Új a terápiában

Természetgyógyászat és gyógyszeréberség

A farmakovigilancia a gyógyszerek mellék- és kölcsönhatásait hivatott vizsgálni

    Nemrég egy rendkívül tanulságos konferenciát tartottak Budapesten, amelynek sokatmondó címe "Nem mellékes hatások" volt. Az orvosok és gyógyszerészek számára szervezett szimpózium témája a gyógyszeréberség, idegen szóval a farmakovigilancia volt.


    A kórházi felvételek 5 százalékára gyógyszermellékhatás miatt kerül sor, és hivatalosan ez az ötödik leggyakoribb halálok a világon

     

    A most már - kényszerűen tudománnyá kifejlődött - ágazat azt hivatott vizsgálni, milyen mértékűek és milyenek a gyógyszerek mellékhatásai, kölcsönhatásai, miként lehet ezeket kikerülni, illetve lehetőség szerint mérsékelni, hogyan lehetne a megfelelő gyógyszert a megfelelő időben, dózisban adni, miként lehet vizsgálni vagy megelőzni a polipragmáziát, vagyis a sokfajta gyógyszer együttes és túlzó használatát stb.

     

    Az 1990-es évek elején egyik vezető gyógyszerészünk a homeopátiával kapcsolatban azt a bölcs megállapítást tette: "amelyik szernek nincs mellékhatása, annak hatása sincs!" Ilyetén érveléssel szerették volna aztán megakadályozni a homeopátiás szerek magyarországi forgalmazását, de szerencsére ez a próbálkozásuk csak rövid idejű sikert hozott. E nyilvánvaló hozzá nem értést tükröző kijelentés mellett persze ki kell mondanunk, hogy a homeopátiás szereknek - mind a mono-, mind az összetett készítményeknek - is lehetnek minimális mellékhatásaik, de ezek általában a szakma alapvető szabályainak figyelmen kívül hagyásán alapulnak, ráadásul könnyen orvosolhatók.

     

    A természetgyógyászat kétségbevonhatatlan eredményeinek, valamint robbanásszerű elterjedésének korszakában miért lett olyan rendkívül fontos a gyógyszergyártók számára a gyógyszeréberség, vagyis a farmakovigilancia tudománnyá avanzsálása? Az egyetemi orvoslás a "tényeken alapuló orvoslás" (evidence based medicine) címszó alatt igyekszik megkülönböztetni magát a természetgyógyászattól. A tapasztalat persze az, hogy az ötezer éve felgyülemlett, valamint a legmodernebb módszerekkel szerzett természetgyógyászati vonatkozású evidenciákat a "tényeken alapuló orvoslás" egyszerűen nem veszi figyelembe. Jellemző volt az egyik vezető gyógyszergyártó cég képviselőjének felszólalása, amelyben közölte, hogy egyrészt - "érdekes módon" - a felmérések szerint a természetes szerek hirdetéseinek hatása háromszoros a szintetikus gyógyszerekéhez képest, másrészt, ha nem javítanak a gyógyszerekkel kapcsolatos információkon, akkor az emberek még inkább a természetgyógyászat felé fognak fordulni. Aggályait a tények világszerte alátámasztják, az USA-ban például már évekkel ezelőtt megtörtént az a fordulat, hogy az emberek többet költöttek természetes szerekre és módszerekre, mint a konvencionális, egyetemi kezelésekre.

     

    A "tényeken alapuló orvoslás és gyógyszerészet" egyik alapvető elve például a kettős vakpróba, amikor az egyik csoport „valódi" gyógyszert kap, a másik meg placébót, vagyis hasonló alakú és színű tablettát, de hatóanyag nélkül. Ennek a kettős vakpróbának a törvénye egyedül a természetgyógyászat irányában nem érvényes. Az ugyanis az egyetemi orvoslás számára elképzelhetetlen, hogy mondjuk száz asztmás, reumás, daganatos vagy akármilyen beteget külön-külön kezelnek az egyetemi orvoslás és a természetgyógyászat komplex módszereinek segítségével, hogy az eredményeket rövid és hosszú távon összehasonlíthassák orvosi, emberi és anyagi szempontból.

     

    És most térjünk vissza a hivatalos adatokhoz, amelyek a farmakovigilancia tudománnyá fejlődését inspirálták. Az Európai Unióban évente 197 ezer ember hal meg gyógyszermellékhatások következtében, ami mintegy 79-80 milliárd euró pluszköltséggel terheli az egészségügyi kasszát. Az Egyesült Államokban a gyógyszermellékhatások 177 milliárd dollár pluszköltséget jelentenek, és ugyanezen okból mintegy 90 millió kezelést kell elvégezni.

