Új a terápiában

Fény

Az élet és az egész­ség for­rá­sa

Min­den te­remtmény­nek szük­sé­ge van az élet­hez fény­re – ame­lyet köz­vet­len vagy köz­ve­tett for­má­ban vesz­nek ma­guk­hoz. Nem cso­da hát, ha elő­de­ink a Na­pot is­ten­ként tisz­tel­ték, imád­ták. A fény azon­ban sok­kal több pusz­ta vi­lá­gos­ság­nál, több, mint pusz­ta ener­gia. Táp­lá­lék és gyógy­szer a nö­vé­nyek, ál­la­tok és em­be­rek számá­ra.  


Több mint 35 esz­ten­de­je a New Yor­k-i Bronx Ál­lat­kert­ben új­faj­ta at­trak­ci­ót gon­dol­tak ki. A ka­na­dai Új-Skó­cia szi­klás ten­ger­part­ján egy csa­pat fur­csa ki­né­ze­tű ma­da­rat fog­tak be, ame­lyek a fra­ter­cu­la arc­ti­ca faj­hoz tar­toz­tak. Ví­zi­ma­da­ra­król van szó, ame­lyek né­mi­képp a ping­vi­nek­re ha­son­lí­ta­nak. Fel­tű­nő jel­leg­ze­tes­sé­gük nagy, szí­nes csőük.

 

Az ame­ri­kai ál­lat­kert­ben kü­lön ma­dár­há­zat épí­tet­tek ne­kik, hogy a ma­da­rak jól érez­zék ma­gu­kat fog­ság­ban is. A szí­nes ma­dár­csa­pat azon­ban apá­tiá­ba süllyedt, csőük ki­fa­kult és sza­po­rod­ni sem vol­tak haj­lan­dók. Mi­vel a ma­dár­ház­nak nem volt ki­fu­tó­ja, la­kói nem tud­tak hoz­zá­fér­ni a ter­mé­sze­tes nap­fény­hez, ezért dr. Bur­ning, az ál­lat­kert fő or­ni­to­ló­gu­sa gya­na­kod­ni kez­dett, va­jon nem eb­ben a tény­ben ke­re­sen­dő-e a ma­da­rak ál­la­po­tá­ban be­állt vál­to­zás. A ma­dár­ház vi­lá­gí­tá­sát tel­jes spek­tru­mú iz­zók­kal ol­dot­ták meg, te­hát olyan égők­kel, ame­lyek fény­spek­tru­ma szin­te tel­jes mér­ték­ben meg­egye­zik a nap­fény spek­tru­má­val. A ha­tás leny­ű­gö­ző volt: A ma­da­rak élet­ked­ve, ter­mé­sze­tes szí­ne­ze­te hely­re­állt, és csak­ha­mar to­jást is rak­tak. Azó­ta más ál­lat­ker­tek­ben más ál­lat­fa­jok­kal is meg­is­mét­lő­dött ez a ta­pasz­ta­lat: az ál­la­tok job­ban sze­re­tik a tel­jes fény­spek­trum­mal vi­lá­gí­tó fény­for­rá­so­kat, mint a ne­on­csö­ve­ket.

 

A tel­jes fény­spek­trum­mal vi­lá­gí­tó fény­for­rá­so­kat dr. John Ott fo­to­grá­fus­nak kö­szön­het­jük. Ere­de­ti­leg bank­tiszt­vi­se­lő volt, a fo­tó­zás csu­pán a hob­bi­ja volt. Ké­sőbb azon­ban fel­kel­tet­te ér­dek­lő­dé­sét a las­sí­tott fel­vé­te­lek ké­szí­té­se, majd e tech­ni­ká­ra spe­cia­li­zá­ló­dott. Ez­zel a mód­szer­rel a rend­kí­vül las­sú moz­gá­so­kat, pl. a nö­vé­nyek nö­ve­ke­dé­sét is lát­ha­tóvá le­het ten­ni. Az el­já­rás lény­ege, hogy ugya­nar­ról a mo­tí­vum­ról bi­zo­nyos idő­kö­zön­ként fel­vé­telt ké­szí­te­nek, ame­lye­ket ké­sőbb film­re visz­nek és le­játs­szák őket. Az ilyen fil­mek le­ját­szá­sa­kor fo­lya­ma­tos, gyors moz­gást lát­ha­tunk. A gya­kran he­te­kig, hó­na­po­kig tar­tó fo­tó­zás­nál igen fon­tos, hogy a mo­tí­vum min­den ké­pen azo­nos mó­don le­gyen meg­vi­lá­gít­va, el­len­ke­ző eset­ben a film le­ját­szá­sa­kor a ké­pek vi­lá­gos­sá­ga vi­brál­na. E cél­ból John Ott mű­ter­mé­ben mes­ter­sé­ges meg­vi­lá­gí­tást hasz­nált, a ter­mé­sze­tes nap­fényt pe­dig zsa­lu­gá­ter­rel szűr­te ki a he­lyi­ség­ből.

