Viva Natura

Méregtelenítés „Mókus” tapasszal

Tapasztalatok a japán Mokusaku talptapasz használatával kapcsolatban


Az utóbbi napok legújabb tömeghisztériája – egy esetleges dioxinmérgezés lehetősége – ismét rávilágít arra, hogy a nagy élelmiszer-elosztók csak úgy tudják hihetetlennek tűnő olcsó áron adni a különböző élelmiszereket, ha azokat nagy tételben felvásárolva hosszú ideig képesek minőségromlás nélkül raktározni. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy ezekből a termékekből szinte minden szerves anyagot kivonnak, hiszen a leghamarabb a szerves vegyületek romlanak. Ily módon a legnagyobb tápértékű anyagok kikerülnek az élelmiszerekből, mely tényt a különböző kutatások is megerősítették. Az elmúlt évtizedben mind a növényi, mind az állati eredetű élelmiszerek tápértékük sokszorosát veszítették el. Ezért van az, hogy ugyanazon jóllakottság érzéséhez a modern élelmiszerekből sokkal többet kell fogyasztani, mint amennyire – teljes tápérték esetén – a szervezetnek szüksége lenne. Részben ez is oka az emberek között tapasztalható egyre nagyobb arányú elhízásnak. Kitűnő példa erre a gabonák feldolgozása, melynek végterméke a finomított fehér liszt. Ebben ugyanis szinte semmilyen hasznos tápanyag nem található. A feldolgozás melléktermékeként keletkező korpát, csírát, illetve pelyheket ma már reformélelmiszer-boltokban külön meg lehet vásárolni.

 

Nagyobb baj azonban az, hogy a szerves tápanyagoktól megszabadított élelmiszereket, jobb eladhatóságuk érdekében, íz-, szín-, illetve illatfokozó mesterséges vegyületekkel dúsítják. A civilizált világban ma már évente több kg – az egészségre mindenképpen káros – esetenként mérgező hatású kemikáliát fogyasztunk el. Egészségünk megőrzése érdekében ezért időről időre érdemes méregteleníteni a szervezetet.

 

Már az is méregtelenítésnek számít, ha gondosan megválogatjuk, milyen élelmiszereket vásárolunk meg. Lehetőség szerint biogazdálkodásból származó, ellenőrzött helyről beszerzett, minél kevesebb adalékanyagot tartalmazó árut vásároljunk. A zöldségeket, gyümölcsöket alaposan mossuk meg, együnk minél több olyan ételt, mely nem finomított és minél kevésbé feldolgozott (pl. teljes kiőrlésű gabonaféléket, ilyen lisztből készült péksüteményeket, tésztákat). A napi két és fél-három liternyi vegy- és tartósítószer-mentes (ha lehet, lúgos) folyadék elfogyasztásának is fontos szerepe van. Iktassunk be életmódunkba hetente egy folyadék- vagy gyümölcsnapot, mely negyedévente egyfolytában akár három nap is lehet. Manapság népszerűek a különböző méregtelenítő kúrák, melyek orvosi felügyelet mellett öt-hat nap alatt mozgással egybekötött súlycsökkentést és a salakanyagoktól való forszírozott megszabadítást ígérik. Szakmai felügyelet mellett ez hasznos lehet, noha nem mindenki tudja kifizetni a borsos szállodaárakat. Egyre többen hirdetik a különböző edényekbe helyezett folyadékban történő „lábáztatós” méregtelenítést, melyben a vízbe helyezett elektródák segítségével történik a különböző káros fémek kimosása a szervezetből. Itt sok minden függ magának az edénynek és az elektródáknak az összetételétől és minőségétől, mert elméletileg előfordulhat, hogy az edény faláról, illetve az elektródákról leváló – a szervezetre káros hatású – fémek a talpon keresztül a nyirokutakon át bejuthatnak a szervezetbe.

 

Ennél az eljárásnál természetesebbnek tűnik az ún. méregtelenítő tapaszok használata, melyek részben délkelet-ázsiai tapasztalatokon alapulnak. Az alapelv az, hogy kis párnába helyezett – rendkívül nagy ozmotikus elszívó hatással rendelkező – növényi őrlemény segítségével a talpon át a szervezetből elszívják a nyirokrendszerben keringő salakanyagokat. Előnye az egyszerű alkalmazhatóság (este a talpra simítva a méregtelenítés az éjszakai alvás alatt megtörténik), a folyamat mindenképpen egyirányú, hiszen az elszívó hatás miatt csak a szervezetből kifelé távoznak a káros anyagok. A magas színvonalú japán technológiát és tapasztalatot reprezentálja a magyar piacon is elterjedt Mokusaku tapasz (ennek könnyen megjegyezhető neve a címben is idézett Mókus tapasz), melyből a zöld dobozban forgalomba hozott változat a méregtelenítést szolgálja, a pirosban lévő pedig a méregtelenítés mellett bizonyos fájdalomcsillapító, ödémacsökkentő és regeneratív hatással is rendelkezik, ezért sport- vagy egyéb sérülések utókezelésében is eredményesen alkalmazható. Negyedévenként egyszer érdemes egy tapasszal történő méregtelenítést végigcsinálni, melynek során egymást követő négy éjszakán át mindkét talpunkra ragasztunk egy-egy méregtelenítő tapaszt. Az első reggelen meg leszünk lepve, hogy mi minden távozik szervezetünkből. A tapaszok felszíne olyan, mintha kátrányba léptünk volna. A negyedik napon a párnácskák már alig színeződnek el. A közérzetünk javul, energikusabbak érezzük magunkat, és mindezt otthoni kényelemben, egy napra vetített, néhány száz forintért megtehetjük.

 

A mokusaku vagy más néven a fanedv Japánban és a Távol-Keleten már nagyon régóta használt és népszerű tradicionális népgyógyászati eszköz. Ekcéma kezelésére, rovarriasztó, szagtalanító, antibakterizáló és fertőtlenítő tulajdonsága miatt alkalmazták.
Hatásmechanizmusa a talp reflexpontjaira épül. A talp a test azon része, amely a legtávolabb van a szívtől. A vér szabadon áramlik a talp felé, s ez a legalkalmasabb hely arra, hogy a testben lévő káros anyagok összegyűljenek. Ha a vér visszacirkulálása során ezek a káros anyagok bekerülnek a véráramba, különböző rendellenességeket okozhatnak, ezért nagyon fontos ezen megrekedt anyagok eltávolítása a szervezetből. A tapasz a reflexpontokon keresztül vonja ki a felgyülemlett felesleges anyagokat szervezetünkből.

 

A Mokusaku tapasz az egyik legmodernebb, leghatásosabb és legegyszerűbb módja az emberi test méregtelenítésének.

 

Keresse gyógynövény- és bioboltokban!

 

A bolti áraknál kedvezőbb áron juthat hozzá webáruházunkban a www.vivanatura.hu weboldalon.

Dr. Bakanek György
XIII. évfolyam 10. szám

Címkék: Mokusaku, viva natura

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.