     

    A legmegdöbbentőbb az, hogy a kórházi felvételek 5 százalékára gyógyszermellékhatás miatt kerül sor, és hivatalosan ez az ötödik leggyakoribb halálok a világon! 1995-ben az USA-ban 17 millió sürgősségi ellátást kellett végezni gyógyszerek mellékhatásai miatt, és ezek összköltsége 76,5 milliárd dollár volt.

     

    A gyógyszeripar legnagyobb bánata a természetgyógyászat rohamos terjedése

     

    Az Egyesült Államok megdöbbentő statisztikája szerint évente mintegy százezer halál írható a gyógyszermellékhatások számlájára azokban az esetekben, amikor megfelelő indikációban használták a szert. Az intenzív osztályos kezelésre szorulók 28 százaléka gyógyszermellékhatás miatt kerül oda. Gyermekeknél ez az arány 9,5 százalék, amelynek 39 százaléka életveszélyesnek mondható.

     

    Mondanom sem kell, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen az esetek nagy része egyáltalán nem kerül bejelentésre - holott ez elvileg az orvosok számára kötelező lenne.

     

    A statisztika szerint amíg például Új-Zélandon egymillió lakosra évente 800 ezer mellékhatás-bejelentés történik, az USA-ban pedig 400-600 ezer, addig Magyarországon 60-70. Közben megkérdőjelezik a gyakori bejelentést tevő országok orvosainak a hozzáértését, mondván, hogy ott a mellékhatások esetleg téves gyógyszerelésből, rossz adagolásból származnak, vagy nem is mellékhatásokról van szó, hanem a kollégák egyszerűen nem ismerték fel az illető betegségek ritkán előforduló tüneteit.

     

    A Sanofi-Aventis gyógyszergyár a feltűnően csekély számú bejelentés okairól hazánkban tanulságos felmérést készített. 1029 orvos megkérdezése nyomán a következő érdekes kép alakult ki. Arra a kérdésre, hogy a mellékhatások bejelentése nagy adminisztrációs terhet jelent-e, a háziorvosok 87 és a szakorvosok 80 százaléka válaszolt igennel, hozzátéve, hogy nem hisznek a bejelentés hatékonyságában. Ezt alátámasztják az ugyancsak az OGYI által felhozott tények, hogy "a javaslatokat a cégek vagy megfogadják, vagy sem". Ezenfelül ha egy gyógyszernél több mellékhatást jelentenek, akkor az "intenzív követés" jelzőt kap, amit a cégek nem publikálnak, nehogy az adott szer fogyasztása ettől csökkenjen.

     

    Arra az észrevételre, hogy ha felhívják a beteg figyelmét a mellékhatásokra, gyakrabban jönnek-e el orvosi konzultációra, a háziorvosok 60 százaléka válaszolt igennel.

     

    A háziorvosok 18 és a szakorvosok 9 százaléka úgy véli, a mellékhatás említése rontja a beteg együttműködését.

     

    A "bejelentés csak a konkurenciának jó" a háziorvosok 18 és a szakorvosok 16,4 százaléka szerint.

     

    Az orvosoknak csak 60 százaléka ért egyet a mellékhatások bejelentésével, de csak 30 százalék az, aki egyáltalán egy ilyen jellegű bejelentést tett is.

     

    A további lényeges szempont, hogy az orvosok 71 százaléka mondta azt: tart attól, hogy ha bejelent egy mellékhatást, akkor megvizsgálják a tevékenységét.

     

    Végül a legérdekesebb adatnak az bizonyult, hogy a háziorvosok 24,4 és a szakorvosok 20,7 százalékának vélekedése szerint egyáltalán nem lenne szabad, hogy egy gyógyszernek mellékhatása legyen. A bejelentést a hallgatóság körében nagy nevetés követte. Azt hiszem, jogosan szűrhető le az a következtetés, hogy a válaszadó kollégák vajmi kevéssé asszociáltak ezzel kapcsolatban a homeopátiára, a hallgatóság pedig már a felvetést is abszurdnak tartotta.

    Az Egyesült Államokban a gyógyszermellékhatások 177 milliárd dollár pluszköltséget jelentenek az egészségügyi kasszának

     

    Meggyőzőek azok a hivatalos felmérések, amelyek azt mutatják, hogy a mellékhatások statisztikája valóban csak a jéghegy csúcsát mutatja. A háziorvosok 79 százaléka észlelt például gyógyszermellékhatást, de nem tett bejelentést.

