Új a terápiában

Forradalom az ízületkezelésben

Orto-bionómia

Amikor egy páciens derék-, váll-, térd- vagy bármilyen más ízületi fájdalom kezelésére érkezik a rendelőbe, és korábban már valamilyen kezelésen (kiro­praktikus, oszteopatikus) részt vett, mindig szorongva várja, hogy mikor történik meg a korábban mindig bekövetkezett "nagy reccsenés". Csodálkozva tapasztalja, hogy csak finom, kíméletes mozdítások, nyomás-húzás történik fájdalommentesen, és a régóta kínzó fájdalom egy csapásra lényegesen enyhül, szerencsés esetben teljesen eltűnik. A valóban forradalmian új alapelveken alapuló kezelési mód neve orto-bionómia.


 

A módszer megalkotója egy angol ortopéd orvos, dr. Arthur Lincoln Pauls volt, aki orvosi praxisában kiterjedten alkalmazta az oszteopátiát, s emellett ihletett ismerője volt a távol-keleti harcművészeteknek is: kiváló dzsúdóoktató volt. Mindezekből nyilvánvaló, hogy rendkívül mély ismeretekkel rendelkezett az emberi szervezet, legfőképpen pedig az ízületek és az izmok működéséről.

 

A két, látszólag egymástól távol álló tudomány közül az oszteopátia - a csontok manipulációja - segít megérteni az élettani szerkezetek működésének alapjait, míg a dzsúdó azt segít megértetni, hogy a legnagyobb erő, gördülékenység, a legerőteljesebb energiaáramlás a partnerrel történő együttmozgásból ered, és nem az ellene való dolgozásból.

 

Az oszteopátiában a gyógyítók megtanulják azt, hogy a mozgásszervi váz miként tehető helyre, de hiányzik annak a magyarázata, miként tartható meg hosszabb ideig a szervezetben ez a kiegyensúlyozott állapot.

 

Az 1960-as évek elején dr. Pauls részt vett egy amerikai ortopéd orvos, dr. Lawrence Jones tanfolyamain, aki a "pozícióváltással előidézett spontán ellazulás" technikáit tanította. Ennek alapján fejlesztette ki dr. Pauls azt a technikát, amely a csontok abnormális helyzetét - az oszteopatikus problémát - nem elsősorban erőszakos manipulációval, hanem a beteg ízületek kényelmes helyzetbe hozásával és finom húzó-nyomó mozdulatokkal korrigálja. Dr. Jones azt a különleges és meghökkentő megállapítást tette, hogy az ellazulást hozó helyzet a csontok kóros pozíciójának a túlnyújtott változata volt! Ez volt az a pont, amely a dzsúdóoktatónak igazán "szemet szúrt", vagyis a tény, hogy a testtel együtt kell mozogni, nem ellene dolgozni!

 

 

Ez a gondolkodásmód lett azután az alapja dr. Pauls kezelési technikájának is. Az orvosnak ugyanúgy, mint a páciensnek pontosan meg kell értenie, milyen biostatikai történések vezettek a kóros állapot kialakulásához, mert csak ilyen alapon juthatunk el ahhoz a helyzethez, hogy a jövőben a régi strukturális minták ne ismétlődjenek meg, vagyis egyrészről ne okozzunk az ízületekben fölösleges sérülést, másrészt a szervezetünknek megmutassuk, hogy erőlködés nélkül milyen tartós élettani helyzetet hozzon létre. Az orto-bionómia technikái segítségével a velünk született egyensúly-újrateremtési képességet mutatjuk be az ízületeknek és közvetítésükkel egész lényünknek. Ez a gondolkodásmód tulajdonképpen nagy hasonlóságot mutat a homeopátia és a biorezonancia alapelveivel és hatásmódjával. Dr. Pauls is gyakorolta a homeopátiát, amely ugyancsak olyan impulzusokkal látja el a szervezetet, amelyek útmutatók számára az egyensúlyhoz, a harmóniához vezető úton. Ő korábbi munkássága alapján megérezte, mélységesen megértette a szerkezetre gyakorolt érzelmi és energetikai együtthatásokat is.

