Új a terápiában

Ősrégi újdonság: a destruktoterápia



     

    Stressz, neu­ró­zis, ideg­fe­szült­ség, agy­vér­zés: szin­te kulcssza­vak a mai mo­dern tel­je­sít­mény­cen­tri­kus, ro­ha­nó, sok­szor kí­mé­let­len vi­lág­ban. Az ideg­gyó­gyin­té­ze­tek ki­hasz­nált­sá­gá­ra iga­zán nem le­het pa­nasz, pszi­chiá­ter­ből meg a há­rom­szo­ro­sa is ke­vés len­ne. A min­den­na­pos fel­hal­mo­zó­dott fe­szült­sé­gek­re nem min­den­ki az al­ko­holt, a dro­got, a túl­haj­tott sze­xet vagy a me­di­tá­ci­ót vá­laszt­ja: so­kan van­nak a „har­ma­dik uta­sok is”. Az igen vál­to­za­tos, hal­lo­más­ból vagy sze­mé­lyes ta­pasz­ta­lat­ból meg­is­mert jel­lem­ző eset kö­zül fel­idéz­nék né­hány „ere­de­ti fe­szült­ség­men­te­sí­tő gyó­gyí­tó kí­sér­le­tet”.

     

    Egy kö­zép­ko­rú fér­fi, ami­kor fá­rasz­tó nap után fe­le­sé­ge ir­ri­tá­ló kér­dé­sek­kel fo­gad­ta, szó nél­kül ne­ki­lá­tott a mí­ves üveg­re­ke­szes fa­aj­tók­nak és azo­kat né­hány ke­re­set­len mon­dat kí­sé­re­té­ben szi­lán­ko­kra rúg­ta-ütöt­te. Művén büsz­kén vég­ig­te­kint­ve ezu­tán vissza­vo­nult, és más­nap sa­ját ma­ga ment el az asz­ta­los­ért, hogy az ere­de­ti ál­la­po­tot hely­re­ál­lít­sa. Ezt a „műve­le­tet” azu­tán min­den na­gyobb kon­flik­tus ide­jén meg­is­mé­tel­te, s így – bár a fe­szült­sé­gol­dás né­hány ezer nyug­ta­tó­ta­blet­ta árá­ba ke­rült, hosz­szabb idő­re el­ke­rülte az agy­vér­zést.

     

    Egy má­sik la­kás­ban büsz­kén mu­tat­ta a tu­laj­do­nos a ré­gi ha­tal­mas fa­ajtók szám­ta­lan sé­rü­lé­sét, ame­lyet báty­já­val va­ló vi­tat­ko­zás köz­ben a csa­lád tá­nyér­jai és ké­sei vés­tek a tör­té­ne­lem lap­jai­ra.

     

    Volt olyan férj, aki meg­fe­szí­tett mun­ká­ja után ked­venc csa­pa­ta mér­kő­zé­sét sze­ret­te vol­na néz­ni a te­le­ví­zió­ban, fe­le­sé­ge pe­dig min­den­képp meg óhaj­tott ve­le né­hány dol­got be­szél­ni, így a te­le­ví­zió és a férj kö­zé áll­va foly­tat­ta mo­no­lóg­ját. A fér­fi „nyu­god­tan” fel­kelt, majd a kony­há­ba men­vén min­den üveg- és por­cel­áne­dényt, tá­nyért, po­ha­rat át­adott a gra­vi­tá­ció­nak, majd a ro­mok­ból ki­lép­ve szó nél­kül tá­vo­zott a kö­ze­li ét­te­rem­be meg­néz­ni a meccset. Más­nap per­sze a pro­gram ét­ke­ző­kész­let-vá­sár­lás volt.

     

    Kis és nagy dik­ta­tú­rák­ban el­ső­ren­dű nyug­ta­tó­nak bi­zo­nyult, ha az em­ber ott­hon a gyű­lölt és ret­te­gett ve­zér arc­ké­pét vég­ki­me­rü­lé­sig ta­pos­va, majd szét­tép­ve azt a sze­mét­lá­dá­ba to­váb­bí­tot­ta.

