Új a terápiában

Miért halhatatlan a lélek?

A Tibeti halottaskönyvben a kutatók olyan kijelentésekre bukkantak, amelyek modern gondolkodásunkkal összeegyeztethetők

A Tibeti halot taskönyv Nyugaton évekig az ezotéria iránt érdeklődő „vájt fülű” közönség kedvelt olvasmánya volt. Mára bebizonyosodott, hogy az abban olvasható kijelentések és tanítások nagy része abszolút megfelel mai, tudományos világlátásunknak. Talán ezek alapján közelebb kerülhetünk a lélek mibenlétének megértéséhez?


Amikor a lélek különválik a testtől, elvileg tovább létezhet az élettani funkciók  megszűnését követően is

 

A vallásos és az ezoterikus értelmezések nem érnek fel a halottaskönyv mély értelméhez, valódi jelentése ugyanis meglepő módon hasonlít a modern tudományos világképhez. Egyfelől a halálközeli élmények leírása rendkívüli mértékben hasonlít vagy egyenesen megegyezik a halottaskönyvben leírt folyamatokkal. Másfelől a buddhista tanok és a modern kvantumfizika, valamint az agykutatási eredmények között érdekes párhuzamok fedezhetők fel.

 

A hagyományos nyugati lélekfelfogás sokáig a dualisztikus világnézeten alapult. Eszerint a szellem és a lélek két teljesen eltérő és elkülönülő szubsztancia. Dualista szempontból is elképzelhető a lélek további létezése a halál után. Amikor a lélek különválik a testtől, elvileg tovább létezhet az élettani funkciók megszűnését követően is. Azonban ez a dualisztikus világkép mára tarthatatlanná vált. A modern agykutatás abból indul ki, hogy minden szellemi, lelki jelenség neurobiológiai folyamatok eredménye. Ennek értelmében nem létezik a fizikai testtől független „lélek”: a halállal megszűnik az én is. Ugyanakkor az idegtudományok nem képesek magyarázatot adni arra, hogy az agyban zajló biokémiai folyamatokból miként alakul ki a tudat komplex jelensége. A halál materialista megközelítése meglehetősen lehangoló, nyugtalanító. Egyfelől nem nehéz elképzelni egy idealizált túlvilág létezését, másfelől szinte lehetetlen a halállal bekövetkező abszolút megsemmisülést elfogadnunk.

 

A buddhista világszemlélet nem dualisztikus természetű, ezért itt sokkal egyszerűbbnek tűnik ez a kérdés. A buddhista számára a realitás kontinuum – azaz a szellem és az anyagi világ ugyanazon valóság különféle „halmazállapotai” csupán. E világképben nem létezik stabil, változatlan, individuális én – és a szó nyugati értelmében vett „lélek” sem. A halált nem az énként azonosított személyiségünk éli túl, hanem egy szubtilis tudatfolyam, amely a karmától, azaz tetteink következményeitől függően különböző megjelenési formában testesülhet meg újra: akár állatként vagy emberként. A buddhizmus e folyamatot az egyik gyertyának egy másik gyertyával történő meggyújtásához hasonlítja.

 

A lélek leginkább a fényhez hasonlítható - mindkettő tömeg nélküli részecske

 

A buddhista felfogás szerint valódiként megélt világunkban semmi sem állandó, minden folyamatos változásban és minden mindennel ok-okozati viszonyban van. A fő probléma nem a mulandóság. A szenvedést az okozza, ha ezekhez a menthetetlenül átmeneti és tünékeny állapotokhoz elkezdünk ragaszkodni – ha a mulandóságot hisszük valóságnak. Újratestesülésünk a világhoz való ragaszkodásunk következménye. A buddhista tanok szerint képesek vagyunk megszakítani ezt a körforgást, vele együtt a szenvedést is, ha elérjük a valóság legmagasabb rendű felismerésének szintjét – ezt nevezik „ürességnek” (szanszkrit nyelven sunyátá). Ha minden mulandó és minden mindentől függő viszonyban van, akkor nem is létezhet valódi én, sem semmilyen független, önmagában lévő dolog vagy jelenség. Minden fogalmunk pusztán a szellem szüleménye – hasonlóan egy bankjegyhez, amely egy darab papír, mégis valódi értéket tulajdonítunk neki.

