Új a terápiában

Túldiagnosztizálás és felesleges kezelések

A gyógyítás kockázatai

    Egyre többen hangoztatják, hogy az egészségügyi rendszer pazarlóan bánik a gyógyszerekkel, túl sok a  felesleges beavatkozás és a félelmeket keltő szűrővizsgálat.


    A hátfájások alkalmával készített röntgenfelvételek legtöbbször szükségtelenek

     

    A korszerű orvostudomány paradox módon fejlődött. Hallatlan mértékű növekedése ellenére az emberek nem lettek egészségesebbek. A várótermek folyton tömve vannak. Az egészségügyi költségek évről évre egyre inkább nőnek.

     

    Amire társadalmunknak sürgős szüksége van, az az orvosok és az egészségügyben dolgozók gondolkodásának gyökeres megváltoztatása. Dr. Thomas Kühlein orvos a Heidelbergi Egyetemmel együttműködve azt kutatja, miként lehetne olyan egészségügyet létrehozni, amely az orvosok és a betegek felelősségérzetén alapul.

     

    Szerinte az orvosi tevékenység jelentős részének egészen nyilvánvalóan nincs racionális alapja. A rendelőben és a kórházban egyfelől a páciensek túlzott elvárásai találkoznak az orvosok segíteni akarásával, valamint a szakmai becsvággyal, és sajnos jó adag anyagi érdekeltséggel is. És mindezek együtt azt eredményezik, hogy a kelleténél több a cselekvés, ugyanakkor kevesebb a pozitív eredmény, sőt bizonyos esetekben ártanak is a betegnek.

     

    Másrészt az akadémikus orvoslás hozta létre az emberekben azt a tévképzetet, hogy a modern medicina szinte nem ismer lehetetlent. Mai emberképünk teljes mértékben „technizált”, aminek következtében az orvosi szakma egyre inkább a javítóműhely és a szupermarket nimbuszát kezdi magára ölteni, ahol minden kellemetlenségre van megoldás, minden betegségre van megfelelő tabletta. E szemlélet keretében pedig az orvoslás egyik legrégebbi és legfontosabb alapelve, amely így hangzik: „Nem ártani!”, fokozatosan a háttérbe szorul, illetve elsikkad.

     

    Az orvosok oktatása azzal kezdődik, hogy az embert szétszedik legapróbb alkotóelemeire. Sok diáknak ezután nehezére esik vagy egyáltalán nem is sikerül ezekből az elemekből az embert összeraknia és egységes egészként tekinteni rá. Ezt a szétdarabolt szemléletet tükrözi az orvoslás elaprózása különféle szakterületekre.

     

    Maximálmedicina – ami első pillantásra célszerűnek tűnik, az a gyakorlatban  többnyire feleslegesnek bizonyul

     

    Az embereket előbb kellene látnia a háziorvosnak, és csak szükség esetén a szakorvosnak. Utóbbiakat a kórházakban képzik ki, ahol a munkájuk előre szelektált, súlyos betegségekben szenvedők gyógyítására irányul. A munkájukra jellemző óriási és szükséges diagnosztikai arzenál bevetése azt eredményezi, hogy a betegeket sokszor „túldiagnosztizálják”, majd ezt követően túlkezelik. Ebben jelentős szerepet játszanak a negyedévente elvégzett kontrollvizsgálatok, amelyekre visszarendelik a beteget.

     

    A páciens is „biztosra szeretne menni”, és azt kívánja, hogy megtegyenek érte „minden emberileg lehetségest”. Az orvos ennek az óhajnak eleget is tesz – már csak „a biztonság kedvéért” is.

     

    A hátfájás szinte népbetegség. Noha a klinikailag banálisnak tűnő hátfájás esetében rendkívül ritka a komoly megbetegedés, mégsem zárható ki teljes mértékben például egy rosszindulatú daganatból adódó csontáttét jelenléte. Ezért a biztonság kedvéért megröntgenezik a beteget. Kérdés azonban, vajon hány embert szabad feleslegesen kitenni a köztudottan káros röntgensugárzásnak csak azért, hogy több ezerből egy embernél valóban felfedezzünk egy komoly szervi betegséget.

     

    Vagyis a „túldiagnosztizálás” komoly probléma. Az angol nyelvterületen élők erre alkottak egy gúnyos hangulatú betűszót: VOMIT (ez angolul hányást jelent), ami a Victim of Modern Imaging Technology – a modern képalkotó diagnosztika áldozata – kifejezésből származik. Amit a hátfájás ürügyén készült röntgenfelvételeken látunk, a legtöbb esetben nem esik egybe a beteg panaszaival. Ennek ellenére a leletet sokszor azonosítják a panaszok valódi kiváltó okaként és megoperálják a beteget!

     

    Sajnos hasonló a gyakorlat az egyre több betegségre kiterjedő szűrővizsgálatokkal kapcsolatban is. 2011 novemberében egy kanadai orvosi folyóirat a mammográfiáról közölt meglepő eredményeket. A kanadai kutatások szerint a rendszeresen mammográfiás szűrésre járó nők semmilyen kézzelfogható előnyt nem élveznek sem az életminőséget, sem pedig az élettartamot illetően a szűrésre nem járó nőkhöz képest.