 

Meg­fi­gyel­te, hogy egyes vi­rá­gok a mes­ter­sé­ges fény­ben is jól érez­ték ma­gu­kat, ki­nyíl­tak, má­sok ugya­n­ak­kor el­szá­rad­tak. Dr. Ott so­ká­ig ta­na­ko­dott, mi­re rá­éb­redt, hogy a je­len­ség a vi­lá­gí­tás­sal le­het össze­füg­gés­ben: ak­ko­ri­ban igen sok fel­vé­telt ké­szí­tett Walt Dis­ney meg­bí­zá­sá­ból, töb­bek kö­zött a sü­tő­tök ki­fej­lő­dé­sét örö­kí­tet­te meg. E fel­vé­te­lek szol­gál­tak a Ha­mu­pi­pő­ke c. rajz­film­­ben ama film­trükk alap­jául, amely­ben egy sü­tő­tök pos­ta­ko­csi­vá vál­to­zik. Ott a fel­vé­te­lek ké­szí­té­se so­rán meg­fi­gyel­te, hogy a vö­rö­ses ár­nya­la­tú mes­ter­sé­ges fény ha­tá­sá­ra a tök nő­ne­mű, a kék­től pe­dig a hím vi­rá­gai el­szá­rad­tak. Ha azon­ban mind­két szí­nű fényt kom­bi­nál­ta egy­más­sal, a vi­rág­ból ki­fej­lő­dött a tök.

 

Mi­u­tán fel­fi­gyelt a fény bio­ló­giai ha­tá­sá­ra, kí­sér­le­tez­ni kez­dett, hogy tisz­táz­za, az egyes fény­for­rá­sok mi­lyen ha­tást gya­ko­rol­nak az élő­lé­nyek­re. Né­hány eset­ben drá­mai volt a ha­tás:

 

A vö­rös fény­nek ki­tett kí­sér­le­ti ege­rek né­hány hét alatt meg­be­te­ged­tek, hat hó­nap le­for­gá­sa alatt le­szá­radt a far­kuk. A mes­ter­sé­ges fény­ben sejt­je­ik nem osz­tód­tak to­vább. A sej­t­osz­tó­dás csak ak­kor in­dult meg új­ra, ami­kor a mes­ter­sé­ges fényt ibo­lyán­tú­li fény­su­ga­rak­kal (UV) gaz­da­gí­tot­ták. A túl sok UV-fény el­len­ben ron­csol­ta a sejt­fa­la­kat.

 

 

Az Albertai egytemen végzett iskolai kutatás kimutatta, hogy a gyerekek teljesítményét és viselkedését jelentősen javította a teljes spektrumú fény. A kísérlettel egy időben ritkábbá váltak a betegségek is

 

Ál­la­to­kon és nö­vé­nye­ken vég­zett kí­sér­le­te­i­nek ered­mé­nye­i­ből dr. Ott ar­ra kö­vet­kez­te­tett, hogy min­den élő­lény­nek hosszú tá­von a nap­fény tel­jes fény­spek­tru­má­val azo­nos fény­re van szük­sé­ge ah­hoz, hogy egész­sé­ges ma­rad­jon. A fény­spek­trum ta­lán leg­fon­to­sabb ré­sze az a cse­kély mér­té­kű UV-fény, amely az at­mosz­fé­ra szűrő­in át­ha­tol­va el­jut boly­gónk fel­szí­né­ig. Ez a fény­tar­to­mány azon­ban a leg­több lám­paiz­zóés fény­cső fé­nyé­ből tel­jes mér­ték­ben hi­ány­zik. Dr. Ott sok utá­na­já­rás és fá­rad­ság után vég­re ta­lált olyan gyár­tót, aki haj­lan­dó volt olyan fény­csö­vet elő­ál­lí­ta­ni, amely a tel­jes fény­spek­tru­mot ké­pes ki­bo­csá­ta­ni ma­gá­ból.

 

A ku­ta­tó ezu­tán ez­zel a tel­jes spek­tru­mú fény­for­rás­sal vég­zett kí­sér­le­te­ket. Töb­bek kö­zött is­ko­lá­ban is fény­ké­pe­zett. A kí­sér­let ele­jén, mes­ter­sé­ges fény­for­rás­nak ki­té­ve a gyer­me­kek igen nyug­ta­la­nok vol­tak, egye­sek ki­fe­je­zet­ten hi­pe­r­ak­tív­nak tűn­tek. Mi­u­tán a tan­ter­mek­ben a ha­gyo­má­nyos iz­zó­kat tel­jes fény­spek­tru­mú fény­for­rá­so­kra cse­rél­ték, a gye­re­kek is­ko­lai tel­je­sít­mé­nye je­len­tő­sen ja­vult, a hi­pe­rak­ti­vi­tás pe­dig meg­szűnt, a gyer­mek­kö­zös­ség­ben elő­for­du­ló be­teg­sé­gek pe­dig a ko­ráb­bi egy­har­ma­dá­ra csök­ken­tek.

 

A 60-as és 70-es évek­ben más ame­ri­kai is­ko­lák­ban, va­la­mint iro­dák­ban, gyá­rak­ban és ven­dég­lők­ben vég­zett kí­sér­le­tek szin­tén po­zi­tív ered­ménnyel zá­rult­ak. A tel­jes spek­tru­mú fény­for­rá­sok en­nek el­le­né­re sem hó­dí­tot­ták meg a pia­cot, ahogy vár­ni le­he­tett vol­na.

 

 

Mi­ért élet­fon­tos­sá­gú az UV-fény?

A New York-i ál­lat­kert­ben szer­zett ta­pasz­ta­la­tok egyér­tel­mű­ek. Fel­me­rül a kér­dés, hogy ha a hosszú tá­von mes­ter­sé­ges fény­ben élőál­la­tok meg­be­teg­sze­nek, mi a hely­zet az em­ber­rel. Il­let­ve for­dít­va, ha az ál­la­tok­nak jót tesz a tel­jes fény­spek­tru­mot fe­lö­le­lő fény, ak­kor jót tesz az em­ber­nek is?