     

    Mond­ják az or­vo­sok, az ausz­trá­liai benn­szü­löt­tek kö­ré­ben is­me­ret­len fo­ga­lom a neu­ró­zis, a túl­fe­szí­tett ideg­ál­la­pot tar­tós­sá vá­lá­sá­ból adó­dó ideg­fe­szült­ség. Ami­kor ugya­nis pat­ta­ná­sig fe­szül­nek az ideg­pá­lyák, a vi­tat­ko­zó fe­lek dár­dát ra­gad­nak. Szem­be áll­nak egy­más­sal olyan tá­vol­ság­ra, hogy egy­mást biz­to­san ne tud­ják el­ta­lál­ni, és ad­dig do­bál­ják tel­jes düh­vel egy­más­nak a fegy­ve­re­ket és a kö­ve­ket, amíg tel­je­sen el nem száll a mér­gük.

     

    A stressz­nek, mint a ci­vi­li­zá­ci­ós be­teg­sé­gek leg­főbb ki­vál­tó oká­nak fe­lis­me­ré­se ve­ze­tett egy kü­lön­le­ges tár­sa­ság, a Stop-stress, majd egy ugyan­csak nem min­den­na­pi gyógy­mód, a dest­ruk­to­ter­ápia lét­re­jöt­té­hez.

     

    Az ala­pí­tó egy Jor­ge Ar­ri­bas ne­vű spa­nyol tu­risz­ti­kai sza­kem­ber volt, aki 1999 óta Né­me­tor­szág­ban szer­vez­te a Spa­nyo­lor­szág­ba irá­nyu­ló tu­riz­must. Mun­ká­ja köz­ben ter­mé­sze­te­sen ren­ge­teg olyan em­ber­rel ta­lál­ko­zott, akik a sza­bad­ság ide­je alatt sem vol­tak ké­pe­sek fe­lol­dód­ni és a va­ká­ció nem je­len­tett iga­zán stresszol­dást, el­la­zu­lást, ki­kap­cso­ló­dást. Sok tö­pren­gés után az iga­zán jó öt­le­tet 2003 hoz­ta meg számá­ra, ami­kor is bi­ci­kli­zés köz­ben egy au­tó el­ütöt­te őt. Sú­lyos láb­szár­tör­é­sé­nek gyó­gyu­lá­sa köz­ben meg­fo­gant ben­ne an­nak a tu­ris­ta­vál­lal­ko­zás­nak a rész­le­tes ter­ve, amely olyan pro­gra­mo­kat kí­nál, hogy a kli­en­sek ne szé­gyell­jék, ha­nem va­ló­ban le­győz­hes­sék a stressz tü­ne­te­it, ön­fe­led­ten ki­hul­lajt­has­sák ma­guk­ból a hét­köz­na­pok pszi­chés sa­lak­ját.

     

    Elő­ször er­dei szál­lo­dák­ban, a csend vi­lá­gá­ban szer­ve­zett fe­led­he­tet­len éj­sza­ká­kat fü­zér­tán­cok­kal, kö­zös já­ték­ok­kal, gyer­me­kek és fel­nőt­tek számá­ra bá­na­tot, szo­ron­gást fe­led­te­tő pro­gra­mok­kal. A szó­ra­koz­ta­tó műso­ro­kat min­dig úgy ter­vez­te, hogy a kli­en­sek sok kis meg­le­pe­tés kap­csán tény­le­ge­sen fe­l­ol­dód­ja­nak a kö­zös pro­gra­mok­ban. Így pél­dá­ul, ha a he­gyek­ben ku­tya­szán-ki­rán­du­lá­so­kat szer­vez­tek, ak­kor nem csak egy­sze­rűen fel­ül­tet­te a részt­ve­vő­ket a szán­ra, ha­nem a „mus­her”-ek, va­gyis a ku­tya­gaz­dák meg­ta­ní­tot­ták a ven­dé­gek­nek a ku­tyák hám­ba fo­gá­sá­nak tech­ni­ká­ját, meg­is­mer­tet­ték őket a ku­tyák jel­lem­raj­zá­val, szo­ká­sai­val, a te­rep­vi­szo­nyok­kal stb.

