Új a terápiában

Van remény! - 2007. február

Kedves Olvasóink!

       

    Tovább folytatjuk sorozatunkat. Célunk tájékoztatni Önöket gyógyult esetekről, s arról, hogy gyógyíthatatlannak vélt betegségükből, ha akarják, ha hisznek benne, előbb-utóbb meggyógyulhatnak. Az élet, a természet élni akar, még akkor is, ha az emberiség folyamatosan ellene dolgozik. Ne törődjenek bele abba, hogy ezzel vagy azzal a bajjal, sőt egyre több betegséggel együtt kell élniük. Van alternatíva! És a tudomány felfedezéseivel egyre több lesz…  


     

    Mogyorósbánya apró település Dorogtól 17 kilométerre. Még a hómentes téli kopárságban is látszik, tavasszal buja zöldbe öltözik a környék. A ligetes, dimbes-dombos környék kedvelt kirándulóhely, ám aki itt él, gyakran megszenvedi a dús lombú fák és burjánzó növények közeliségét. Kiváltképp, ha hosszú évekig küzd korunk népbetegségével, az allergiával.

     

    A faluszéli csinos házak egyikében lakik családjával a hetedik osztályos Szabó Sándor Csanád, akivel édesanyja és nagymamája társaságában beszélgettem. No nem azért, mintha a fiatalember szégyenlős volna, de nekik nagy szerepük volt abban, hogy eljutottak a Medic Poliklinikára, ahol biztos kezekbe került szemük fénye.

     

    – Mikor kezdődött a betegséged?

     

    – Nem sokkal azután, hogy iskolába kerültem. Talán 7 éves koromban. Tavasz végén egyre gyakrabban kellett a zsebkendő. Folyt az orrom, mintha megfáztam volna, és valami nagyon ingerelt, mert folyton tüsszögtem.

     

    – Ez kellemetlen dolog, de ezen kívül gátolt valamiben?

     

    – Szerettem volna a többiekkel focizni, de futás közben nem kaptam levegőt. És ugyanez volt a tornaórákon is, amikor azt kint tartottuk. Gyakran fulladtam, és nagyon kifáradtam. Néha alig tudtam visszamenni az iskolába. De a focit azt nagyon sajnáltam. Csak néztem, hogy a többiek hogy rúgják a lasztit... Egész nyáron alig mozdulhattam ki a lakásból. Ha kimentem, és fű volt a közelben, főleg mogyoróvessző és parlagfű, akkor rögtön rosszul lettem, és a szemem is állandóan rettentően viszketett.

     

    – Egy évben mennyi ideig tartott ez az állapot?

     

    – Hónapokig. Az egész nyári szünidő alatt, és még tanévkezdéskor is.

     

    – Mikor derült ki, hogy allergiás vagy?

     

    – Amikor elvittek a gyerekorvoshoz, és ő elküldött allergiavizsgálatra.

     

    – A Svábhegyen megállapították, hogy 12 fajta növényre allergiás – kapcsolódik beszélgetésünkbe Sanyi édesanyja, Ildikó. – Ráadásul ezek tavasz elejétől ősz végéig ott voltak a környezetünkben. Egy idő után légzési nehézségei is voltak, nem kapott levegőt. Ez volt a legijesztőbb tünet, neki is és nekünk is, emellett gyakran bevérzett a szeme. Tablettát írtak fel neki, ami egyáltalán nem használt. Nekem akkoriban volt nőgyógyászati problémám, amivel egy győri természetgyógyászhoz kerültem. Ez fontos fordulatot hozott az életünkben, mert egyrészt műtét nélkül sikerült meggyógyulnom, másrészt ott olvastam Kecskés doktornő klinikájáról, ahol allergiás betegekkel is foglalkoznak. A cikkben az is benne volt, hogy homeopátiával is gyógyítanak, amiben én nagyon bíztam, mert sokat olvastam róla. Kiderült, hogy édesanyámék jól ismerik Kecskés doktornőt, mert régen körzeti orvosuk volt. Mivel Sanyika a tablettát akkor már elég régen szedte, és semmi eredménye nem volt….

     

    – Gondolom, Teri nagymama kézen fogta kis unokáját, és bevitte Pestre, a Medic Poliklinikára.

     

    – Pontosan így történt. Elvittük Sanyikát a papával Gabi doktornő klinikájára, ahol alaposan kivizsgálták a gyereket, és azt mondták, egyelőre két kezelés szükséges, de legfeljebb három, és valószínűleg teljesen meggyógyul majd.

     

    – A Voll-féle készülékkel vizsgáltak meg – mondja Sanyi, aki a családban mindenkinél jobban ért a modern technikához –, ami egyáltalán nem volt fájdalmas, mert csak egy fémrúddal tapogatták végig a tenyeremet és a talpamat. Megállapították, hogy nekem milyen szerekre van szükségem, és csak azokat a pici fehér golyókat kellett elszopogatnom.

     

    – Semmi egyéb teendőd nem volt?

     

    – Nem, csak annyi, hogy amíg szedtem a kis golyókat, addig nem ihattam kakaót, kólát meg szénsavas üdítőket, és nem ehettem csokoládét és zsíros ételeket.

     

    – Ezt nem volt nehéz betartani?

     

    – Hát, egyszer-kétszer azért megszegtem, de tudtam, hogy be kell tartanom, amit a doktor néni mondott.

     

    – A hétvégeken azért engedélyeztek egy kis csokoládét és kólát, de a hét többi napján szigorú tilalom volt – folytatja Teri mama –, de dicséretére legyen mondva, Sanyika szépen betartott mindent. Aztán még kétszer kellett bemennünk a klinikára, ahol megint azzal a készülékkel megvizsgálták, és azt mondták, rendben van a gyerek. Nem is akartuk elhinni, hiszen akkor már évek óta kínlódott szegény.

     

    – Teljesen meggyógyultál?

     

    – Igen, egy éve már semmilyen problémám nem volt. Egész nyáron nem jött elő az allergia. Majd jövőre ismét elmegyek egy tisztítókúrára, mely ahhoz szükséges, hogy egészséges is maradjak. Most már ugyan nem kéne vigyáznom az ételekre, de jobban vigyázok az egészségemre, mert nagyon nem szeretném, ha megint valami bajom lenne. Leszoktam például a csokiról, süteményeket is csak ritkán eszem. És már nem is hiányzik. Próbálok több gyümölcsöt enni. Régebben nem, mostanában viszont inkább ásványvizet iszom a kóla helyett. A legjobb az egészben az, hogy most már focizhatok. Mindennap lemegyek a fiúkhoz, és legalább egy-két órát rugdossuk a lasztit. Ennek örülök a legjobban. (x)

    Bayer Ilona
    XIII. évfolyam 3. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.