     

    Szakmánként a helyzet igen változó, de érdemes áttekintenünk, hogy arra a kérdésre, hogy hányszor jön vissza egy orvoshoz a beteg azért, hogy változtatni kelljen a terápiáján, a következő adatok láttak napvilágot:

     

    A sor elején a pszichiáterek állnak átlagosan 83 beteg/év/orvos aránnyal. Az ideggyógyászok átlagban évenként és orvosonként 63-szor voltak kénytelenek gyógyszert váltani, míg a háziorvosoknál ez az arány 61, a kardiológusoknál 48 volt. A sor végén a reumatológusok állnak, akik csak évente 18-szor váltottak mellékhatások - vagy hatástalanság - miatt. Ha meggondoljuk, hogy a kb. 40 ezer magyar orvosból akár csak 10 ezer praktizál, és évente átlagban csak 40 terápiás váltásra kényszerül, akkor is legalább 400 ezer mellékhatás-bejelentésnek kellene történnie.

     

    Rendkívül nagyszámú az az eset, amikor a betegek kéretlenül is elmondják az orvosnak, hogy milyen komoly mellékhatások miatt hagyták el ezt vagy azt a gyógyszert. Általában másik orvoshoz fordultak, vagy több szakorvos is felírt számukra gyógyszert, így a mellékhatások törvényszerűen összeadódtak. Az eredménytelenség és a melléhatások miatt azután ténylegesen sokan fordulnak természetgyógyászhoz, így a mellékhatások ténye megint csak nem kerül be a statisztikákba. A gyógyszerészek "félig viccesen" azt szokták mondani, hogy "egy gyógyszer hatásait a mellékhatásaiból meg tudjuk ítélni!".

     

    A tünetek fennmaradása, rosszabbodása, az általános közérzet romlása az, ami a betegeket - a konferencia előadói szerint is - a természetgyógyászat felé orientálja, ahol általában sokkal több empátiát és észlelhető javulást tapasztalnak, több oki kezelést kapnak, valamint hosszú távú megoldást találnak.

     

    Az orvos legfőbb gondja a gyógyszerelésnél az, hogy a megfelelő tünetekre a megfelelő dózisban a megfelelő gyógyszert megtalálja. A probléma már alapvetően az, hogy az egyetemi orvoslás "bibliájában", az MSD kiadványban a legtöbb betegség leírásakor azt olvashatjuk: "tulajdonképpeni okát nem ismerjük, tüneti kezelése ez meg ez..." A természetes gyógymódok ezzel szemben azokat a finomenergetikai, tudati okokat igyekeznek kezelni - több ezer éves vagy a legmodernebb módszerekkel -, amelyek megelőzik a már gyógyszerrel kezelendő kórképeket. A legújabb, nyugaton is csak mintegy tíz éve működő rendszer, az ún. pszichoszomatikus energetika például a Reba készülékkel objektív módon képes mérni - egyebek mellett - a betegek energetikai állapotát és valamennyi gyógyászati jellegű beavatkozás hatékonyságát is. Segítségével mindenki számára meghatározható az optimális gyógyszer - sőt annak adagolása is -, mert az egyetemi orvoslás gyakorlatában ez okozza az egyik legnagyobb és legkevésbé megoldott problémát. A gyógyszerekre adott terápiás válasz ugyanis nagyon egyedi, vagyis például egy gyógyszer valakinek kiválóan hat a fejfájásra, a másiknak pedig egyáltalán nem, vagy csak mellékhatásokat fog okozni.

     

    Az említett Reba készülékkel történő munkálkodás eredményeképp a rengeteg vérnyomáscsökkentő, reumatológiai, onkológiai vagy a több mint 20 ezer betegségre javasolt nagyszámú gyógyszerből objektív mérésekkel ki lehet(ne) választani azt a szert vagy szereket, amelyek a legtöbb hatást és a legkevesebb mellékhatást fogják az adott betegből kiváltani. Bármilyen istenkáromlásnak is hangzik egy konvencionális orvos számára, a hozzáértő mindezt egy ingával is meg tudja tenni!

     

    A mellékhatások esetében megint csak eljutunk a molekuláris, az egyetemi orvoslás által alkalmazott terápiás technika és az energetikai medicina közötti alapvető különbséghez. Ha ugyanis egy szintetikus gyógyszerre a szervezetünkben mondjuk 16 receptor ad választ, és nem csak az az egy, amelyen a hatást el akartuk érni, törvényszerűek a kóros reakciók. Továbbá az is nyilvánvaló, hogy ha egy beteg 5-15 fajta gyógyszert szed egyszerre - ami egyáltalán nem ritkaság -, akkor igen nehéz eldönteni, hogy egy bizonyos mellékhatás melyik vegyület számlájára írható.