 

A mo­dern em­ber ma­nap­ság az ál­lat­kert­la­kók­hoz ha­son­ló­an kis zárt ket­re­cek­ben, zárt te­rek­ben éli éle­tét. Tes­tét be­ton­fa­lak és üveg­táb­lák szi­ge­te­lik el a nap­fény­től. Ha az ál­la­tok­nak szük­sé­ge van né­mi UV-fény­re, va­jon az em­ber­nek nincs-e szük­sé­ge rá?

 

Ma­nap­ság so­kat hal­la­ni az ibo­lyán­tú­li su­ga­rak ká­ros ha­tá­sá­ról, hasz­nu­król an­nál ke­ve­seb­bet. Két­ség­te­len, hogy ha túl sok éri tes­tün­ket, az ká­ros, de így van ez sok egyéb­bel, amit kis mennyi­ség­ben hasz­nos­nak tu­dunk, pl. a vi­ta­mi­nok­kal vagy az élet­fon­tos­sá­gú oxi­gén­nel. En­nek el­le­né­re alig­ha van olyan em­ber, aki a vi­ta­min­men­tes táp­lál­ko­zást pro­pa­gál­ná, vagy szo­bá­ja le­ve­gő­jé­ből ki akar­ná szűr­ni a “ve­szé­lyes” oxi­gént.

 

 

Ha az élő szervezet fénye kialszik, az élet is elszáll; mindez érvényes a növényekre, az állatokra és az emberre is

 

Az em­be­ri szem számá­ra lát­ha­tat­lan UV-fényt ál­ta­lá­ban há­rom tar­to­mány­ra oszt­juk: UV-A (400–320 na­no­mé­ter), amely a lát­ha­tó ibo­lya­szí­nű fény­hez kap­cso­ló­dik, az UV-B (320–290 na­no­mé­ter) és az UV-C (290–100 na­no­mé­ter). Utób­bi az élő­lé­nyek­re erő­sen ká­ros, de boly­gónk lég­kö­re szin­te tel­jes mér­ték­ben ki­szű­ri, így nem jut el a Föld fel­szí­né­re – le­ga­láb­bis ad­dig, míg az ózon­pajzs ép. Az UV-A és UV-B tar­to­mány ez­zel szem­ben bi­zo­nyí­tot­tan élet­fon­tos­sá­gú az élő­lé­nyek szem­pont­já­ból.

 

A sze­münk­be be­ha­to­ló fény­nek két fon­tos funk­ció­ja is­me­re­tes: „op­ti­kai” tar­to­má­nya a lá­tó-­i­de­ge­ken ke­resz­tül le­he­tő­vé te­szi a lá­tást, „ener­ge­ti­kai” tar­to­má­nya ak­ti­vál­ja az anyag­cse­rét és hor­mon­rend­sze­rünk mi­ri­gye­it. Min­d­ezt több or­vo­si ku­ta­tás­sal iga­zol­ták. A ku­ta­tá­sok egyik út­töője a Mün­ste­ri Egye­tem sze­mé­sze­ti kli­ni­ká­já­nak ve­ze­tő­je, prof. dr. Fritz Hollwich volt. Ku­ta­tá­sai­val be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a ter­mé­sze­tes nap­fény UV-tar­to­má­nya fon­tos, po­zi­tív élet­ta­ni ha­tást gya­ko­rol szer­ve­ze­tün­kre. A ki­zá­ró­lag mes­ter­sé­ges meg­vi­lá­gí­tás­ban tar­tott kí­sér­le­ti sze­mé­lyek szer­ve­ze­té­ben je­len­tős mér­ték­ben meg­emel­ke­dett a stressz­hor­mo­nok szint­je, amely ter­mé­sze­tes nap­fény ha­tá­sá­ra vissza­állt a nor­má­lis szin­tre.

 

 

Po­ten­cia­za­va­rok fény­hi­ány ha­tá­sá­ra?

A nap­fény, ill. a nap­fény tel­jes fény­spek­tru­mát ki­su­gár­zó fény­for­rá­sok UV-tar­to­má­nya be­fo­lyá­sol­ja az agya­la­pi mi­ri­gyet, amely hor­mon­rend­sze­rünk fő irá­nyí­tó­ja. Ez a fo­lya­mat te­hát szo­ros kap­cso­lat­ban áll a ne­mi hor­mo­nok mű­kö­dé­sé­vel. Ez­zel kap­cso­lat­ban fi­gye­lem­re mél­tó az a tény, hogy a ci­vi­li­zált ál­la­mok­ban, ame­lyek­ben az em­be­rek nagy ré­sze szin­te ál­lan­dó­an mes­ter­sé­ges vi­lá­gí­tás alatt él, az utób­bi idő­ben jár­vány­sze­rű­en ter­jed az im­po­ten­cia.

 

Az USA-ban 1994-ben vég­zett fel­mé­rés sze­rint a 40–70 esz­ten­dős fér­fi­ak 52%-a po­ten­cia­za­va­rok­kal küzd. Va­jon nem kell-e a mes­ter­sé­ges fény ha­tá­sai­ra gya­na­kod­nunk? Ha a New York-i ál­lat­kert­ben a ten­ge­ri ma­da­rak a mes­ter­sé­ges fény ha­tá­sá­ra elvesz­tet­ték sza­po­ro­dó­ké­pes­sé­gü­ket, mi­ért ne tör­tén­het­ne ez meg az em­ber­rel is?