 

Az „üresség” a tudat valódi állapota. Ez a felismerés elérhető intenzív meditációs tréninggel, amelynek során fokozatosan megszabadulhatunk az én hamis illúzióitól. Azonban ez a megszabadulás megtörténhet a meghalás folyamata során is. A Tibeti halottaskönyv részletes útmutatást ad a haldoklás folyamatához, amely során három tudatállapot nyilvánul meg. Tibetben a lámák a haldoklót felkészítik az üresség felismerésére – ezzel megadva az esélyt a teljes megszabadulás, a nirvána eléréséhez. A halottaskönyvben megnyilvánuló buddhista gondolkodásmód szöges ellentétben áll a keresztény világnézettel. Ennek ellenére a halottaskönyvben olvasható tudatállapotok mégsem teljesen idegenek nekünk, nyugati embereknek sem.

 

Ezek a tudatállapotok köszönnek vissza a halálközeli állapotot megélt emberek beszámolóiból. Közülük sokakat „agyhalottnak” nyilvánítottak, azaz elektromos agyi tevékenységet nem lehetett náluk kimutatni, mégis különös fényjelenségekről számolnak be, amelyek megfelelnek a Tibeti halottaskönyv által említett „Tiszta Fénynek”.

 

Újratestesülésünk a világhoz való ragaszkodásunk következménye

 

A halálközeli élmények mibenlétét tisztázandó, brit kutatók (University of Southampton) az eddig legnagyobb, többévesre tervezett kutatásába kezdtek: modern képalkotó eljárásokkal akarják megvizsgálni 1500, a klinikai halál állapotában lévő páciens agytevékenysé gét 25 brit és amerikai kórházban. Ha a kutatások kiderítik, hogy a vizsgált személyek agya semmilyen aktivitást nem mutat, az újraélesztett emberek azonban halálközeli élményekről számolnak be, akkor bizonyosra vehető, hogy a tudat a halál után is tovább létezik, bármely formában is.

 

Az agyhalál beállta azonban nem az egyetlen lehetősége annak, hogy e titokzatos tudatállapotokhoz közelebb kerüljünk. Halálközeli élményekhez hasonló fényjelenségekről a mély meditációba merült szerzetesek is beszámolnak. Michael von Brück, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem hittudományi tanszékének professzora szerint: „Aki a meditációban megtapasztalta ezeket a tudatállapotokat, és képes volt tudatának irányítását elsajátítani, a meghalás során megnyilvánuló tudatállapotokat teljes mértékben képes lesz irányítani.” Az említett állapotok jobb megértése érdekében az agykutatók  a meditáló személyek agyát MR (mágneses rezonancia) készülékkel vizsgálják. Ez a kutatás választ adhat a halálközeli élmények jelenségére is, azaz, hogy mi történik a tudatunkkal, miután agyunk megszűnt működni.

 

Vajon hogyan képzeljük el a testen kívüli tudatot? Nos, erre a választ talán a kvantumfizikusok tudják megadni. Az anyag elveszíti „anyagi” jellegét – és ezzel együtt szubsztanciáját. A valóság őseredeti forrásánál már nem lehet tárgyakról, testekről, objektumokról beszélni, sokkal inkább csak lehetőségekről, tendenciákról és folyamatos változásról. Sok kvantumfizikus elképzelése szerint a valóság nem egyéb, mint puszta információ – olyan állapot, ami a buddhizmus által leírt „ürességre” hasonlít leginkább. Ezzel valójában elvethetjük az anyag és a szellem szigorú szétválasztását. Mindkettő csupán egyazon valóság eltérő kifejeződése, megnyilvánulási formája. Komoly fizikusok állítják, hogy maga a tudat sem több, mint kvantumjelenség!

 

Talán ilyen „kvantumtudat” lehet az a tudatfolyam is, amelyről a halottaskönyvben olvashatunk. Legalábbis elméleti szinten ez a tudatforma nem feltételez materiális „hordozót”, például egy élő agyat. Amit Goswami indiai származású fizikus „Physics of the Soul” (A lélek fizikája) c. könyvében megkísérelte a Tibeti halottaskönyv tanait a modern kvantumfizika és agykutatás fogalmaira lefordítani. Véleménye szerint a lélek testetlen „kvantummonád”, amely emlékekből és karaktertendenciákból tevődik össze, és amely puszta lehetőségként sodródik a kvantumok világában, míg újramaterializálódik.