     

    Olyan ki­rán­du­lá­so­kat szer­vez­tek, ame­lyek­nek szin­te tel­je­sen meg­ha­tá­ro­zat­lan ide­je és pro­gram­ja volt. Csó­na­kon úgy eresz­ked­tek le fo­lyó­kon, hogy ak­kor és ott kö­töt­tek ki, ami­kor jó ked­vük úgy kí­ván­ta, majd kö­tet­len be­szél­ge­té­sek­kel, já­ték­ok­kal fe­led­ték el a kül­vi­lág gond­jait. „Meg­áll az idő” pro­gram­juk­ban volt olyan ván­dor­lás, ami­kor a ri­deg nyáj­tar­tók út­vo­na­lát kö­vet­ve a he­gyek­ben el­ha­gyott fal­vak­ban száll­tak meg, úgy, hogy egy hé­tig va­ló­ban csak a har­kály há­bor­gat­hat­ta őket. A kö­zös tán­cok­nak, ének­lé­sek­nek nyíl­tan az volt a cél­juk, hogy a lel­kek fel­sza­ba­dí­tá­sa mel­lett el­fe­lejt­sék az uta­zók a min­den­na­pok kí­mé­let­len ver­sen­gés­sel já­ró kó­ro­ko­zó fe­szült­sé­gét. Jel­sza­vuk: „érezd ma­gad min­dig úgy, mint egy gyer­mek, ami­kor aján­dé­kot kap”.

     

    Egyik ér­de­kes mód­sze­rük a „szi­kla­re­la­xá­ció”. Ez ab­ban áll, hogy nagy ne­ve­té­sek kö­ze­pet­te kö­nyök­kel vagy láb­bal szi­klá­ra pin­gál­nak in­fan­ti­lis raj­zo­kat. Ezu­tán a kör­nyék va­la­me­lyik bar­lang­já­ban hall­gat­nak re­la­xá­ci­ós ze­nét, vagy ka­bin­go­lás­sal mú­lat­ják az időt. Ez utób­bi azt je­len­ti, hogy a ki­rán­du­lót egy vi­tor­lás ha­jó egy szí­jon a víz­ben von­tat­ja. Más­kor éj­sza­ka egy­sze­rű­en vi­te­tik ma­gu­kat a víz­zel, gyer­tya­fény­ben, meg­ha­tá­ro­zott cél nél­kül. Szin­tén a Du­e­ro fo­lyón tör­té­nik a „csil­lag­na­vi­gá­ció”, ami­kor az egyes csil­la­go­kat kö­ve­tik a ha­jó­ról, ter­mé­sze­te­sen időn­kén­ti ma­gya­rá­za­tok­kal, anek­do­ták­kal, csil­lag­ének­lés­sel.

     

    Ked­venc ter­ápi­ás el­já­rá­sa Jor­gé­nak az ún. rui­do­ter­ápia, va­gyis zaj­ter­ápia. Ez megint csak az em­be­ri­ség le­gő­sibb mód­sze­rei­hez nyú­lik vissza, a sá­mán­do­bok, tör­zsi ex­tá­zis­ba vi­vő mo­no­ton rit­mu­sok gyó­gyí­tó ha­tá­sait má­sol­ja. A rui­do­ter­ápiá­ban min­den­ki kap va­la­mi­lyen üt­he­tő, kon­gat­ha­tó tár­gyat, és egy do­bos ve­zény­le­té­vel va­rázs­la­to­san ol­dott ál­la­pot­ba ütö­ge­tik ma­gu­kat.

     

    A cso­port­ter­ápia kü­lön­le­ges for­má­ja a „mar­ru­ma”. Ez baszk nyel­ven ki­ál­tást, üvöl­tést je­lent. A mód­szer ab­ban áll, hogy min­den­ki meg­pró­bál­ja hűen utá­noz­ni a far­kas­ok üvöl­té­sét. Ál­lí­tó­lag cso­dá­la­tos ér­zés, hogy rö­vid idő múl­tán a leg­kü­lön­bö­zőbb em­be­rek egy fal­ká­ba tar­to­zó­nak ér­zik ma­gu­kat, és a leg­na­gyobb oda­adás­sal és öröm­mel vo­nyí­ta­nak egy­más­sal.