 

  

 A fény szemünkön keresztül befolyásolja a hormonális funkcióinkat is. A nap mágikus sugarai szerelmi életünkre is jótékony hatással vannak. Ma már tudjuk, hogy a mesterséges megvilágítás jelentős mértékben korlátozza az emberi faj szaporodását

 

Sok ku­ta­tás­sal bi­zo­nyí­tot­ták, hogy ige­nis szük­sé­günk van bi­zo­nyos mennyi­sé­gű ibo­lyán­tú­li UV-fény­re, hogy meg­őriz­hes­sük egész­sé­gün­ket. Eb­ből pe­dig az ipa­ri ál­la­mok­ban la­kó em­be­rek már most is túl ke­vés­hez jut­nak hoz­zá. E ténnyel so­kan a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek egész so­rát hoz­zák kap­cso­lat­ba, töb­bek kö­zött a rá­kot, a cu­kor­be­teg­sé­get, az el­hí­zást és az al­ko­ho­liz­must.

 

Épü­le­te­ink és jár­mű­ve­ink ab­la­kai nem en­ge­dik át az UV-su­ga­ra­kat. Sok nap­sze­mü­veggyár­tó 100%-os UV-szű­rőüve­gek elő­ál­lí­tá­sá­val fog­lal­ko­zik. Az ott­ho­nunk­ban és mun­ka­he­lyün­kön vi­lá­gí­tó lám­pák, fény­csö­vek szin­tén nem bo­csá­ta­nak ki UV-fényt. Ép­pen ezért egy­re na­gyobb mér­ték­ben szen­ve­dünk hi­ányt. Fon­tos vol­na te­hát, hogy rend­sze­re­sen tar­tóz­kod­junk nap­fény­ben. Ter­mé­sze­te­sen ezt sem sza­bad túl­zás­ba vin­ni és ad­dig pör­kö­lőd­ni a na­pon, míg bő­rünk hó­lya­gos­ra ég.

 

 

Ma­gas vér­nyo­más, kösz­vény, ak­né

A tel­jes spek­tru­mú fényt évek óta al­kal­maz­zák ter­ápi­ás cél­lal, és je­len­tős si­ke­re­kről szá­mol­nak be a ma­gas vér­nyo­más, a meg­emel­ke­dett ko­lesz­te­rin­szint, a cu­kor­be­teg­ség és az ún. té­li de­presszió ke­ze­lé­sé­ben.

 

Több vizs­gá­lat­ban ki­mu­tat­ták, hogy a tel­jes fény­spek­trum hasz­ná­la­ta a nap­fény­hez ha­son­ló mó­don ja­vít­ja a szer­ve­zet kal­ci­um­fel­vé­te­lét. Ép­pen ezért az idő­sebb ko­rosz­tály­nak aján­la­tos gya­krab­ban a sza­bad­ban tar­tóz­kod­ni.

 

Az UV-fény ugya­nak­kor se­gít le­küz­de­ni a bak­té­riu­mo­kat és a gom­bá­kat, eny­hí­ti a kösz­vényt, az ak­nét és a pik­kely­sö­mört, erő­sí­ti im­mun­rend­sze­rün­ket.

 

   

 Nem csak a növényekben, mint pl. a zsályában mérhető a biominőség, hanem a szabadban élő tyúkok tojásaiban és a "boldog" sertésekben is

 

A fény je­len­tős bio­ló­giai ha­tás­sal bír, de nem­csak ener­giá­val lát­ja el tes­tün­ket, ha­nem bio­ló­giai in­for­má­ció­val is. A bio­ló­giai rend­sze­rek fény út­ján kom­mu­ni­kál­nak egy­más­sal. Egyes fel­té­te­le­zé­sek sze­rint a sej­tek anyag­cse­re-fo­lya­ma­tai­nak ve­zér­lé­sé­ben a bio­ké­miai anya­gok mel­lett fény is részt vesz. Min­den élő­lény ab­ból a fény­ből él, amit köz­vet­len vagy köz­ve­tett mó­don fel­vesz. Az a fény pe­dig, amit ma­guk­ból ki­bo­csá­ta­nak, vi­ta­li­tá­suk mi­nő­sé­gé­re jel­lem­ző. Az An­gliá­ban élő dr. Mae Wan Ho bio­ké­mi­kus ku­ta­tá­sai e tényt tár­ták fel. A Lon­don­tól egyó­rá­nyi au­tó­út­ra ta­lál­ha­tó Mil­tin Key­nes Open Uni­ver­sity ku­ta­tó­ja diák­jai­val kö­zö­sen olyan el­já­rást dol­go­zott ki, amely so­rán po­la­ri­zált fé­nyű mikrosz­kó­pon ke­resz­tül pa­rá­nyi élő­lé­nye­ket – egy­sej­tűe­ket, ví­zi­bol­há­kat vagy lár­vá­kat – kü­lön­le­ges szí­nes meg­vi­lá­gí­tás­ban le­het lát­ni. A po­la­ri­zált, azaz egye­ni­rá­nyí­tott fénnyel meg­vi­lá­gí­tott lá­tó­te­rű mikrosz­kó­po­kat ás­vá­nyok kris­tály­szer­ke­ze­té­nek vizs­gá­la­tá­hoz hasz­nál­ják. Az a tény, hogy ez­zel a mű­szer­rel élő­lé­nye­ket, szö­ve­te­ket is vizs­gál­ha­tunk, az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy az élő szer­ve­ze­tek­nek fo­lya­dék­kris­tá­lyok­hoz ha­son­ló struk­tú­rá­ja van. Azon­ban csak ad­dig, míg él­nek! A szer­ve­ze­tek fé­nye és szí­ne azok vi­ta­li­tá­sá­nak mér­cé­je­ként mű­kö­dik. Ha el­pusz­tul­nak, nem bo­csá­ta­nak ki fényt és szí­ne­ket.

