Új a terápiában

Testi-lelki gyógyulás gombnyomásra

Hightech és lúgosító zöldek a rákgyógyításban

Dr. Mandlin Vik­tó­ria nevét csak kevesen ismerik hazánkban. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzése után itthon még kizárólag fül-orr-gégész orvosként tevékenykedett, de már akkor is nyitott volt a segítségnyújtás alternatív lehetőségeinek irányában is. Családjával már több mint húsz éve az Egyesült Államokban él.



 

– Mi vitte ki hajdanán Amerikába? 

 

– Valóban több mint két évtized óta élek Amerikában a férjemmel, aki a Good Samaritan Hospital (Dayton, Ohio) vezető sebésze, és a kislányommal, aki szintén orvosként dolgozik New Yorkban. A férjem álma volt Amerika szinte már gyermekkora óta. Nehéz döntést kellett meghoznunk, hiszen nem volt könnyű a családot, barátokat, otthont elhagyni, ugyanakkor aki ismer, tudja, hogy sohasem mentem el a szó valódi értelmében. Szoros a kapcsolatom a gyökereimmel, büszke vagyok a magyarságomra, amit külföldön élve kezdtem igazán értékelni. Igyekszem ehhez méltóan tenni a dolgomat, és erre tanítottuk a gyermekünket is. Amerikában varázslatos országot ismertem meg, olyan embereket, akiktől megtanultam a „szeretlek” szó gyakori használatát. A szülők a gyerekeiknek, a házaspárok egymásnak, sőt a betegeim nekem is gyakran kimondják. Nem félnek az érzelmek kimutatásától, aminek úgy érzem, jelentős gyógyító hatása van. 

 

– Mi hozta haza éppen most? 

 

– Mindig is az volt a tervem, hogy a kint megszerzett extra tudást hazahozom, és megosztom az itthoni kollégákkal és a betegekkel, persze amennyiben van erre igény. Az utóbbi két előadásomon a lelkes érdeklődés az orvosok, természetgyógyászok és a betegek részéről igazán meglepett és természetesen jól is esett. A munkám során megismerkedtem egy fantasztikus hangtechnológiával (Hemi-Sync, Monroe Product és Monroe Intézet, Virginia). Az ennek segítségével kiváltott különböző tudati szinteket használjuk fel például arra, hogy a hagyományos rákkezelések (kemoterápia, besugárzás, műtét) mellékhatásait csökkentsük, valamint az emocionális terheket (félelem, stressz, depresszió, alvászavar, fájdalom) megkönnyítsük. A Hemi-Sync Joumalban megjelent cikkemben (2006) a betegeim tapasztalatait és élményeit jelentettük meg. Több száz különböző program létezik. Mindenki számára elérhető, és felkészültséghez nem kötött, hiszen az oktatás az alacsonyabb tudati szintről vezet fokozatosan magasabb tudati szintek felé a két agyfélteke egyensúlyozása révén. Igyekszem a programot lehetőség szerint személyre szabni a beteg problémájának meghallgatása után. Magamról elmondhatom, hogy teljesen megváltoztatta a világról alkotott képemet. Javította az egészségemet, és visszaadta a jobb agyféltekém szintre hozásával az igazi életörömöt. Sokan a program rajongói közül úgy érzik, hogy életükben először megtanulták, milyen érzés szerelmesnek lenni az életbe. Egyik álmom, hogy ez a program magyarul is hozzáférhetővé váljon. 

 

– Ön a híres Monroe Intézet és a Monroe Product nagyra becsült munkatársa. Tudomásom szerint csak nagyon kevés nyelvre engedték ezeket az anyagokat lefordítani. Hogyan lehetne a magyar betegeknek is elérhetővé tenni ezt a programot? 

