Új a terápiában

Gyógyszer nélkül allergiamentesen, egészségesen!

Avagy az allergiás beteg meggyógyítható és nemcsak gyógyszerekkel tünetmentesíthető!


Ijesztő, hogy Magyarország 21 milliárd 823 millió forintot költ az allergiás betegek gyógyítására évente! Sőt, az is megdöbbentő adat, hogy tudományosan kimutatták, az allergiások száma óránként - igen, jól olvassák! – 17 új beteggel nő! Ennek dacára a szakemberek legjava továbbra is a jelenlegi helyzethez vezető gyógyszeres kezeléstől és nem a meggyógyítástól várja a megoldást.

 

Lehet, hogy anyagi érdekeket sért ugyan, de a betegek érdekét szolgálja az a szemlélet, mely szerint az allergiás beteg meggyógyítható! Lehet, hogy nem tudományosan, csak egyszerűen és természetesen. Mert hát az örök érvényű igazságok és a természet előtt a tudomány is fejet hajt, sőt azt szolgálja, mármint a beteget, mint a természet részét.

 

Megváltozott világunk megváltozott új szemlélete szerint "az allergia kiváltó oka az allergén", holott az allergiás beteg szervezetében keresendő az ok. Hiszen a parlagfű és a mára már ezres nagyságrendű allergén a megbetegedés előtt is ott volt az akkor még nem allergiás beteg környezetében. Az allergiás beteg szervezete változott meg, az immunrendszere betegedett meg, s immár a természetes környezetére is túlzott érzékenységgel reagál. E szerint ma már őrület allergiákról beszélni, hisz maholnap már követhetetlen azok száma. Igenis kell azonban egyről beszélni és eggyel foglalkozni, mégpedig magával az allergiás beteggel! Holisztikusan. Minden mindennel összefügg az emberi szervezetben, de a világmindenségben is. Természetesen ha nem csak pl. a parlagfüvet és az egyéb allergént üldözzük, hanem az egész embert vizsgáljuk és gyógyítjuk, sok szakorvos tudását összeadva, akkor az allergiás beteg meggyógyul. Tehát nem a diagnózis, hanem az ember gyógyítható. A környezetünkbe általunk került százezres nagyságrendű vegyszernek, sugárterhelésnek, rohanó világunk állandó stresszének, ill. a megizmosított mikrobák (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) hatásainak kitéve csoda-e, ha kisiklik immunrendszerünk működése, s az eddig természetesnek tartott környezetre is allergiás , azaz túlérzékenységi reakcióval válaszol?!

 

Az egyre fiatalabb korban jelentkező és egyre növekvő számú krónikus betegség is jelzi, nem elég csak a diagnózist gyógyítani, hanem annak okait keresve és megtalálva kell a beteget meggyógyítani!

 

Pontosan az okok kiderítésére alkalmas a Voll-módszer, amellyel nemcsak a szervezet energetikai zavarait lehet kimutatni, hanem pontosítani lehet a szervezetben lévő gócokat, zavaró mezőket, és az is megállapítható, mi okozza ezeket! Azaz milyen mikroba felelős az immunrendszert gyengítő krónikus arcüreggyulladásért, hörghurutért, milyen vegyszer, nehézfém só, pl. ólom, kadmium, higany sói, vegyületei terhelik azt, milyen sugárártalom érte. Egyúttal ki lehet tesztelni a Voll-módszerrel a gyógyulást hozó homeopátiás, izopátiás szereket is, melyek biofizikai úton hatnak. Az nem a Voll-mód szer, amikor valaki szakképzettség nélkül egyetlen ponton candidát, helikobactert, "allergéneket" tesztel, mert a Voll-módszer lényege, hogy mint biofizikai eljárás minden meridiánt, s az azon található szerveket reprezentáló bioaktív pontokat vizsgálja nemcsak energetikailag, de informatikailag is. Hangsúlyozom: célzottan és alaposan! A Voll-diagnosztának pedig orvosi, akupunktúrás és homeopátiás végzettséggel kell rendelkeznie.

 

A holizmus jegyében azonban egyéb szakorvosi vizsgálatokra és kezelésekre is szükség lehet, mert mint ahogy nem elég csak laboratóriumi vagy csak rtg., azaz egy vizsgálat elvégzése a kivizsgáláshoz, úgy nem elég magában a Voll-vizsgálat sem. A szervezetünkben egyszerre egy időben hatnak, működnek a kémiai, a fizikai és biológiai folyamatok. És még egy fontos dolog: minden ember önálló individuum, egyszeri és megismételhetetlen! Az allergiás beteg gyógyítható, még akkor is, ha az allergia genetikailag kódolt. A genotípusból (öröklött adottság) nem törvényszerű, hogy fenotípus legyen - azaz az allergia ki is fejlődjön.

 

Ne higgyenek minden "diagnosztának", merjék megkérdezni, hol végezte az illető a módszer felhasználására jogosító tanfolyamot, és engedélyezett műszerrel vizsgálják-e! Akarjanak meggyógyulni, valóban szakember segítségével fényt deríteni a saját szervezetükben lévő mélyebb összefüggésekre, ne érjék be kevesebbel! Csak akkor lehet meggyógyulni az allergiából, ha az egész szervezetet meggyógyítjuk, nem csak a "jéghegy csúcsát", a tüneteket! Lehetőleg kerülni kell a mérgeket (étel tartósítószerek, kozmetikumok), a vegyszerek tízezreit, az elektroszmogot, a káros sugárzásokat, kiegyensúlyozottan, mértékletesen élni a természet hullámain, gondoskodni az energetizáló mozgásról, pihenésről. Ha segítség nélkül már nem megy, olyan holisztikus szemléletű orvos-természetgyógyász teamhez kell fordulni, amely okilag segít speciálisan méregteleníteni a szervezetet és meggyógyulni. Sok szeretettel kívánok sikeres gyógyulást, mert tudom, hogy lehetséges, nemcsak gyógyszerrel tünetmentesen, hanem gyógyszer nélkül allergiamentesen, szénanátha-, asztma- és ekcémamentesen! (x)

Dr. Kecskés Gabriella
XII. évfolyam 6. szám

Címkék: allergia

Aktuális lapszámunk:
2018. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.