Új a terápiában

D-vitamin a viták kereszttüzében

December végére, január elejére legtöbbünk D-vitamin-hiányban szenved

    Manapság senkit sem kell róla meggyőzni, milyen fontosak a vitaminok. Más a helyzet, ha arról van szó, étrendi kiegészítésként melyikből mennyit célszerű fogyasztani. Az utóbbi időben a D3-vitamin került a figyelem középpontjába.


     

    Aki a sajtóból tájékozódik, annak nem kell sokáig keresgélnie, de ez még nem könnyíti meg a dolgát. Még az is megtörtént, hogy ugyanazon egészségügyi ismeretterjesztő rendezvényen az egyik előadó erősen ajánlotta a D3-vitamin fogyasztását, míg nem sokkal később, egy másik szakértő kifejezetten óva intett tőle. A D3-vitamin témája azonban sokkal fontosabb annál, hogy egy legyintéssel elintézzük a nézeteltéréseket. Természetesen, mint mindent, ezt is túlzásba lehet vinni.

     

    Ha valaki naponta 20 liter vizet iszik, abba belehal. A mérték kérdése érvényes a vitaminok szedésére is. Mégis furcsa, hogy az ellenzők tábora felemelt ujjal kizárólag a túladagolás veszélyeire figyelmeztet, ugyanakkor átsiklik a D-vitamin-hiány veszélyein, mintha az nem is létezne. Meglepően sok emberben kimutatható a napfényvitaminnak is nevezett D3-vitamin hiánya, ami sokféle betegség, pl. reumatoid ízületi gyulladás, cukorbetegség kialakulásával fenyeget.

     

    Sokan a vérben mérhető D-vitamin-szintet tekintik zsinórmértéknek amely alapján eldönthető, szükséges-e D-vitamin-készítményt szedni. Sajnos a D-vitaminra vonatkozó hivatalos laboratóriumi határértékek pontatlanok. A német Robert Koch Intézet 2006. évi kutatása szerint a lakosság nagyobb része jelentős D-vitamin-hiányban szenved. Nem csoda, hogy elvétve sem lehet a D-vitamin túladagolásától megbetegedett emberre bukkanni.

     

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin februári lapszámában olvashatják!

    - dr.ki-
    XXIV. évfolyam 2. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2018. május

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.