 

(A monád a görög filozófia egyik fogalma: minden létező alapja, az oszthatatlan tökéletes egység. A XVII. századi német filozófus, Leibnitz filozófiájában a monádok minden létező alapját alkotó, önmozgással rendelkező, önálló szellemi lények, szubsztanciák – a szerk.) A holland kardiológus és halálközeli élmények kutatója, Pim van Lommel is kvantumfizikai szempontból igyekszik megközelíteni a lélek és a halál utáni létezés kérdését. Szerinte az emberi tudatra a kvantumfizikában uralkodó „meghatározatlanság” jellemző, ami azt jelenti, hogy a részecskék egyúttal hullámként is viselkedhetnek. Mindez a halál utáni létezés re vonatkoztatva Van Lommel szerint azt jelenti, hogy a „materiális agyhoz” köthető tudatállapot részecsketermészetű, amely a halál után hullámtermészetűvé válik. Hullámként a testtől függetlenül is képes tovább létezni. A tudat egy kvantumfizikai információs mező, amelyet az agy érzékel, befogad, mint a rádió az éterben terjedő elektromágneses hullámokat.

 

Hasonlóan vélekedik Markulf H. Niemz, a Heidelbergi Egyetem fizika- és orvostechnika-professzora is. Véleménye szerint a lélek leginkább a fényhez hasonlítható – mindkettő tömeg nélküli részecske, kvantumfizikai tulajdonságokkal felruházva. Ez azt jelenti, hogy az egymással határtalan hálózatot alkotó részecskék nagy távolságra képesek egymást befolyásolni. Így minden lélek egy hatalmas egész része – aminek ősállapota a fény.

 

Tibetben a lámák a haldoklót felkészítik az üresség felismerésére

 

Természetesen mindeme teóriák pusztán spekulatív jellegűek. Azonban a kvantumfizika által felvázolt új világkép alapján a buddhista elképzelések és tanítások nem tekinthetők megalapozatlannak. Ezek alapján a lélek talán valóban tudatfolyam, amely nem szűnik meg a test halálával, hanem csupán más „halmazállapotot” vesz fel. Ha így fogjuk fel a dolgot, akkor az élet és a halál pusztán a tudat átmeneti állapotai – pontosan úgy, ahogyan azt a Tibeti halottaskönyv is leírja.

 

A modern agykutatás eredményei alátámasztani látszanak a buddhista tanokat. Agyunk lénygében véve egy rendkívül plasztikus, alkalmazkodásra, változásra, átalakulásra képes bonyolult hálózat. Folyamatosan átalakul, „újrakábelezi” magát. Gondolataink, tapasztalataink hatására agyunk képes fizikailag is megváltozni. Ez a tény sokkal inkább megfelel a buddhista tudatfelfogásnak, mint a statikus, „nyugati” lélekről alkotott elképzelésnek.

 

A lélekről alkotott távol-keleti elképzelés talán a jövő világvallása lehet – véli Mathias Schreiber író, „Was von uns bleibt” (Ami megmarad belőlünk) c. könyvében. Ez az új vallás összhangban lenne a modern tudománnyal. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy fel kellene adnunk a hagyományos kultúránk által kialakított én fogalmát. De vajon a felvázolt új „léleknek” lenne még bármi köze hozzánk? Egy nem anyagi természetű kvantumtudatot igen nehéz elképzelni. Érzelmeink, a térérzékelésünk, cselekedeteink feltételezik a fizikai test létezését. Talán mindaz, ami megmarad belőlünk, puszta információfolyam, amelyben létezésünk minden lehetősége benne rejlik. Halhatatlan „lelkünk” valójában talán folyamatos változások végtelen sora – és minden pillanat pusztán egy köztes állapot.

 

A Tibeti halottaskönyv nem ígér paradicsomot, mennyországot. Arra ösztönzi az olvasót, hogy az életben és a halálban esélyt lásson saját sorsának irányítására – méghozzá a halálon túl is.

-tamás-
XVII. évfolyam 11. szám

Címkék: ezotéria, lélek, Tibeti Halottaskönyv

Aktuális lapszámunk:
2018. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.