     

    Jor­ge bel­ső bé­ke­te­rem­tő mód­sze­rei kö­zül leggya­krab­ban azt hasz­nál­ja, amely a min­den­na­pi meg­pró­bál­ta­tá­sok­ban fel­hal­mo­zó­dott ad­re­na­lint a leg­gyor­sab­ban ki­ége­ti, s ame­lyet ő dest­ruk­to­ter­ápiá­nak ne­ve­zett el. Itt va­ló­ban a struk­tú­rák, va­gyis a szer­ke­ze­tek, vá­zak szét­bon­tá­sá­ról van szó. Az el­ső dest­ruk­to­ter­apeuta sze­rint nincs ha­tá­so­sabb ideg­nyug­ta­tó, mint az úgy­ne­ve­zett jó­lé­ti tár­sa­da­lom leg­jel­leg­ze­te­sebb szim­bó­lu­má­nak, az au­tó­nak a szét­ve­ré­se. A mű­ve­let­hez min­dössze 60 eu­ró­ért Jor­ge tel­jes fel­sze­re­lést nyújt az őr­jön­ge­ni vá­gyók­nak. Min­de­ne­ke­lőtt ter­mé­sze­te­sen egy jár­gányt, va­la­mint ha­tal­mas ka­la­pá­csot, ke­zes­lá­bast, vé­dő­si­sa­kot és sze­mü­ve­get, „mun­ka­kesz­tyűt”. S mi­köz­ben a szél­vé­dők, ajtók, mo­tor­ház­te­tő, lám­pák, tü­krök da­rab­jai szer­te­rep­ked­nek, tel­jes han­ge­rő­vel üvölt a „mun­ka­ked­vet fo­ko­zó”
    he­avy me­tal ze­ne.

     

    A ter­ápiá­nak so­kré­tű üd­vös ha­tá­sa van. Az em­be­rek tel­je­sen le­hig­gad­nak, amint a dü­hödt üvöl­té­sek és tö­rés-zú­zá­sok vé­gé­re ér­nek. Re­meg­nek, mint a ko­cso­nya, de ne­vet­ve kom­men­tál­ják az ese­ményt és tel­je­sen ki­tisz­tult­nak ér­zik ma­gu­kat. Né­há­nyan több­ször is meg­is­mét­lik az au­tó­zú­zást oly mó­don, hogy olyan em­be­rek ne­ve­it vagy gon­do­la­to­kat tar­tal­ma­zó pa­pí­ro­kat ra­gasz­ta­nak rá elő­ző­leg, aki­ket vagy ame­lye­ket leg­szí­ve­seb­ben meg­sem­mi­sí­te­né­nek.

     

    Az örö­möt csak fo­koz­za, ami­kor pá­rok vagy kol­lek­tí­vák, ba­rá­ti tár­sa­sá­gok kö­zö­sen in­té­zik el ily mó­don a „stressz ki­vál­tó­ját”. Ed­dig már több mint 50 au­tót ad­tak át az enyé­szet­nek egy Ma­drid­tól 180 km-re fek­vő kis­vá­ros, Lu­bia ronc­ste­le­pén. A nagy si­ker­re és ér­dek­lő­dés­re va­ló te­kin­tet­tel má­ris két újabb hely­szí­nen nyi­tott a Stop-stress „fe­szült­ség­ki­vég­ző” iro­dát, Mur­ciá­ban és Bil­ba­ó­ban.

     

    Ter­mé­sze­te­sen a cég­nél le­he­tő­sé­get ad­nak bár­mi­lyen, a ci­vi­li­zá­ció ál­dá­sá­nak szánt, de na­pi kon­flik­tust oko­zó tárgy – pél­dá­ul szá­mí­tó­gé­pek, te­le­ví­zi­ók, mo­bil­te­le­fo­nok stb. – szét­ve­ré­sé­re is.