 

 

Az orto-bionómia görög eredetű szóösszetétel. Az "orto" azt jelenti: egyenes, helyes, korrekt, a "bio" azt jelenti: élet, a nómia pedig azt tolmácsolja, ami a törvényeket követi. Az elmondottak szerint az orto-bionómiát úgy fordíthatjuk le magyarra, hogy "az élet törvényeinek korrekt alkalmazása". Ez tehát igazán az a kifejezés, amely a tevékenységünk mögött rejlő filozófiát megjeleníti. (Mellesleg nem csak az orto-bionómiában, hanem a természetgyógyászat minden ágának szabályszerű alkalmazása esetében is.) Az ízületeken való munkálkodás segít megérteni egész életciklusunkat, és rá kell hogy világítson a szervezetünkben létrejövő bonyolult kölcsönhatásokra is. Természetesen a kezelések során arra a szerkezetre koncentrálunk, amelyre egész létünk épül. Amennyiben azonban a vázszerkezet élettanilag harmonikusan működik, nem csak a vér- és nyirokkeringés lesz jobb, hanem általánosságban is jobban érezzük magunkat, felszabadultabban és tisztábban gondolkodunk. Az alapvető törvényt abban lehetne megfogalmazni, hogy az orto-bionómia mindenekelőtt tisztelettel adózik a test veleszületett bölcsességének.

 

Amint a homeopátiában is alapelv, hogy "az az anyag, amely nagy dózisban bizonyos kóros tüneteket kivált, végtelenül nagy hígításokban meggyógyítja ezeket a tüneteket", mert a szervezet bölcsen veszi az adást, az útmutatást, és a természeti harmónia törvényei szerint reagál. A 19. században A.T. Still, az oszteopátia megalapítója tevékenységét arra az alapelvre alapozta, hogy a test egy Isten által megalkotott tökéletes szerkezet, és ha betegségeket, tüneteket akarunk hatásosan kezelni, akkor mélységében meg kell értenünk ennek a csodálatos szerkezetnek a természetes működését. Ezen oszteopatikus filozófia és a homeopátiának a szervezet saját egészség-helyreállító forrásainak stimulálására vonatkozó elvei mentén alakult ki az orto-bionómia gyakorlata is. Segítségével a szervezetet megtanítjuk, hogyan működjön harmonikusan, melyek tevékenységének határai, s közben magát a pácienst is tudatára ébresztjük, hogy ő is felelős azért, hogy egészségben tartsa önmagát.

 

 

Amennyiben ugyanis nem ismerjük fel a probléma gyökerét, nincs motivációnk az igazi megoldásra és ördögi kör alakul ki. Egy állandóan visszatérő fejfájás például nyilvánvalóan félelmeket és feszültségeket idéz elő a szenvedő alanyban, vagyis érzelmileg bilincsbe veri a fájdalom. Ezt az angolok stuck patternnek, "befagyott tünetképnek" hívják, amelyből addig nincs kibontakozás, amíg nem történik valami alapvető beavatkozás, ami megtöri ezt a tünetegyüttest, és nem fájdalomcsillapítókkal teszi még rosszabbá a szervezet alapállapotát.

 

A legegyszerűbb metafora, amellyel érzékeltetni lehet az orto-bionómia működési alapelveit, az az ún. sátortartó oszlop példa. Képzeljük el, hogy a központi sátortartó több rugalmas kötéllel van kikötve a körülötte levert cövekekhez. Az egymással ellentétesen feszülő kötélzet tartja egyenesen a sátrat úgy, hogy abban magában nincs feszültség. Egy nagy szélvihar megpörgeti a középső tartórudat, és az egyik kötél összegabalyodik. Ha az egyensúlyt meg akarjuk teremteni, az ily módon megrövidült kötéllel ellentétes irányban meghúzhatjuk a sátrat, nagy feszültséget okozva a göbös kötélben. Megtehetjük azonban azt is, hogy a göb irányába döntjük, és az magától megoldódva egyenesbe engedi állítani a sátrat.

 

 

Az orto-bionómiában hasonló elvek alapján működünk. Amikor például egy izom olyannyira görcsös állapotban van, hogy az egy adott ízület körüli csontokat is kóros pozícióban tartja, akkor olyan helyzetbe hozzuk a vázrendszer érintett elemeit, hogy az izmok még inkább zsugorodott helyzetbe kerüljenek. Ez a helyzetbe hozás azután több élettani reakciót is ki fog váltani. Először is leveszi a feszültséget az adott izomról, mivel megengedi a számára, hogy teljesebben kihasználja összehúzódási kapacitását, éppen úgy, mint a rugalmas kötél a sátoros példában. Ez azután egy reflexes reakciót vált ki a testben, mindenekelőtt az ellentétes működésű izmokban, és ezáltal alkalmazkodik a manipulációnk által kiváltott hosszúságváltozáshoz. Ez az izmokban létrejövő visszaállás néha önmagában is elég ahhoz, hogy a test az adott területen visszanyerje egyensúlyát.

