Új a terápiában

Van bizonyíték a homeopátiára!

Interjú dr. Jens Behnkével, a Carstens Alapítvány kutatási szakértőjével

    A homeopátiás gyógyszereknek bizonyított helyük van a gyógyításban. Ezt állapították meg azon a szakmai konferencián, amelyen a szakemberek összefoglalták és megvitatták a közel tíz éven át tartó EPI3 farmakoepidemiológiai vizsgálati program eredményét. A budapesti tanácskozás egyik előadója volt dr. Jens Behnke német kutatási szakértő, aki a Carstens Alapítványnál a homeopátia területén folyó kutatások stratégia koncepciójáért, a beérkező javaslatok értékeléséért és kivitelezéséért, valamint a folyamatban lévő projektek kivitelezéséért és felügyeletéért felelős részleg vezetője. A kutató interjút adott a Természetgyógyász Magazinnak.


     

     

    ‒ Magyarországon sokan szkeptikusan állnak a homeopátiához, azt írják az újságok, hogy placébó, vagy még rosszabbat: azt, hogy szemfényvesztés. Sőt, ártalmasnak is tartják, mondván: akiket homeopátiával hitegetnek, közben elmulasztják az orvosi kezelést, ami meggyógyíthatná őket. Ugyanakkor a hivatalos álláspont megengedő, a homeopátia alkalmazása Magyarországon szabályozott, bár a társadalombiztosítás nem támogatja. Németországban hogyan állnak a homeopátiához?

     

    ‒ Ott is sokan szkeptikusak, aminek az egyik oka az, hogy kéthetente jelenik meg cikk valahol a módszer lejáratására. Vannak nálunk is, akik azt állítják, hogy minden egyes homeopátiás vizsgálat azt erősíti, hogy placébóhatásról van szó, állítják, hogy a szerek drágák, ráadásul veszélyesek.

     

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin augusztusi lapszámában olvashatják!

     

    Zimber Szilvia
    XXIII. évfolyam 8. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. december

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.