     

    A Jor­ge ál­tal inak­tív tu­riz­mus­nak ne­ve­zett ki­kap­cso­ló­dá­si for­ma iránt olyan nagy lett az ér­dek­lő­dés, hogy már an­gol és ja­pán nyel­vű we­bol­da­luk is van. Nem­rég 12 nagy tu­risz­ti­kai cég ve­ze­tői vet­tek részt egy ilyen „pusz­tí­tó” stresszol­dá­son, s ígé­re­tet tet­tek, hogy fel­ve­szik ka­ta­ló­gus­kí­ná­la­tuk­ba. Már csak azért is, mert már a lát­vány ön­ma­gá­ban is fel­len­dí­tet­te a he­lyi tu­riz­must.

     

    Min­de­zen té­nyek után ér­de­mes rö­vi­den meg­ma­gya­ráz­nunk azt, mi a ha­tás­me­cha­niz­mu­sa a dest­ruk­to­ter­ápiá­nak a ha­gyo­má­nyos kí­nai or­vos­lás szem­szö­gé­ből. A több ezer éves pszi­cho­szo­ma­ti­kus ta­ní­tá­sok sze­rint min­den szerv­hez, he­lye­seb­ben min­den funk­ció­kör­höz meg­fe­le­lő ér­zel­mek tar­toz­nak. Ezek ser­ken­tik vagy gá­tol­ják az il­le­tő műkö­dé­si kör mun­ká­ját. Ter­mé­sze­te­sen min­den ér­ze­lem mennyi­ség­füg­gő, va­gyis a sok po­zi­tív ér­ze­lem ugya­núgy árt­hat, mint a ne­ga­tív ér­zel­mek (pél­dá­ul az öröm a szív po­zi­tív ér­zel­me, de hir­te­len nagy öröm szív­meg­ál­lást okoz­hat).

     

    Az em­ber ún. ér­zel­mi ten­ge­lye a kí­nai tra­di­cio­ná­lis or­vos­lás­ban a tü­dő és a máj. A tü­dőt az ag­gó­dás, az ag­gód­va fél­tés, a szo­mor­ú­ság gá­tol­ja. A „kí­nai máj” ér­zel­mi szem­pont­ból a leg­fon­to­sabb szer­vünk: mű­kö­dé­sét a düh, a ha­rag, a ke­se­rű­ség, de ál­ta­lá­ban min­den vissza­foj­tott ér­zés, in­du­lat bé­nít­ja, így az irigy­ség, a fél­té­keny­ség, a sze­xuá­lis pro­blé­mák, az ag­resszi­vi­tás stb. Nem szük­sé­ges bő­vebb in­do­klás ah­hoz, hogy a fent em­lí­tett ne­ga­tív ér­zel­mek, il­let­ve vissza­foj­tott emó­ci­ók a mai ipa­ri tár­sa­dal­mak leg­fon­to­sabb kó­ro­ko­zói. A „kí­nai máj” nem csak az eu­ró­pai ér­te­lem­ben vett mé­reg­te­le­ní­tő funk­ció­val ren­del­ke­zik te­hát, ha­nem a lel­ki mér­gek leg­főbb ki­vá­lasz­tó­ja is kel­le­ne, hogy le­gyen. A kör­nye­zet­szennye­zés kö­vet­kez­té­ben a táp­lá­lé­kok­ból a táp­csa­tor­ná­ba ju­tó szám­ta­lan mé­reg, va­la­mint a szin­te­ti­kus gyógy­sze­rek hi­he­tet­le­nül túl­ter­he­lik leg­na­gyobb mé­reg­te­le­ní­tő mi­ri­gyün­ket, így sem tes­ti, sem lel­ki mé­reg­te­le­ní­tő funk­ció­já­nak nem tud meg­fe­lel­ni. A máj­ban pang a csi és a vér, ami olyan bru­tá­lis emo­cio­ná­lis rob­ba­ná­sok­hoz ve­zet­het, mint a kör­nye­zet­tel szem­be­ni ag­resszi­vi­tás, a düh­ro­ha­mok, a van­da­liz­mus, ex­trém eset­ben az ámok­fu­tás, a tö­meg­mé­szár­lás.

