Új a terápiában

Ionizált lábfürdő

Méregtelenítés a jobb egészségért


Az egészséges test ismérve többek között az, hogy a káros anyagokat és toxinokat olyan gyorsan vezeti ki a testből, mint ahogy azok bekerültek oda. A modern életstílus korában ez a természetes regeneráció azonban már nem igazán működik. A kiválasztó szervek, mint a vese és a belek, gyakran reménytelenül túlterheltek, és így az évek során a testben igazi méregkoktél gyűlik össze – az allergia, a terméketlenség vagy a rák veszélye pedig egyre nő.

 

A lábakban van a legtöbb bőrpórus, melyen át a test a káros anyagokat ki tudja választani

 

Az ionizált lábfürdő semlegesítheti a káros anyagokat, és segítheti a test méregtelenítését. Olyan eljárásról van szó, ami az elektrolízis elve szerint működik. A módszert dr. Mary Staggs brit orvosnő és természetgyógyászati szakértő fejlesztette ki.

 

Az eddig ismert méregtelenítési módszereknél biokémiai folyamatot indítanak be. Pl. a test algás készítményeket vagy kénvegyületeket kap, hogy a káros anyagokat megkössék és a vesén keresztül kivezessék. Ennek az a hátránya, hogy csak olyan embereknél sikeres, akiknek kifogástalanul működik a veséje. Ma azonban már tudjuk, hogy még az egészséges emberek vesefunkciója is alábbhagy a 40. életév után.

 

Az ionizált lábfürdőnél ezzel szemben a salaktalanítás a bőrön át történik. Már heti kétszer 30 perc elegendő, hogy beindítsuk a méregtelenítési folyamatot. Ehhez csupán a következőkre van szükség: egy speciális lábfürdőtálra sóoldattal, illetve két fémkorongra, melyek ionáramot gerjesztenek. A készüléket eddig főként orvosok és természetgyógyászok használták, a leegyszerűsített eljárás azonban már házi használatra is alkalmas.

 

Az új ionizált lábfürdő a testazonos biorendszert egyensúlyba hozza és erősíti a védekező erőt is

 

Lábainkat helyezzük a meleg lábfürdőbe, amihez gyenge sóoldatot keverünk. A vízben található iongenerátor a sóoldatban szabad ionokat fejleszt, melyek a láb körül köröznek. A kéz és hónalj mellett a lábon vannak a legnagyobb számban olyan bőrpórusok, melyeken keresztül a test a méreganyagokat ki tudja vezetni. Az ionok kapcsolódnak ezekhez a pórusokhoz és megnyitják a véredények zárt sejtjeit. Ez azt jelenti, hogy a káros anyagok a lábfürdőbe folynak. Az új lábfürdő nemcsak a kötőszövetekből vezeti ki az olyan károsító és méreganyagok lerakódásait, mint a higany vagy az oldószerek, hanem magából a sejtekből is.

 

Amint a test, illetve a vérkeringés elkezd megszabadulni a káros anyagoktól, gyorsul a kivezető szervekben a maradék káros anyagok feldolgozása. Ezáltal a természetes reguláció újra aktiválódik, az egészségügyi állapot pedig javul. Ezzel a módszerrel a szabad gyökök is semlegesíthetők.

 

A levegőben és a környezetben lévő toxinok a kiválasztó szerveket túlterhelik

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy rendszerint 8-12 alkalom elegendő a közérzet javítására, az immunrendszer erősítésére és az öregedési tünetek megelőzésére. Két kezelés között mindig legalább 48 órának kell eltelnie. Különösen allergia esetén, amalgám- és nehézfémterheltségnél, krónikus fáradtság szindrómánál, illetve köszvénynél, a lábak pangásánál és nehéz, égő lábfejeknél sikeres a gyógymód.

-emese-
XIII. évfolyam 3. szám

Címkék: ionizált lábfürdő, méregtelenítés

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.