Új a terápiában

Gluténhiszti, vagy kezdünk végre észhez térni?

Az ember 2,5 millió éves evolúciója során nemigen fogyasztott gabonaféléket


     

     

    Az emberek többsége azt eszi, amit eléje raknak. Mert az biztos jó. Innentől mindenki csodabogárnak számít, aki az élelmiszerek címkéit bogarászsza, aki biót akar enni, ne adj’ isten, paleózik, vagy a minden mentes elveket követve táplálkozik. A magazinok, az internetes portálok, a televíziós csatornák „tudományos” műsorai hálásak ezért, mert olyan jól hülyét lehet csinálni mindenkiből, aki valamiben eltér az átlagtól.

     

    A dietetikusok elnevezték a jelenséget orthorexia nervosának, és a táplálkozás pszichológiájáról kezdtek elmélkedni. Az fel sem merül senkiben, hogy hátha ez a kisebbség tud már valamit, amit talán érdemes volna fontolóra venni. Emlékszem, 2006-ban úgy kellett meggyőznöm a HVG rovatszerkesztőjét, hogy a D-vitaminról írhassak, ma meg már a csapból is a D-vitamin folyik. Garantáltan így leszünk hamarosan a gluténnel is, s azok, akik ma cikiző cikkeket írnak a gluténmentesen táplálkozókról, maholnap a glutén veszélyeivel fognak majd riogatni.

     

    Szerencsére az élelmiszeripar nem ilyen finynyás, őket az érdekli, ami a fogyasztót. Ha a fogyasztók gluténmentes termékeket akarnak enni, egyből születik egy rakás vállalkozás, amelyek ilyen termékekkel rukkolnak elő. Aki olyan ostoba, hogy személyes véleményét összekeveri a piaci igényekkel, az kimarad a versenyből.

     

    De vajon, túl az újságírói handabandán, meg a „híres” tudósok szkeptikus véleményének idézésén túl, mit lehet tudni a gluténről? Tényleg olyan ártalmas? Vagy ez az egész tényleg csak hiszti?

     

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin decemberi lapszámában olvashatják!

     

    Szendi Gábor
    XXIV. évfolyam 12. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2018. december

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.