     

    Külön fejezetet érdemelnének az ún. autoimmun-betegségekben és a szervátültetett betegeknél alkalmazott, az immunrendszert elnyomó immunszupresszív terápia mellékhatásai. A megnövekedett fertőzési hajlam, az ilyenkor alkalmazott antibiotikus terápiák újabb immunblokkoló hatása mellett például a multiplex daganatok száma 43 százalékkal nőtt, míg a transzplantált betegek ilyen kezelése négy-ötszázszorosára növelte a daganatos elváltozások arányát.

     

    A kongresszus egyik gyógyszermenedzser hozzászólója kivont karddal hívta fel a figyelmet a természetgyógyászat "ellenőrizhetetlen terjedésére, az utóbbi tíz évben történt ugrásszerű növekedésére" (csak tíz éve? - a szerk.), reklámjainak hatékonyságára.

     

    Ezen kívül a hozzászóló megemlített egy korábbi előadást, amelyet dr. Elek Sándor, az Országos Gyógyszerészeti Intézet munkatársa tartott a természetes szerek mellékhatásairól - helyesebben mondva a növényi készítmények szintetikus gyógyszerekkel való kölcsönhatásairól. Vegyük sorba az Elek dr. által felsorolt veszélyeket, hiszen mindenfajta terápiás beavatkozásnak megvannak a komplikációi, mellékhatásai, csakhogy az arányokban van eltérés.

     

    Az első helyen az aristolochiasav - a farkasalma hatóanyaga - és a kava-kava által okozott súlyos mérgezéseket említi az előadó. Ez azért nehezen értelmezhető, mivel a gyógynövénykönyvek leírják, hogy ezeknek a növényeknek Európában gyógynövényi minősítésük nincs, mérgező hatásuk miatt forgalomba nem hozhatók. Ezen az alapon meg lehetne említeni a bürököt is, amellyel a rómaiak a halálra ítélteket - köztük Szókratészt is - kivégezték. A kereskedelemben csak homeopátiás készítményeik vannak - Magyarországon még azok sem! -, amelyeknek természetesen nincsenek mellékhatásaik.

     

    Az Echinaceáról (kasvirág) megemlíti, hogy immunerősítő hatása miatt immunszupresszív kezelés alatt álló betegnek nem adható. Ez magától értetődő...

     

    Az Angelica sinensis (kínai angyalgyökér) egy sor nőgyógyászati panaszra kiváló hatású, évezredek óta használt növény. Bizonyos szulfon- és kinolonszármazékok fototoxikus hatását fokozhatja, "vérhígító" warfarinkezelés alatt megnövelheti a protrombinidőt. Ezt ilyenkor gyakrabban kell ellenőrizni.

     

    A grépfrút, amely kiváló májvédő és antioxidáns szer, lassítja a sztatinok (koleszterinszint-csökkentők) anyagcseréjét és így fokozhatja toxicitásukat. Ez utóbbiról érdemes idézni a tankönyvet, ahol a sztatinok mellékhatásai között első helyen említik a hepatitiszt (!), a májenzimek fokozódását, vagyis a májkárosodást, a súlyos izomkárosodásokat, szívritmuszavarokat, a gyógyszerkölcsönhatásokat, hogy csak a leggyakoribbakat említsük. A grépfrút egyébként fokozhatja néhány antibiotikum és szisztémás gombaölő szer hatását is.

    A gyógyszerészek "félig viccesen" azt szokták mondani, hogy "egy gyógyszer hatásait a mellékhatásaiból meg tudjuk ítélni"

     

    A csikófark (Ephedra vulgaris) asztmás betegeknél, krónikus hörghurutban szenvedőknél használatos gyógynövény. Béta-blokkolókkal, más vérnyomáscsökkentőkkel adhat kóros reakciót, sőt koffeinnel együtt szívhalált is okozhat.

     

    A fokhagyma sokrétű élettani hatása miatt kedvelt fűszernövény. Vérlemezke-összecsapódást gátló hatása miatt a vérhígító warfarin hatását felerősíti. Egy ízben állítólag leírtak műtét után warfarinnal kezelt betegnél agyi vérömlenyt a Ginkgo bilobával kapcsolatban is.

     

    Ugyancsak csökkenti a vérlemezkék összecsapódását a gyömbér, amelyről Konfucius azt mondta, hogy nélküle egyetlen ételt sem szabad elkészíteni.