 

Ezen felül - és ezzel együttesen - azonban létrejön egy idegrendszeri válasz is az ízületek savós hártyáiban és a tapadó inakban elhelyezkedő idegi végkészülékek révén, amelyeket proprioceptív reflexeknek nevezünk. Ezek segítségével tájékozódik a központi idegrendszer, illetve a tudatunk arról, milyen az ízületek helyzete, állapota, és milyen kiterjedésű mozgásokat végez. (Proprioceptív annyit tesz, mint "saját magunk érzékelése".) Amikor sokáig egy helyben ülünk vagy fekszünk, akkor éljük át azt az érzést, hogy nem érezzük az ízületeinket. Az önérzékelő receptorokat a mozgás, illetve az ízületek mozgása ingerli. Tipikus példája például e rendszer működésének, ha az ember rosszul lép, és megrándítja a bokáját. A szalagok túlnyúlását elég gyorsan jelezni kell a rendszernek, mert ha a "vigyázat, veszély" jelzés nem érkezik időben, a test egyensúlyát nem nyerjük vissza, akkor komolyabb sérülések következnek be. A szalagszakadásoknál, ízületi bevérzéseknél természetesen a proprioceptív végkészülékek is megsérülhetnek, és a továbbiakban akadozni fog a helyzetjelző hálózat. Ez azután hajlamossá teszi az érintett ízületet az újabb sérülésre is.

 

 

Az orto-bionómia terápiás alkalmazásakor a szervezetnek ezt a kommunikációs rendszerét vesszük igénybe. A központi idegrendszer a megfelelő irányú mozgatások és manipulációk alkalmával speciális információt kap, ami azt közli: "figyelj ide!" Miután megtaláljuk a megfelelő pozíciót, amely az igazi relaxációt hozza az ízületnek, speciális nyomással vagy húzással mintegy azt közöljük az ízülettel: "Ezt az állapotot jegyezd meg!"

 

Persze nagyon szép lenne, ha ez ennyire egyszerű lenne - jóllehet sokszor ténylegesen az. A valóságban azonban néhány egyéb faktor is bezavarhat a kóros minták kialakulásába, így sérülések, stressz, lelki defektusok, túlterhelés és egyéb tényezők. Ha például hosszú éveket töltünk el helytelen pozícióban ülve vagy állva, akkor olyan kóros, állandó stresszt okozó információk indulnak ki az ízületekbe, amelyek rendkívül megnehezítik a test visszaalkalmazkodását az élettani helyzethez, és azt csak egyéb technikák segítségével tudjuk megsegíteni. Jóllehet például egy hirtelen erősen jelentkező hát- vagy derékfájdalmat valamely manipulációs technikával meg tudunk oldani, sokszor igen nehéz és hosszadalmas lehet az azt kiváltó testi vagy lelki okok megnyugtató, hosszú távra történő szanálása. A háttérproblémák kibogozása a legfontosabb eleme a rehabilitációnak, és széles körű holisztikus tudást igényel. Sokszor, ha a betegnek új megvilágításba helyezzük gondolkodásmódját, életmódját, az egyensúly kialakulása szinte külső beavatkozás nélkül is helyre képes állni.

 

A fentiek értelmében tehát mindig egészében kell megvizsgálnunk a szervezetet, mert a széles körű orvosi látókör ahhoz szükséges, hogy a belső szervekből, anyagcserezavarokból, lelki konfliktusokból kiinduló vázszerkezeti problémákat gyökeresen meg tudjuk oldani. A periférián viszont gondosan meg kell találnunk azokat az úgynevezett indikátorpontokat, amelyek túlzott feszültségi állapotukkal vagy petyhüdtségükkel útmutatást adnak arra, hogy milyen típusú, irányú, erejű manipulációt érdemes elvégeznünk. Minden ízület körül ki kell tapintanunk a "nyomjelző" pontokat, ami csaknem olyan finom ujjbegyérzékelést kíván, mint a kínai pulzusok elemzése. Az orto-bionómiában nem elsősorban arra kell figyelnünk, hogy egy pont megnyomása fájdalmas-e vagy sem, hanem a szöveti minőségre, a mozgások terjedelmére, s legfőképpen a finom mozgatásokra bekövetkező reakciókra. Főként krónikus ízületi problémák esetén ugyanis a specifikus fájdalomérző pontok már kimerült, "néma" állapotban vannak, és ezáltal nem könnyítik meg a diagnózist. Amíg ezeket az idegvégződéseket nem ébresztjük fel, bármilyen komoly disstresszt okoznak is, a fájdalomjelzés elmarad. A feladatunk tehát az elérhető maximális ízületi mozgás beindítása, amely oldja a környező izomzat feszültségét, visszaállítja a korrekt keringést és ezáltal jelezni fogja a szervezetnek: "jól érzem magam".

Dr. Simoncsics Péter
XV. évfolyam 11. szám

Címkék: fájdalomcsillapítás, ízület, ízületkezelés, orto-bionómia

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.