 

– Valóban, az intézet mind a két részlegének a munkatársa vagyok. Az intézet alapítója, Robert Monroe fejlesztette ki azt a speciális hangtechnikát, melyben kb. 50 éve, szakemberek bevonásával kutatják a különböző tudati szintek fantasztikus hatását a fizikai, érzelmi és szellemi életre. Az intézet paranormális kísérletei adtak alapot a világhírű Stargate programnak, melyet a hidegháborús időkben használtak. Rengeteg könyv jelent meg a témáról. A program magyar nyelvre fordításáról a tárgyalások úgy egy éve folyamatban vannak. Kérésemre a Hemi-Sync Production Company igazgatónője, Teresa West, csodával határos módon, megszerezte az igazgatótanács beleegyezését arra, hogy néhány általam kiválasztott programot magyar nyelvre lefordíthassanak az év végére. Kezdetben a szerződés egy évre fog szólni, a jövő a program sikerén múlik. A Hemi-Sync technikai hitelességét és a jogi hátteret biztosító tárgyalásokra márciusban kerül sor. 

 

– Az előadásában Dunaharasztiban úgy jellemezte magát, mint hídverőt. A nyugati típusú orvoslás és az új, szellemi orvoslás ötvözőjét. Mit takar ez a tulajdonképpen? 

 

– Ezt Complementary Medicine-nek hívják Amerikában. Azt jelenti, hogy tökéletes harmóniában ötvözi a hagyományos orvostudományt a természetgyógyászati metódusokkal. Fiatal orvosként a rákos betegeim révén találkoztam először a természetgyógyászattal, és a „szerelem” azóta csak erősödött. Elsők között végeztem el az Integrative Oncology kurzust a New York-i rákklinikán (Sloan Kettering Cancer Center, New York), és tagja vagyok az Integratív Onkológiai Társaságnak. Ez azért fontos, mert a társaság célja, hogy biztonságos és hivatalosan is elfogadott, hiteles természetgyógyászati programokat ajánljon az orvosoknak és a betegeknek. Biztosítom más orvosok munkájához a kiegészítő kezeléseket. Például a rákkezelések megkezdése előtt felkészítem a betegeket a rájuk váró terhelésre. Úgy is mondhatnám, hogy „edzünk” a kezelésre, igyekszem a kemoterápiával, besugárzással és a műtétekkel járó mellékhatásokat csökkenteni, és a kezelések befejezése utáni regenerációs programokkal az immunrendszer helyreállítását megkönnyíteni. A betegek személyre szabott testi (táplálkozási, jóga, reflexológia), lelki, (zene, nevetés, humor, ölelés) és spirituális (a megfelelő témával kapcsolatos könyvek) programot kapnak. Körülbelül másfél órát töltök el egy beteggel egy kezelés alatt. A célom az, hogy a gyógyulás olyan folyamat legyen, melyben elfelejtjük a rák szót és a túlélési százalékokat. Felkészülünk a harmonikus életre, az „újjászületésre”. 

 

– Az említett előadásának egyik fő témája a lúgosító étrend alkalmazása volt különböző betegségek kapcsán. Mi ennek a jelentősége a rákos megbetegedések esetén? 

 

– A sav-bázis egyensúly lényege, hogy a megfelelő lúgosító ételekkel visszaállítsuk a szervezetet természetes, lúgos állapotába. Az erősen savas ételek (hús, mesterséges édesítőszerek, tejtermékek, nikotin, alkohol) savas hulladékot produkálnak, melyektől a test egy idő után nem tud megszabadulni. Ilyen savas végtermék mondjuk az LDL koleszterin, a zsírszövetek vagy a húgysav. Ez nem új felfedezés, hiszen Hippokratész már használta a 80 százalékban lúgos és 20 százalékban savas ételeket a különböző betegségek gyógyítására. Az amerikai Rákkutató Intézet becslése szerint a rákos megbetegedések 40-60 százaléka megelőzhető lenne a megfelelő táplálkozással. Az arizonai egyetemen elvégzett két tanfolyamon (Arizona Medical School, Integrative Medicine, Andrew Weil, MD táplálkozás és a rák, valamint a táplálkozás és a keringési rendellenességek) megismert kutatási eredmények alapján a rák megelőzhető lenne, vagy éppen visszafejleszthető még a rák utolsó stádiumában is a megfelelő lúgos táplálékok alkalmazásával. Javasolt az ún. gyulladásellenes diéta, amely gazdag antioxidánsokban, alacsony a glikémiás terhelésük, kedvező az omega-3 és az omega-6 arányuk, valamint bioételek, hogy ne legyen bennük hormon és kémiai anyag. A legfontosabb a cukorbevitel minimálisra csökkentése, hiszen a rákos sejteknek ez a fő tápláléka. A PET-scan vizsgálatnak is ez az alapja, melyben a metasztázisokat próbálják megtalálni. Radioaktív cukrot fecskendeznek be, és megnézik egy speciális berendezés alatt, hogy melyik szövet, szerv veszi fel a cukrot. Az lesz maga a rák. A rákos sejt imádja a cukrot.

