő és más orvosok az ezt követő években arra a következtetésre jutottak, hogy a meridiánok és az akupunktúrás pontok a fülben is megtalálhatók, és hogy a fülpontok izgatása a megfelelő hatást váltja ki a testben. Az 1970-es években azután a fülakupunktúrát az állatgyógyászatban is alkalmazni kezdték, elsőként kutyáknál, de ma már a lovakra vonatkozó pontleírások is léteznek.

 

A mágneses rezonancia alkalmazásával kimutatható, hogy egy fülpont ingerlése ugyanazt a reakciót váltja ki a szervezetben, mint a megfelelő szerv ingerlése. A fülakupunktúra azonban nem a hagyományos tűkkel dolgozik, hanem kis, tartós tűkkel vagy apró aranydrót darabokkal, amelyeket beültetnek a fülbe. Gyakori a terápiás lézer is, amely koherens, magas szinten rendezett fényt sugároz ki, elsősorban az infravörös tartományban, amikor is minden foton szinkronban, ugyanazon a hullámhosszon és ugyanabba az irányba mozog. Mivel az alkalmazott energia alacsony, alacsony szintű lézerterápiáról beszélnek (low-level-laser-therapy, LLLT). Itt kétféle készülék létezik. Az egyik a folyamatos fényt kibocsátó lézer, a másik pedig az impulzuslézer, amely nagyon rövid fényimpulzusokat bocsát ki, és amelyeknek a frekvenciáját megváltoztathatjuk attól függően, milyen hatást akarunk elérni. Eltérő frekvenciák szolgálnak például a gyulladások, a zavaró mezők, az izmok, az ízületek, a gerinc, a neuralgiák, a bénulások és egyebek kezelésére.

 

A biológiai állatgyógyászat palettáján megtaláljuk a lézerkezelést is, itt meghatározott akupunktúrás pontokat kezelnek vele

 

Az impulzuslézer nagyon hasznos a diagnosztikában. Ha egy megzavart működésű akupunktúrás pontot ingerelnek a lézerrel, akkor ez a szervezetben vegetatív stresszreakciót vált ki, amely leképeződik a pulzus minőségében. Ez a reflex-auriculo-cardial (RAC). Így a szívverés változásának vizsgálata felvilágosítást ad arról, mely pontoknál áll fenn a zavar. Mivel az ilyen jellegű vizsgálat során nemcsak az állat, hanem az őt tesztelő személy pulzusa is megváltozik, ez alapján is felderíthető a problémás pont. Erre az ad magyarázatot, hogy a rádiójelhez hasonlóan az információ áttevődik az egyik test energiamezőjéről a másikéra. Ez is bizonyítja, hogy az akupunktúra esetén rezonanciajelenségről van szó, amely biofizikális szinten játszódik le.

 

Normál esetben az akupunktúra az állatoknál gyorsan és megbízhatóan működik. Ha nem ez a helyzet, akkor abból indulhatunk ki, hogy zavaró mezők állnak fenn, amelyek tartós energiablokádot eredményeznek.

 

A bénító hegek

Az állatoknál fennálló zavaró mezőket a holisztikus állatgyógyászat nagyon komolyan veszi. Nem véletlenül, hiszen a lovak hátpanaszainál 30, krónikus obstruktív bronchitiszénél pedig szinte 100 százalékban ez áll a háttérben. A zavaró mezőket elsősorban hegek váltják ki, amelyeket okozhatnak sérülések, műtéti hegek (például kasztrálás), fogászati gócok, krónikus szervgyulladások vagy krónikus mérgezések.

 

Az emberi fogyasztásra szánt állatoknál nem alkalmazhatók a gyógynövények, ők legföljebb a mezőn folyamodhatnak öngyógyításhoz

 

Így sikerült kigyógyítani a bénulásból egy olyan arab mént például, amelynél egyszerre állt fenn a fogászati góc, a kasztrálást követő heg gyulladása és krónikus higanymérgezés. A terápia kombinálta az intenzív lézerterápiát, a homeopatikus nehézfém-kivezetést, különféle akupunktúrás pontok kezelését, illetve a gyógynövények közül a körömvirágot, a bíbor kasvirágot és az árnikát. A homeopátia és a fitoterápia kombinációja nem megy ritkaságszámba a holisztikus állatgyógyászatban, mert a tapasztalatok szerint ezek a szerek nagyon jól hatnak az állatokra. A gyógyszergyárak is gyártanak ma már az állatgyógyászat számára komplex homeopátiás készítményeket.

 

 

Tudás nélkül nem megy

Az állatgyógyászatban alkalmazott homeopátia nagy szaktudást igényel, már csak azért is, mert a szervi tüneteken kívül a homeopátia a magatartást is figyelembe veszi, az emberi és az állati magatartás azonban nehezen vethető egybe. Ha például egy kutya a saját farkát kergeti, az egyaránt jelenthet játékosságot, viszketést vagy mirigygyulladást. Ha egy kutya "szomorú" képet vág, az sem interpretálható úgy, mint az emberi bánat, mert lehet, hogy a pajzsmirigy-alulműködés miatti izomsorvadás váltja ki.