 

Ez a ké­palko­tó el­já­rás azért kü­lön­le­ges, mert az élő rend­sze­rek di­na­mi­kus szer­ve­zett­sé­gét mu­tat­ja, ami a rend­szer ener­gia­fel­vé­te­lé­vel áll kap­cso­lat­ban. Ha te­hát egy szer­ve­zet egész­sé­ges, vi­ta­li­tá­sa erős, erő­tel­jes szí­nek­ben pom­pá­zik. Ha nyu­gal­mi ál­la­pot­ban van, le­hűlt vagy erő­sen ki­szá­radt, ve­szít szí­ne­i­ből. Ha pe­dig el­pusz­tul, szí­nei tel­je­sen el­tűn­nek, még­hoz­zá meg­le­he­tő­sen gyor­san.

 

A fény és az élet elvá­laszt­ha­tat­la­nok

Min­dez azt je­len­ti, hogy a lé­lek „le­kap­csol­ja a lám­pát”, ami­kor el­hagy­ja a tes­tet? A ter­mé­szet­ben szá­mos pél­dát ta­lá­lunk rá, hogy a ha­lál a szí­nek elvesz­té­sé­vel jár: a le­ve­lek élénk­zöld szí­ne ko­mor­bar­ná­ra vált, a rot­hadt gyü­mölcs pe­dig meg­fe­ke­te­dik. A fe­ke­te egyéb­ként nem vé­let­le­nül a ha­lál szí­ne. Az éle­tet sok me­sé­ben, re­gé­ben gyer­tyá­hoz ha­son­lít­ják: ha a gyer­tya le­ég, fé­nye el­lob­ban, az em­ber meg­hal. Dr. Ho ku­ta­tá­si ered­mé­nyei alap­ján el­mond­ha­tó, hogy az élet gyer­tya­fé­nye több pusz­ta szim­bó­lum­nál vagy me­sé­nél. A fény és az élet szo­ro­san egy­más­hoz tar­to­zik.

 

A né­met dr. Fritz Popp bio­fi­zi­kus szin­tén évek óta a fény és az élet kap­cso­la­tá­val fog­lal­ko­zik. Szű­kebb ku­ta­tá­si te­rü­le­te a bio­fo­to­nok ku­ta­tá­sa. E fo­ga­lom alatt egé­szen gyen­ge fény­su­gár­zást kell ér­te­nünk, amely a sej­tek­ből in­dul ki, és a ku­ta­tók fel­té­te­le­zé­se és a ku­ta­tá­sok ered­mé­nye sze­rint a sej­tek egy­más kö­zöt­ti kom­mu­ni­ká­ció­ját és az anyag­cse­re-fo­lya­ma­tok koor­di­ná­lá­sát szol­gál­ja. En­nek a rend­kí­vül gyen­ge fény­su­gár­zás­nak a mé­ré­sé­re kü­lön­le­ges mű­szert, emisszi­ós fo­to­mé­tert fej­lesz­tett ki. A mű­szer olyan ér­zé­keny, hogy a sö­tét­ben egy szent­já­nos­bo­ga­rat 10 ki­lo­mé­ter tá­vol­ság­ból is ész­lel­ne.

 

Sej­tek kö­zöt­ti kom­mu­ni­ká­ció 

A sej­tosz­tó­dás­kor szám­ta­lan bio­ké­miai fo­lya­ma­tot kell pon­to­san és rö­vid idő alatt le­bo­nyo­lí­ta­ni. Mi­lyen ve­zér­lés le­het a fény­nél gyor­sabb? Ha egy élő­lény nö­ve­ked­ni kezd, sejt­jei a meg­fe­le­lő he­lyen, a meg­fe­le­lő mennyi­ség­ben és mér­ték­ben kez­de­nek el osz­tód­ni, hogy az élő­lény a kí­vánt for­mát el­nyer­je. Hogy min­dez vé­let­len­sze­rű­en, ve­zér­lés, irá­nyí­tás nél­kül tör­tén­ne – a fo­lya­ma­tok rend­kí­vü­li össze­tett­sé­gét és ha­té­kony­sá­gát te­kint­ve – tel­jes­ség­gel le­he­tet­len. Az egyes sej­tek­nek min­de­me fo­lya­ma­tok köz­ben pon­to­san koor­di­nál­ni­uk kell ak­ti­vi­tá­su­kat, s ez a koor­di­ná­ció fény út­ján tör­té­nik. Aho­gyan mi, em­be­rek bi­zo­nyos al­kal­mak­kor le­ve­let írunk, más­kor a te­le­fon se­gít­sé­gé­vel kom­mu­ni­ká­lunk, a sej­tek is több­fé­le mó­don kom­mu­ni­kál­nak egy­más­sal: oly­kor bio­ké­miai üze­net­to­váb­bí­tó ve­gyü­le­tek­kel, pl. hor­mo­nok­kal, más­kor pe­dig fénnyel.