     

    A máj sok egyéb funk­ció­ja kö­zül az egyik leg­fon­to­sabb a kí­nai or­vos­lás­ban az iz­mok és inak irá­nyí­tá­sa. A nyu­ga­ti or­vos­lás ezt meg­erő­sí­ti az­zal, hogy a máj tá­rol­ja az iz­mok mű­kö­dé­sé­hez szük­sé­ges gli­ko­gént és azt szük­ség sze­rint sza­ba­dít­ja fel. A dest­ruk­to­ter­ápia fo­lya­mán te­hát a máj rend­kí­vül in­ten­zí­ven dol­goz­va ké­pes a tes­ti és lel­ki mé­reg­te­le­ní­tés­re és se­gít ab­ban, hogy az em­bert elá­rassza a hoz­zá ren­delt po­zi­tív ér­zel­mek­kel, a jó­ság­gal, a meg­ér­tés­sel, a to­le­ran­ciá­val.

     

    A dest­ruk­to­ter­ápia jó­té­kony ha­tá­sát per­sze a mo­dern tu­do­mány vizs­gá­la­ti ered­mé­nye­i­vel is meg le­het ma­gya­ráz­ni. Is­me­re­tes az in­ten­zív sport­te­vé­keny­ség után ki­ala­ku­ló kel­le­mes kö­zér­zet, amit a szak­nyelv a „fu­tók eu­fó­riá­já­nak” ne­vez. Az egye­sült ál­la­mok­be­li Mi­chi­gan vá­ros egye­te­mé­nek ku­ta­tói po­zi­tron emisszi­ós vizs­gá­la­tok­kal ki­de­rí­tet­ték, hogy az erős sport­te­vé­keny­ség köz­ben az agy­ban je­len­tő­sen meg­emel­ke­dik az en­ke­fa­li­nok és en­dor­fi­nok szint­je. Ezek az agy ter­mé­sze­tes mor­fin­sze­rű anya­gai, ame­lyek tu­laj­don­kép­pen fáj­da­lom­csil­la­pí­tók, de a lel­ki fáj­dal­ma­kat is jó­té­ko­nyan be­fo­lyá­sol­ják azál­tal, hogy ál­ta­lá­nos jó kö­zér­ze­tet vál­ta­nak ki. A dest­ruk­to­ter­ápia te­hát a „bol­dog­ság­hor­mo­nok” ter­mel­te­té­se ré­vén va­ló­ban ko­moly lé­lek­gyó­gyá­sza­ti ha­tást ér el.

     

    Ter­mé­sze­te­sen ez­zel a cik­kel sen­kit nem sze­ret­nék ar­ra biz­tat­ni, hogy ha mun­ka­he­lyén vagy csa­lád­já­ban va­la­mi­lyen kon­flik­tus­hely­zet ala­kul ki, ak­kor tör­je da­ra­bo­kra a be­ren­de­zést, hi­szen ez a meg­le­vőn­él is ko­mo­lyabb kon­flik­tu­sok for­rá­sa le­het. A meg­ol­dás el­ső­sor­ban az ele­mi tár­sa­dal­mi, érint­ke­zé­si sza­bá­lyok be­tar­tá­sa, ma­gunk­ban a to­le­ran­cia, az em­pá­tia ki­fej­lesz­té­se, va­la­mint a me­di­tá­ci­ók, a jó­ga, a csi-kung, a taj-csi rend­sze­res gya­kor­lá­sa. E mel­lett azon­ban bi­zo­nyos­ra ve­szem, hogy egy, a Jor­ge Ar­ri­bas­éhoz ha­son­ló vál­lal­ko­zás iránt Ma­gyar­or­szá­gon is ko­moly ér­dek­lő­dés mu­tat­koz­na.

    Dr. Simoncsics Péter
    XII. évfolyam 5. szám

    Címkék: destruktoterápia

      Aktuális lapszámunk:
      2019. május

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.