 

Egy disznókkal végzett vizsgálat rámutatott, hogy a bélférges állatok nagy előszeretettel fogyasztották a féregűző hatású citromfüvet

 

Mivel az állat nem képes szóban beszámolni az állapotáról, az orvosnak jól kell ismernie az adott faj normál viselkedését, hogy a bajt fel tudja mérni. A helyes diagnózis felállításához pedig hagyományos állatorvosi ismeretekre ugyanúgy szükség van, mint klinikai diagnózisra.

 

Gyógynövények: a legtermészetesebb állatgyógyászati szerek

A gyógynövények jelentik a legősibb eljárást az állatorvoslásban, hiszen maguk az állatok is intenzíven alkalmazzák. A bélférgességgel küszködő majmok például olyan növények magjait eszik meg, amelyeket egyébként kerülnek, hiszen keserűek és mérgezőek. A magok hatóanyagai azonban kiűzik a parazitákat a bélrendszerükből, ahogyan erre a tapasztalat megtanította őket. Egy disznókkal elvégzett kísérlet is azt bizonyította, hogy a bélférges disznók kétszerte gyakrabban fogyasztottak a felkínált (és féreghajtó hatású) citromfűből és háromszorta gyakrabban a bíbor kasvirágból, mint féregtelenített társaik.

 

Az állatok gyógynövényekkel való gyógyítása hatásos, olcsó, sokoldalú és egyszerű. Lehet tea, por, adható táplálékba keverve, illóolajként, de nem minden állatnál. A macskák például nem szeretik a gyógyszereket, de ilyenkor ragadós szirup formájában a mancsukra önthetjük, hogy mosakodás közben lenyalják. A másik probléma, hogy emberi fogyasztásra való állatoknál ezek a módszerek csak korlátozottan vagy egyáltalán nem alkalmazhatók. Ez vonatkozik a lovakra is, vagy mielőtt egy lovat Bach-virágterápiával vagy homeopátiával kezelnének, a gazdájának alá kell írnia egy nyilatkozatot, hogy az állatot semmiképpen nem vágatja le és adja el emberi fogyasztásra.

 

A házinyulak és a tengerimalacok esetében is beválik a virágterápia

 

Birkák, kecskék, tehenek és disznók esetében a gyógynövény- terápiát ki kell zárni. A Bach-virágokat és bizonyos gyógynövényeket egyáltalán nem szabad esetükben alkalmazni, néhány szernél pedig várni kell a levágással. Az állatok legföljebb öngyógyítással kísérletezhetnek a mezőn. Az a megfejtendő titkok közé tartozik, hogy ha a tányérunkba kerülő állatot hormonokkal és antibiotikumokkal szabad kezelni, akkor gyógynövényekkel vajon miért nem.

 

Hogy működik a Bach-virágterápia?

A módszert az angol orvos, dr. Eduard Bach (1886–1936) fedezte fel, kifejlesztve terápiája számára a 37-féle virágeszenciát, valamint az elsősegélynek számító, ötféle eszenciát keverő Rescue Remedy nevű szert.

 

Az eszenciákat kétféle módon állítják elő. Az egyikhez a virágokat egy napos reggelen 9 óra előtt kell begyűjteni a megfelelő növényről, majd a szirmokat tiszta forrásvízzel telt üvegtálba helyezni. Miután 3-4 órát álltak a napon, a virágokat kiveszik a vízből és az oldatot alkohollal tartósítják. A másik eljárás azokra a növényekre vonatkozik, amelyek korán virágoznak. Ezeknek a virágját egy fél órán át forrásvízben főzik, majd leszűrik és szintén 3-4 órára a napra állítják. Végül az oldatot szintén alkohollal konzerválják.

 

 

1. kép: Bach-virágcseppek 2. kép: vadgesztenyerügy 3. kép: a jerikói lonc gyönyörű virága

 

Ez az előállítási folyamat is világossá teszi, hogy a Bach-virágok elsősorban nem a fizikai, hanem a lelki szinten hatnak. Bach felfogása szerint a betegségek forrása sem az emberen kívül keresendő, és még csak nem is a testében, hanem a lelkében. Bach szerint az emberi betegségek valódi okai olyan jellembeli gyengeségek, mint a büszkeség, a kegyetlenség, a bizonytalanság és a kapzsiság. Ha az esszenciák segítségével sikerül felszámolni a lelki zavart, akkor a test öngyógyító erői magától eltüntetik a testi panaszt.

 

A hagyományos orvoslás sok képviselője számára a Bachvirágterápia csak hókuszpókusz, hatását pedig a placébóeffektussal magyarázzák. Ám az állatgyógyászatban ugyanez a placébóhatás nem lehet megfelelő magyarázat, holott éppen ezt a módszert nagy sikerrel használják a holisztikus állatorvosok.

 

Hogyan segít az akupunktúra?

Az akupunktúra a hagyományos kínai orvoslás klasszikus módszerei közé tartozik. Eszerint a betegségek okai elsősorban a test energia-háztartásának zavaraira vezethetők vissza, amelyek akadályozzák az életenergia, azaz a csi harmonikus körfogását. A csi egy része meghatározott pályákon, az úgynevezett meridiánokon át áramlik a test felszínén. Ezt az energiát lehetséges befolyásolni, ha speciális, vékony tűket szúrnak a meridiánok meghatározott pontjaiba.

- szabó -
XIV. évfolyam 10. szám

Címkék: holisztikus állatorvoslás

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.