Új a terápiában

Kopogd le! Új MET-módszer Magyarországon

Félelmek, fóbiák, pánikbetegségek


A meridián-energiatechnikával (MET) hoszszú ideje fennálló lelki problémák oldhatók meg, szinte percek alatt. Mivel a testi panaszok mögött is lelki problémák húzódnak meg, a módszer ezek kezelésére is alkalmas. A módszernek immár Magyarországon is vannak dokumentálható eredményei. Sághy András kb. 120 embert kezelt eddig ezzel a módszerrel, jelentős (80-90%- os) sikerrel. Az általa vezetett tanfolyamokon eddig kb. 70 ember vett részt, akiknek nagy része már alkalmazza saját magán vagy a praxisában. Sághy András főleg depressziósokkal, pánikbetegekkel, fóbiákkal foglalkozik, de a módszer alkalmas gyermekek viselkedési problémáinak kezelésére, sportteljesítmények növelésére, allergiák kezelésére és számos súlyos degeneratív betegség gyógyítására is.

 

Az akupunktúra pszichológiai verziójaként is leírható MET-módszert eredetileg dr. Roger J. Callahan klinikai pszichológus fejlesztette ki, és ő is elsődlegesen fóbiák, pánikbetegség esetén alkalmazta. Mint olyan sok más esetben, itt is egy „véletlen” járult hozzá az első sikerekhez. Az egyik páciens már hosszabb ideje járt kezelésre víziszonya miatt – minden látható eredmény nélkül –, amikor dr. Callahan egy terápiás ülésen az egyik akupunkturás pontot kezdte nála gyengéden kopogtatni. A hölgy néhány perc múlva váratlanul bejelentette, hogy elmúlt a víziszonya, ami később a próbák során igazolódott is. Természetesen nincsenek véletlenek, Callahan doktor akkor már egy ideje behatóan tanulmányozta a kínai akupunktúrás módszereket és a megfelelő pontokat.

 

Callahant követően a módszert többen továbbfejlesztették. Ezeket a technikákat összefoglaló néven Meridián Energia Technikáknak nevezzük. Közülük a legígéretesebb és a legkönnyebben alkalmazható a Gary Craig által kifejlesztett technika. Gary Craig azt tanulmányozta, hogy mi a közös a sikeres energetikai kezelési módszerekben és ennek alapján a végletekig egyszerűsítette az eredeti módszert, 14 pontot határozva meg, amelyeken a kezeléseket végezni kell. Gary Craig a saját módszerét EFT-nek (Emotional Freedom Technique, azaz az Érzelmi Felszabadítás Technikája) nevezte el. Hogy miért, azt jól érzékelteti a vietnami veteránok gyógyítása. Gary Craig egy hetet töltött el egy olyan intézetben, ahol már több évtizede kezeltek a vietnami háború miatt poszttraumás pszichés zavarokban szenvedő veteránokat. Ezalatt a néhány nap alatt nagyon sok pácienst sikerült kiemelni korábbi állapotából, azaz megszabadítani azoktól a több évtizedes lidércnyomásoktól, lelki sérülésektől, amelyeket semmilyen más pszichoterápiás módszerrel nem lehetett enyhíteni. Gary Craig azt a megoldást választotta, hogy az érintetteknek megtanította a technika alkalmazását saját testükön. Ugyanakkor a módszer más alkalmazóinak meggyőződése, hogy az önkezelés minden hatékonysága mellett a terapeuta-páciens kapcsolatban a kopogtatás során ennél többről is szó van. Nem véletlen, hogy a kopogtatást ujjbeggyel kell végezni, hiszen itt energiaáramlási kapukról és energiaátadásról is szó lehet.

 

Tulajdonképpen az történik, hogy az emberi szervezetben a kínaiak által csinek, az indiaiaknál pranának nevezett energiaáram ciklikusan áramlik meghatározott utakon, a meridiánokon a test központjától a végtagokig, majd vissza. Az egyén minden megnyilvánulása egyben saját, személyes energetikai adottságainak kifejezése is. De itt avatkozik be a EFT kopogtatós technikája, ami a pszichológia egyik fiatal ágából, az energetikai pszichológiából származik. Ez az ág azt a feltételezést követi, hogy a test energetikai rendszerének befolyásolása alkalmas a pszichés és a testi tünetek kezelésére. Ennek megfelelően a meridián-módszerekkel végzett kezelés – a természetgyógyászat holisztikus szemléletének megfelelően – a beteg és a terapeuta közötti beszélgetéssel kezdődik. Ennek témája lehet az akut testi vagy lelki tünet (megmerevedett ízületek, izomkötegek, pánikbetegség, fóbia), de lehet a háttérben meghúzódó, a tulajdonképpeni tüneteket kiváltó lelki probléma is.

 

Sághy András tapasztalatai szerint a páciensek gyakorta nincsenek tudatában, hogy pontosan mi okozza tüneteiket, hiszen azokat az alapemlékeket, amelyek beindították a folyamatot, már sok minden elfedi. A módszer azonban arra is alkalmas, hogy a tünetek kezelése felől indulva adjon magyarázatot a kiváltó okra. Többször is előfordult, hogy a kopogtatás során a páciensnek egyszerre emlékképek villantak be, ami elvezetett később a gyógyuláshoz, hiszen így mód volt az oki terápiára. Éppen ezért fontos, hogy megfelelően képzett személy végezze a kezelést. A MET alkalmazása ugyanis ki tudja oltani az úgynevezett téves energetikai kapcsolatokat. Az energetikai téves kapcsolás olyan jelenség, amelyet a pszichoterápia pszichés ellenállásnak vagy önszabotázsnak nevez. Ha a páciens energetikai rendszere ebben az állapotban található, akkor a gyógyulás nem következhet be. Tehát a kezelés csak akkor hoz eredményt, ha a téves kapcsolást előtte megszüntetjük. Az EFT erre egyedülálló módszert alkalmaz, amely sikerének egyik titka. A terápia csak akkor teljes és sikeres, ha a kiváltó okhoz apcsolódó emlékkép minden elemét sikerül megfelelően „kikopogtatni”. Egy-egy ilyen emlékképhez tartozó érzelmi háttér természetesen nagyon bonyolult is lehet. Ám, ha ennek az emlékképnek minden elemét sikerült „feldolgozni”, ha megszűnnek az ezzel kapcsolatos félrekapcsolások, áramlási blokádok, akkor az eredmény tartós lesz.

 

Az EFT elegáns, könnyen megtanulható és alkalmazható, gyorsan vezet eredményre és hatása tartós. Ezenkívül csaknem valamennyi testi és lelki problémára alkalmazható – nekem úgy tűnik, kezünkben (ujjainkban!) van a jövő gyógyítási technikája – mondja Sághy András. (x)

Levente
XIII. évfolyam 1. szám

Címkék: depresszió gyógyítása, fóbia gyógyítása, kopogtatás, meridián, MET-módszer, pánikbetegség gyógyítása, Sághy András

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.