 

– Mik a legfontosabb lúgosító ételek, melyeket általában javasol a betegeinek? 

 

– A legfontosabb lúgosító ételek a csíráztatott magvak (búza, árpa, lucerna), valamint a zöld színű növények, hiszen a bennük lévő klorofill nevű anyag szerkezetileg közel áll az emberi hemoglobinhoz, ezért is hívják zöld vérnek. A különbség közöttük csupán egy atom. A magvak közül a mandula, lenmag, tökmag, napraforgómag keverékét ajánlom, kénmentes, szárított gyümölcsökkel vegyítve. A cékla gazdag folsavban, A-vitaminban, káliumban, magnéziumtartalma sokkal magasabb, mint a kalciumtartalma, ezért remek alkalizáló táplálék, magas rosttartalma miatt javasolom még emésztési problémákra, a pajzsmirigy és a női szervek erősítésére is. Meg kell említenem a citromot, aminek májtisztító és különböző kémiai átalakulások során a szervezetet erősen alkalizáló hatása van, hasonlít a kombucha hatásához. 

 

Bal oldalon: hétköznapi tudatállapotban agyunk különböző területei eltérő mértékben aktívak.
Középen: A Hemi-Sync® frekvenciák által gerjesztett állapotban a két agyfélteke összhangban áll egymással. A felvételen látható a Focus 10-nek nevezett állapot, amikor a test „alszik”, de a tudat éber.
Jobb oldalon: Az agyféltekék szinkronizációjának előrehaladott állapota, amikor transzcendens, univerzális tudatélményekben lehet részünk

 

De nézzünk egy példát, beszéljünk mondjuk az emlőrákról. A kutatók abban megegyeznek, hogy a mellrák összefüggésben van az ösztrogénszinttel, ami viszont érintett az étkezés során elfogyasztott táplálék minőségével és mennyiségével. A Nemzetközi Rák Intézet beszámolója szerint azoknál a mellrákban szenvedő betegeknél, akik nagy mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt és olívaolajat fogyasztottak, a daganat növekedése leállt. Az olívaolajban lévő omega-9 zsírsavnak úgy tűnik, tumorgátló hatása van. Az ösztrogén lebontásának két útja igen jelentős a mellrák kialakulásának a szempontjából. A C-2 (jó ösztrogén) és a C-16 (rossz ösztrogén) hidroxilálása során a májenzimek átalakítják az ösztrogént 2-hidroxi és 16-hidroxi formává. A C-2 típus a jó forma, ellenben a C-16-os (a rák fejlődését elősegítő forma) erőteljesen kötődik a fehérjékhez és szinte porrá töri a DNS-t. A C-2-es pálya erősen kötődik a táplálkozáshoz. A test alacsonyabb zsírtartama elősegíti a C-2-es pálya kialakulását, míg a magasabb zsírtartalom szinte teljesen leblokkolhatja. Minél magasabb a C-2-es szint, annál jobban meg lehet előzni a mell-, illetve méhelváltozásokat. Az étkezéskor elfogyasztott zöldségek erőteljesen befolyásolják a jó ösztrogén kialakulását. A brokkoli, a káposztafej, a kelbimbó indol-karbinol tartalma nagymértékben véd a mellrák, prosztatarák, vastagbél- és tüdőrák ellen. A magasabb rosttartalmú ételek csökkentik a belekből az ösztrogén újrafelvételét, megkötik és eltávolítják azt a szervezetből. A vegetáriánus étkezés magasabb rosttartalma és a rostban található fitoösztrogének jelentősen csökkentik az ösztrogénszintet és ezzel a rák kialakulását is. Láthatjuk ezen az egyszerű példán is, milyen sokat tehetünk egészségünkért a megfelelő, lúgos táplálkozással. 