     

    Szintén a viták kereszttüzében: az országszerte végzett mammográfiás szűrések

     

    Ráadásul az egész szűrőprogramnak káros hatása is van, amennyiben az érintett hölgyek folyamatos nyugtalanságban élnek, nem is beszélve az álpozitív eredmények alapján elvégzett fölösleges műtétekről. A szerzők ezért azt ajánlják, hogy a szűrésen való részvételről a döntést alapos beszélgetés, az előnyök és hátrányok gondos mérlegelése alapján, csak a pácienssel közösen szabad meghozni. Hasonló ajánlást tettek közzé az USA-ban is, sőt itt ezt kiterjesztették a prosztatarák szűrésére is.

     

    Hasonló a helyzet az ún. menedzserszűrésekkel és az egyéb, rutinszerűen elvégzett „megelőző vizsgálatokkal”. Ugyan egészséges vagyok, jól is érzem magam, de azért jó, ha erről orvosi bizonyítékom is van... Holott a rutinvizsgálatokkal egyáltalán nem biztos, hogy egészségünket fogják bizonyítani. Minden bizonnyal sokan ismerik a mondást, miszerint „aki egészséges, azt nem vizsgálták meg elég alaposan”. A rendszeresen elvégzett vizsgálatokat sokkal inkább szűrésnek, mintsem megelőző diagnózisnak kellene neveznünk.

     

    A magas vérnyomás vagy a magas koleszterinszint a legtöbb ember számára nem valódi betegség. A kutatások már régóta tisztázták, hogy csupán több kockázati tényező együttes megléte esetén nő meg a szívinfarktus vagy az agyvérzés veszélye. A gyakorlatban azonban egyre több kockázati tényezőt betegségként kezelnek, például amikor a lelet meghaladja az alsó vagy felső határértéket. De a határértékek meghatározása messzemenően önkényesen történik. A specialisták hajlamosak a felső határértékeket egyre inkább lefelé szorítani. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy a szakorvosok folyamatosan szem előtt tartják a ritka, de létező, katasztrofális következményeket.

     

    Másfelől a fenti gyakorlat mögött felfedezhető a túlzott mértékű kutatói becsvágy, valamint az anyagi érdekeltség is. Az olyan kockázati tényezők terápiáját, mit például a magas vérnyomás, lényegében prevenciónak tekintjük. Itt is hasonló kérdés merül fel, mint a diagnosztika terén, hány beteget szabad szükségtelenül kezelnem csak azért, hogy közülük egy se kapjon szívinfarktust?

     

    A betegségeket leginkább a megfelelő életmóddal lehet megelőzni. Ebben pedig úgy tűnik, sokszor döntőbb tényező, hogy mit nem teszünk, mintsem, hogy mit teszünk. Kevesebbet kellene ennünk, mellőzni kellene a dohányzást, kevesebb időt kellene ülve töltenünk, helyette többet mozognunk, és általában kevésbé hektikusan kellene élnünk. Bizonyos problémák ellen pedig az oltások nyújthatnak kellő védelmet.

     

    A többnyire vírusos hörghurut esetén teljesen felesleges antibiotikumokat adni a betegnek

     

    De itt is alapos megfontolásra van szükség, hiszen felmerül a kérdés, hány embert szabad szükségtelenül beoltanunk például pneumococcus ellen, vállalva a lehetséges mellékhatásokat és a tetemes költségeket, csak azért, hogy néhány ember ne kapjon tüdőgyulladást? Az erre adott válasz semmiképp sem tudományos, sokkal inkább morális és társadalmi indíttatású. A válasszal kapcsolatban nem bújhatunk a látszólag objektív számok mögé, inkább arra kellene törekednünk, hogy a számítások alapján felmérjük az oltások valódi hatásosságát.

     

    A tény, hogy a gyógyszerek legcsekélyebb mértékű, sokszor csak látszólagos fejlesztését a szolidaritási elven működő társadalombiztosítási rendszer hajlandó volt finanszírozni, óriási anyagi csábítást jelent az iparág képviselőinek. Ennek semmi köze a morálhoz vagy az etikához.

     

    Persze sok minden függ az orvosoktól is. A legjobb példa erre az antibiotikumok esete. E gyógyszercsoport feltalálása valóságos áldást jelentett az emberiségnek, hiszen azelőtt a legtöbb ember fertőző betegségekben hunyt el. Ez  azonban nem igazolja az antibiotikumok napjainkra jellemző felelőtlen alkalmazását. Világszerte a legtöbb ember köhögés miatt fordul orvoshoz. A diagnózis gyakran: akut hörghurut. És vajon mit rendel ilyenkor az orvos? Igen, antibiotikumot! Mivel azonban az esetek túlnyomó többségében vírusfertőzésről van szó, teljesen feleslegesen.

     

    A páciensek nem az antibiotikumok miatt, hanem annak ellenére meggyógyulnak. Szervezetünk öngyógyító képessége csodálatos, de ezt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Ez az öngyógyító képesség számos betegségben érvényesül, és megfelelő életmód mellett segít fenntartani egészségünket.

     

    Sok orvosnak még mindig nehezére esik, hogy egyenrangú partnerként bánjon pácienseivel. A páciensek pedig nem veszik a fáradságot, hogy tájékozódjanak. Holott számos tájékoztató látott napvilágot, például a gyógyszerekkel kapcsolatban. Fontos, hogy mindig kritikusak maradjunk. Ez nem bizalmatlanságot jelent, hiszen ez nem lenne hasznos hozzáállás az orvos-beteg viszonyban. A szükséges bizalomért azonban mindkét oldalnak meg kell dolgoznia. 

    V.T.
    XVIII. évfolyam 6. szám

    Címkék: felesleges kezelések, túldiagnosztizálás

      Aktuális lapszámunk:
      2019. november

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.