     

    A ginzenggyökérről köztudott, hogy talán a legrégebben használatos, kiváló erősítő szer. Inzulinnal vagy szájon át szedhető antidiabetikummal együtt a vércukorszint jelentős esését produkálja. Felmerül a kérdés, hogy nagy baj-e, ha az általános jó közérzet és megnövelt ellenálló képesség mellett a beteg kevesebb inzulint vagy egyéb gyógyszert szed a cukorbetegségére?

     

    Az orbáncfűről (Hypericum), amelyet elsősorban depresszióellenes, kedélyjavító hatása miatt használnak, az bizonyosodott be, hogy több gyógyszer - például antidepresszánsok, citosztatikumok, digoxin, vírusellenes szerek, vérhígítók - hatását és mellékhatását is erősíti. Ilyen esetekben nem árt az óvatosság.

     

    Állítólag szteroidokat mutattak ki reuma ellen készített teákban. Arról nem szól a fáma, hogy természetes növényi szteroidok voltak-e, de úgy érzem, hogy itt az a vád, hogy mesterséges, szintetikus szteroidokról van szó. Ez mindenképpen hiba lenne, és a természetgyógyászat alapelveit csúfolná meg. A szteroidszennyeződés említése azonban enyhén szólva bizarr annak az orvoslásnak a részéről, amely minden fontosabb szakágban - elsősorban a reumatológiában, a neurológiában, a belgyógyászatban, a bőrgyógyászatban - kiterjedten, sokszor igen nagy dózisban és tartósan használ szteroidokat elsősorban tüneti - gyulladás - és fájdalomcsillapító szerként.

     

    Ez tehát a vádlista a mintegy hatezer növényt alkalmazó fitoterápia ellen. A fentieket összehasonlítva a szintetikus gyógyszerek mellékhatásairól szóló hivatalos adatokkal, mindenki levonhatja a megfelelő következtetéseket.

     

    A gyógyszeripar azonban pirulákban, tablettákban, injekciókban gondolkodik. Felfedezték, hogy egyes szulfidvegyületek, amelyek a karfiolban, a brokkoliban és a hagymában fordulnak elő nagyobb mennyiségben, olyan értágító és érfalvédő hatással rendelkeznek, mint a nitrogén-oxid. Sajnos azonban még évekig tarthat, míg ezt a vegyületet tabletta formájában forgalmazni tudják. Mint írták, "addig marad a karfiol, a brokkoli és a hagyma". Pedig az igazi szép világ akkor lesz majd, amikor francia szulfidtablettás levest és rostélyost ehetünk!

     

    Gyógyszerekre mindig szükség volt és valószínűleg szükség is lesz, hiszen vannak olyan heveny, súlyos kórképek, fertőzések, sérülések, balesetek, enzimdeficites kórképek, amikor a természetgyógyászati módszerektől eredmény nem várható. Akár tetszik valakinek, akár nem, a kétfajta orvoslásnak szorosan együtt kell(ene) működnie, hiszen mindegyiknek megvan az igazi alkalmazási területe. Az orvos-természetgyógyász szempontjából egyértelműnek látszik, hogy a megelőzésben, az egészség fenntartásában, a műtétek előtti és utáni kezelésben, a krónikus betegségek esetén a természetgyógyászat feltétlenül előnyt élvez, éppen hatásossága és csekély mellékhatásai, kockázata okán.

     

    A farmakovigilancia területén dolgozók nyilvánvalóan azért dolgoznak, hogy nagyobb gyógyszerbiztonság uralkodjék az egészségügynek nevezett "betegségügyben". A gyógyszeréberség azonban az orvos-természetgyógyász értelmezésében azt kell, hogy jelentse, hogy az orvos abban az irányban mutasson utat páciensének, hogy az életmódjával, negatív gondolatainak kigyomlálásával, pozitív gondolkodással, meditációval, rendszeres testmozgással, a természetgyógyászat széles körű diagnosztikai és terápiás lehetőségeinek rendszeres igénybevételével éberen őrködjön testi-lelki harmóniájának megőrzésén. Amennyiben ezt meg tudjuk valósítani - s erre ma már valós esélyek kínálkoznak -, akkor a lehető legkevesebb gyógyszerrel és még kevesebb mellékhatással, egészségben tölthetünk el száz évnél is többet ebben a földi világban.

    Dr. Simoncsics Péter
    XV. évfolyam 8. szám

    Címkék: farmakovigilancia, gyógyszeréberség, gyógyszerek kölcsönhatásai, gyógyszerek mellékhatásai

      Aktuális lapszámunk:
      2018. január

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.