 

– Mi a véleménye a kemoterápiáról? 

 

– A férjemtől megkapom a legújabb kemoterápiás szerek anyagát, áttanulmányozom a mechanizmusukat, igyekszem olyan táplálkozási programot készíteni a betegnek, amely nem akadályozza a szer hatását, de lecsökkenti az okozott mellékhatásokat. Például egyes szerek működnek folsavval, míg mások hatását a folsavban gazdag ételek gátolják. Amikor a kezeléstől való rettegés erősebb a betegben, mint magától a betegségtől való félelem, akkor a mi kötelességünk olyan komplementer programokat keresni és ajánlani, amelyek javítják a betegek életminőségét a kezelések alatt. A kemoterápia eredményezheti a nyálkahártyák gyulladását, kifekélyesedését, az ízérzés megváltozását, hasmenést, székrekedést, hányingert, hányást, a haj kihullását, kóros fogyást, valamint lelki tüneteket; félelmet, magányérzetet, depressziót, alvászavarokat. A megfelelő módszerekkel ezek a tünetek nagymértékben lecsökkenthetőek. Például az ízérzés elvesztését cink- és réztartalmú ételek, kiegészítők adásával megelőzhetjük vagy csökkenthetjük. 

 

– Ön azt is említette, hogy a kemoterápia előtt lelkileg átprogramozza a betegeit. Erről nekem egy indiai hindu mester tanítása jut eszembe, aki azt oktatja tanítványainak, ha el tudják hinni magukról, hogy a méreg táplálék számukra, akkor bármilyen mennyiségű mérget képesek lesznek feldolgozni, és nem lesz tőlük semmi bajuk. Ez hasonló mentális programozás lenne a részükre, hogy a kemoterápia anyaga nem halálos méreg, hanem gyógyulásuknak a részét képezi? 

 

– A Hemi-Sync technológián alapuló program neve Kemoterápia-partner. A hangeffektus kiegyensúlyozza a jobb és a bal agyféltekét. A program egy időben indul a kemoterápiás szerrel, és kellemes hang vezet végig a kezelésen. A beteg kiegyensúlyozott tudatszintre kerül, és pozitív eseményként, szinte örömteli módon éli meg a kezelést. Hidat kell építenünk a hagyományos orvostudomány és a természettudomány között, hiszen sok orvos manapság már egyben természetgyógyász is. Közös célért dolgozunk. Huszonvalahány évvel ezelőtt a kórházban az egyik gégerákos betegem félve jött hozzám, amiért kipróbált egy természetgyógyászati módszert, a reflexológiát, és ettől remekül érezte magát. Elmondása szerint fájdalma kisebb lett, és sokkal jobban tudott aludni. Fogalmam sem volt a módszerről, elkértem a címet, és mint beteg mentem el. S miután egy nagyon kedves természetgyógyász-kolléga elmulasztotta a migrénes panaszaimat, kezdetét vette ez a hosszú évek óta tartó „love story” a természetgyógyászattal. Sok gyógyítót ismertem meg, akikhez maximális bizalommal fordulhattam, szívesen oktattak. Büszke vagyok a barátságukra. Müller Péter szavaival élve (akinek évek óta lelkes rajongója vagyok, Jóskönyve pedig a legjobb barátom) nemcsak információt, hanem örömöt és szeretetet is cseréltünk. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sok a jó barátom Amerikában is, az orvosok és a természetgyógyászok között, kölcsönösen gyógyítjuk egymást. 

Jakab István
XVI. évfolyam 4. szám

Címkék: Dr. Mandlin Viktória, hightech a rákterápiában, lúgosító zöldek, rákgyógyítás

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.