 

 

Ruhánk színe is hatással van ránk. A divatos barna, szürke és fekete káros, míg az élénk, tiszta színek jótékony hatásúak

 

E fénnyel tör­té­nő sejt­kom­mu­ni­ká­ció fel­ku­ta­tá­sát te­kin­ti dr. Popp fő fe­la­da­tá­nak. Az alap­ku­ta­tás­sal pár­hu­za­mo­san gya­kor­la­tia­sabb cé­lú vizs­gá­la­tok is foly­nak in­té­ze­té­ben, pl. élel­mi­sze­rek­kel. Ha bár­mely anya­got fénnyel su­gár­zunk be, majd meg­mér­jük, ho­gyan bo­csát­ja ki ma­gá­ból az el­nyelt fényt, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy az adott anyag a ren­de­zett­ség mi­lyen ál­la­po­tá­ban van. Ez az ál­la­pot ki­fe­je­zi vi­ta­li­tá­sát és egész­sé­gét is. Je­len­tős kü­lönb­sé­gek mér­he­tők az élőés ha­lott, az egész­sé­ges és be­teg szer­ve­ze­tek, va­la­mint az egyes zöld­ség- és gyü­mölcsfé­lék kö­zött. Dr. Popp ku­ta­tó­cso­port­ja meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a bio­ló­giai ter­mesz­tés­ből szár­ma­zó al­mák bel­ső ren­de­zett­sé­ge sok­kal ma­ga­sabb fo­kon áll, mint a ha­gyo­má­nyos ter­mesz­tés­ből szár­ma­zó egye­de­ké. A fó­lia­sá­tor­ban ter­melt pa­ra­di­csom ér­té­kei is sok­kal rossz­ab­bak, mint a sza­bad­föl­di pél­dá­nyo­ké; a leg­rossz­abb ér­té­ke­ket a hi­dro­kul­tú­rá­ban ter­melt pa­ra­di­cso­mok­nál le­he­tett mér­ni.

 

Ál­ta­lá­ban nem fi­gye­lünk rá, pe­dig a zöld­sé­gek és gyü­möl­csök már kül­ső meg­je­le­né­sük­ben is tü­krö­zik a bel­ső har­mó­ni­át és ren­de­zett­sé­get. A ke­reszt­be vá­gott al­ma és kör­te öt- vagy tíz­szö­gű szim­met­ri­kus alak­za­tot mu­tat. A kí­gyó­u­bor­ká­nál és a pa­ra­di­csom­nál há­rom­szö­gű vagy hat­szö­gű szim­met­ri­kus alak­za­tot fi­gyel­he­tünk meg, míg a pa­pri­ká­nál négy­szög- vagy nyolcszög­for­ma mu­tat­ko­zik. Ha a bio­ló­giai ter­mesz­té­sű zöld­sé­gek­nél és gyü­möl­csök­nél ma­ga­sabb a bio­fo­ton-ki­bo­csá­tás, eb­ből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy ezek az élel­mi­sze­rek jobb mi­nő­sé­gű­ek?

 

 

Az élel­mi­sze­rek ha­tá­sa szer­ve­ze­tün­kre

A ma­ga­sabb szin­ten ren­de­zett élel­mi­sze­rek bel­ső rend­je át­te­vő­dik a fo­gyasz­tó szer­ve­ze­té­re. Erwin Schrö­din­ger No­bel-dí­jas ku­ta­tó, a kvan­tu­m­el­mé­let aty­ja so­kat gon­dol­ko­dott az élet­ről is. Már az 50-es évek­ben ki­fej­tet­te ab­bé­li vé­le­mé­nyét, hogy az ét­el­lel nem pusz­tán ka­ló­riá­kat ve­szünk ma­gunk­hoz, ha­nem egy­faj­ta „ren­de­zett­sé­get”. Ezt a ren­de­zett­sé­get a fény köz­ve­tí­ti. Az élel­mi­sze­reink­ben el­rak­tá­ro­zott fényt ves­szük ma­gunk­hoz, amely a tes­tünk­ben zaj­ló fo­lya­ma­tok sza­bá­lyo­zá­sá­ban részt vesz.

 

Dr. Popp ku­ta­tó­cso­port­ja nem csak zöld­sé­gek­kel és gyü­möl­csök­kel kí­sér­le­te­zett. Ola­ja­kat is tesz­tel­tek, és szig­ni­fi­káns kü­lönb­sé­ge­ket ál­la­pí­tot­tak meg a hi­de­gen saj­tolt és a fi­no­mí­tott ola­jok kö­zött. Az öko­ló­giai ter­mesz­tés­ből szár­ma­zó zsá­lyá­nál mért ered­mé­nyek két­szer olyan jók vol­tak, mint a na­gyü­ze­mi ter­mesz­té­sű­ek­nél. Egy fran­cia par­füm­gyár­tó meg­bí­zá­sá­ból szin­te­ti­kus és ter­mé­sze­tes aro­ma­o­la­ja­kat ha­son­lí­tot­tak össze. Ez a mé­rés is a ter­mé­sze­tes ere­de­tű aro­mák ja­vá­ra dön­töt­te el az össze­ha­son­lí­tást.

 

 

Az aura évszázadok óta a különleges életenergia jele. Ezt a szenteknél glória formájában örökítették meg a festményeken

 

Az ivó­víz bio­ló­giai mi­nő­sé­gét is vizs­gál­ták. Ha a vi­zet ví­ru­sok, bak­té­riu­mok vagy vegyi anya­gok szennyez­ték be, az a bio­fo­ton­mé­rés­sel is ki­mu­tat­ha­tó volt.

 

A to­já­sok vizs­gá­la­ta a már ko­ráb­ban fel­té­te­le­zett té­nye­ket tá­masz­tot­ta alá: a leg­rossz­abb mi­nő­sé­gű to­já­sok a ket­rec­ben tar­tott tyú­kok­tól szár­maz­tak, míg a leg­job­bak a sza­bad­föl­dön tar­tott, bio­ló­giai ter­mesz­tés­ből szár­ma­zó ma­gok­kal táp­lált ál­la­tok­tól. Né­mi­képp le­egy­sze­rű­sít­ve: a „leg­bol­do­gabb tyú­kok” toj­ták a leg­jobb mi­nő­sé­gű to­jást. Jog­gal fel­té­te­lez­het­jük, hogy a „bol­dog” te­he­nek jobb mi­nő­sé­gű te­jet, a „bol­dog” ser­té­sek pe­dig jobb mi­nő­sé­gű húst ad­nak.

 

 

Ho­me­o­pá­ti­ás gyógy­sze­rek

Dr. Popp mun­kás­sá­gá­nak fon­tos as­pek­tu­sa volt a da­ga­na­tos szö­ve­tek vizs­gá­la­ta. Bio­fo­ton­mé­rés­sel a tu­mor­sej­tek éle­sen el­kü­lö­nít­he­tők az egész­sé­ges tes­ti sej­tek­től. A vizs­gá­la­tok azon­ban en­nél is messzebb ve­zet­tek: a fény­mé­ré­si mód­szer­rel ki­mu­tat­ha­tó volt a gyógy­sze­rek­nek a da­ga­nat­sej­tek­re gya­ko­rolt ha­tá­sa is.

 

Egy nő­be­teg ré­szé­re, akit a hi­va­ta­los or­vos­tu­do­mány ment­he­tet­len­nek tar­tott, dr. Popp egy ho­me­o­pá­ti­ás fa­gyöngyké­szít­ményt vizs­gált be. A be­teg szer­ve­ze­té­ből szár­ma­zó sejt­te­nyé­szet a ké­szít­ménnyel ke­zel­ve rö­vid idő múl­va az egész­sé­ges tes­ti sej­tek­kel azo­nos fényt bo­csá­tott ki. A hölgy ezu­tán hó­na­po­kig szed­te a fa­gyöngypre­pa­rá­tu­mot, ami­nek kö­vet­kez­té­ben ál­la­po­ta szem­mel lát­ha­tó­an ja­vult. Ma, 15 esz­ten­dő­vel azu­tán, hogy or­vo­sai fe­lad­ták, él, és jó egész­ség­nek ör­vend.

 

Dr. Popp sok­fé­le ho­me­o­pá­ti­ás gyógy­szert tesz­telt, és meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a nö­vé­nyek D 12-es hí­gí­tá­sú ké­szít­mé­nyek­re is re­agál­nak. A né­met kor­mány­nak írt je­len­té­sé­ben po­zi­tív vé­le­ményt nyil­vá­ní­tott a ho­me­o­pá­tiá­val kap­cso­lat­ban, amely­ben ki­emel­te, hogy a ké­szít­mé­nyek ha­tás­me­cha­niz­mu­sa nem ké­miai, ha­nem in­for­má­ci­ós ter­mé­sze­tű.

 

 

Ma már nem a túl sok, hanem a túl kevés UV-fénytől kell tartanunk. Az UV-szűrős napszemüvegek sem minden esetben hasznosak

 

Dr. Popp és mun­ka­tár­sai ezu­tán az em­be­ri bőr ál­tal ki­bo­csá­tott fényt kezdték el vizs­gál­ni. E vizs­gá­la­tok ke­re­té­ben kéz­rá­té­tel­lel gyó­gyí­tók ke­zét is vizs­gál­ták, és meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy egyes gyó­gyí­tók ke­ze az át­la­gos ér­ték tíz­sze­re­sét bo­csát­ja ki.

 

Mi­vel a bőr mé­ré­sé­hez a sejt­te­nyé­sze­tek­nél al­kal­ma­zott emisszi­ós fo­to­mé­ter nem volt ele­gen­dő, spe­ciá­lis erő­sí­tő­ket és egy tel­je­sen fény­szi­ge­telt sö­tét­kam­rát kel­lett al­kal­maz­ni. Ezek se­gít­sé­gé­vel az em­be­ri test egé­szét kö­rül­ve­vő gyen­ge fényt, az au­rát kezdték vizs­gál­ni.

 

Min­den más élő­lény­hez ha­son­ló­an mi is fényt ve­szünk fel, majd ki is bo­csát­juk azt – le­ga­láb­bis amíg élünk. A vizs­gált gyü­möl­csök­höz és zöld­sé­gek­hez ha­son­ló­an szer­ve­ze­tünk bel­ső rend­je a ki­bo­csá­tott fény mi­nő­sé­ge alap­ján le­mér­he­tő. Min­dez iga­zol­ja a kü­lön­le­ges ké­pes­sé­gű em­be­rek ál­lí­tá­sát, mi­sze­rint egész­sé­gi ál­la­po­tunk az au­rá­ban meg­mu­tat­ko­zik. En­nek a tes­tet kö­rül­ve­vő au­rá­nak lé­te­zé­sét a ma­te­ria­lis­ta szem­lé­le­tű tu­do­mány a mai na­pig ta­gad­ja, vagy le­ga­láb­b­is gya­na­kod­va fo­gad­ja. Az au­ra lé­te­zé­sé­ről már év­szá­za­dok­kal eze­lőtt tud­tak elő­de­ink, sok val­lá­sos té­má­júábrá­zo­lá­son meg is je­le­ní­tet­ték a fej kö­rü­li gló­ria for­má­já­ban.

 

 

Szí­nes fénnyel vég­zett ter­ápia

A leg­több di­vat­kre­á­tor nem gon­dol­ko­dik so­ká­ig azon, hogy kre­áció­i­nak szí­ne mennyi­re har­mo­ni­zál vi­se­lő­jük szer­ve­ze­té­vel. Le­ga­láb­bis ezt kell fel­té­te­lez­nünk, ha a ki­ra­ka­tok­ban lát­ha­tó ru­hák szí­ne­it szem­lél­jük. Vi­szony­lag rit­kán lá­tunk tisz­ta szí­ne­ket, vi­szont gya­ko­ri a bar­na és a szür­ke, ami je­len­tős mér­ték­ben tom­pít­ja az em­be­ri ki­su­gár­zást, nem be­szél­ve a fe­ke­té­ről, ami szin­te tel­je­sen vissza­tart­ja azt.

 

A ru­há­za­tun­kon át­ha­to­ló fényt be­fo­lyá­sol­ja a ru­ha szí­ne. Az ily mó­don meg­fes­tett fény bő­rün­kön ke­resz­tül be­fo­lyá­sol­ja egész szer­ve­ze­tünk mű­kö­dé­sét. Jól pél­dáz­za ezt a 70-es évek vé­gén Pe­ter Man­del ter­mé­szet­gyó­gyász ál­tal ki­fej­lesz­tett szí­na­ku­punk­tú­ra. Az el­já­rás egy­sze­rű: egy apró lám­pa és több fény­szű­rő se­gít­sé­gé­vel szí­nes fényt bo­csá­ta­nak az aku­punk­tú­rás pon­to­kra.

 

 

Peter MAndel német természetgyógyász fejlesztette ki a színes fénnyel végzett akupunktúrát

 

A mód­szer kü­lö­nö­sen a hor­mo­ná­lis disz­har­mó­ni­ák és az ún. ba­ga­tell be­teg­sé­gek, pl. hű­lés ke­ze­lé­sé­ben bi­zo­nyult si­ke­res­nek. Sú­lyo­sabb be­teg­sé­gek­nél csak ki­egé­szítő el­já­rás­ként al­kal­maz­ha­tó. A gyo­mor-, a máj- és epe­pa­na­szok, va­la­mint a fej­fá­já­sok szé­les ská­lá­ja igen jól ke­zel­he­tő szí­nes fény­nyel. Az egyik leg­há­lá­sabb te­rü­let azon­ban a gyer­me­kek ke­ze­lé­se, akik a fel­nőt­tek­nél is gyor­sab­ban és in­ten­zí­veb­ben re­agál­nak a szí­nes fény­re. A szí­nes fénnyel vég­zett ke­ze­lés ná­luk oly­kor min­den egyéb gyógy­mód­nál gyor­sab­ban fej­ti ki ha­tá­sát.

 

A fény­ter­ápia út­törői – Edwin Bab­bitt, Ni­els Fin­sen, Dins­hah Gha­dia­li és Harry Spit­ler – már a ti­zen­ki­len­ce­dik-hu­sza­dik szá­zad for­du­ló­ján meg­döb­ben­tő si­ke­re­ket ér­tek el a szí­nes fénnyel vég­zett gyó­gyí­tás te­rén. A mo­dern ku­ta­tá­sok sor­ra iga­zol­ják ered­mé­nye­i­ket.

 

A pi­ros fény ser­ken­tő ha­tá­sú, nö­ve­li a vér­nyo­mást és a lég­zés­fre­kven­ci­át, egyes ese­tek­ben a mi­gré­nes fej­fá­jást csil­la­pít­hat­ja. A kék fény nyug­tat, csil­la­pít­ja az ízü­le­ti gyul­la­dást és az új­szü­löt­tek sár­ga­sá­gát. A tür­kiz szí­nű fény gyul­la­dás­gát­ló ha­tá­sú. A disz­le­xiá­ban szen­ve­dők job­ban ol­vas­nak, ha szí­nes fó­li­ák­ról kell le­ol­vas­ni a szö­ve­get. A gye­re­kek is­ko­lai tel­je­sít­mé­nye érez­he­tő­en ja­vul, ha az osz­tály­ter­mek fa­la­it me­leg szí­nek­kel, pl. me­leg sár­gá­ra vagy na­rancs­sár­gá­ra fes­tik be.

 

 

A teljes spektrumú fény nem csak hangulatunkat javítja, egyéb terápiás célokra is alkalmazható. Napjainkban egyre több lakásban és munkahelyen kezdik alkalmazni az ilyen fényt kibocsátó fénycsöveket

 

A ku­ta­tá­sok még bi­zo­nyá­ra sok ér­de­kes meg­le­pe­tést tar­to­gat­nak, jog­gal szá­mít­ha­tunk új meg­le­pe­té­sek­re. Né­hány do­log azon­ban biz­tos: a fény több pusz­ta vi­lá­gos­ság­nál, és több pusz­ta ener­giá­nál. A fény táp­lá­lék, és nem csak a nö­vé­nyek­nek, ha­nem ne­künk em­be­rek­nek is. A fény or­vos­ság is egy­ben, a gyó­gyí­tó fény­ben pe­dig – le­ga­láb­bis bi­zo­nyos mennyi­ség­ben – he­lye van az UV-fény­nek is.

 

A fény az élet és az egész­ség egyik leg­fon­to­sabb for­rá­sa – ez bi­zo­nyos, ezért na­gyobb meg­ér­tést ta­nú­sít­ha­tunk elő­de­ink iránt, akik szent­ként tisz­tel­ték, vagy egye­ne­sen is­ten­ként imád­ták a fényt és a na­pot.

V.T.
X. évfolyam 1. szám

Címkék: fényterápia

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.