Viva Natura

Mestermű


Minden cég működése során eljön az az időpont, amikor úgy érzi, hogy a csúcsra ér. Innen vagy lefelé vezet az út, vagy meg kell újulnia, hogy újból elindulhasson a további sikerek felé.

 

A kombuchát 1995-ben kezdtük el gyártani Magyarországon. Az igazi áttörést az hozta, hogy biológiailag sűrített kombuchakoncentrátumot tudtunk készíteni, amely mára már meghódította a világot. A kombucha megítélésében két alapvetően különböző vélemény szokott elhangozni, vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem szeretik savanykás íze miatt. Mindkét állítás igaz lehet, hiszen kialakult ízvilágunk határozza meg, hogy mit tartunk kellemes aromájúnak és mit nem. A stabil koncentrátum létrejötte adta meg az alapját, hogy különféle jótékony hatóanyagokat hordozó gyógynövények hozzáadásával, mint például a noni, a csipkebogyó, bodza, ginszeng, tudjuk a kombucha hatását fokozni. Kombuchakoncentrátumaink ma már ismertek úgy a magyar, mint a külföldi piacokon.

 

Cégünk régi álma volt megalkotni egy olyan magas antioxidáns (TAS)-tartalmú flavonoidkészítményt, amely hosszú távon stabilan megőrzi antioxidáns képességét, íz-, szín-, illatanyagát, és ugyanakkor a benne lévő összetevők és hatóanyagok szempontjából a piacon lévő legmagasabb értékeket tudja biztosítani. Nem egyszerű létrehozni egy ilyen stabil készítményt, mert a flavonoidok érzékeny vegyületek, melyek a legkisebb kémiai-fizikai változásra reverzibilisen vagy irreverzibilisen megváltoznak. Tartós meleg vagy az oxigén hatására eloxidálódnak, barna vegyületekké alakulnak át.

 

Ebben az időszakban találkoztunk dr. Panyik Gáborné adjunktus asszonnyal, aki a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Hosszas kísérletezések kezdődtek a kombuchával, illetve a gyümölcs- és gyümölcshéjkivonatokkal. Ebből született meg a kombucha új korszakának első legsikeresebb terméke, a Kombuflavonoid 9. Ez alkalomból kérdezzük dr. Panyik Gábornét, hogy tulajdonképpen miért alkalmasabb a kombuchakoncentrátum hordozóanyagként bármilyen más vivőanyaghoz képest, pl. az almaecethez vagy az alkoholos kivonatokhoz képest?

 

- A színanyagok, a flavonoidok természetes indikátorok, amelyek a savasság, a pH-érték legkisebb változására átalakulnak, színük változik. A gyümölcsök feldolgozásánál, a színanyagok kinyerésénél is figyelembe kell venni ezt az érzékenységet. Természetesen ügyelni kell az oxidáció minél tökéletesebb kiküszöbölésére, amely irreverzibilis barnulást okoz. A vörös színanyagok savas közegben piros, míg lúgok hatására kék színűek lesznek. A színanyagok és a gyümölcssűrítmények minőségének megőrzését a savasság, az alacsony pH-érték biztosításával tudjuk elérni. A kombucha magas savtartalmú, biológiai úton előállított szerves savak gazdag tárháza, melyek a termék természetes öregedésének folyamata során megvédik a színanyagokat az oxidációs folyamatoktól és lassítják azt. A Kombuflavonoid 9-ben lévő kombuchakoncentrátum és a speciális összetételű flavin magas biológiai értéket képviselnek szerves savaikkal, természetes színanyagaikkal, a gyümölcscukrokkal és a szervezet számára könnyen felvehető fémiontartalmukkal.

 

- Egy flakon (2 dl) Kombuflavonoid 9-ben hány kiló gyümölcs kivonatát találjuk meg?

 

- A Kombuflavonoid 9 készítményben a gyümölcs- és színanyagkivonatok tartalma 50 százalék, így kb. 1-2,5 kg friss gyümölcsnek felelnek meg. Természetesen a gyümölcsök szárazanyag-tartalma jelentősen eltérő.

 

- Ahhoz, hogy egy készítmény jó antioxidáns hatású legyen, minél többféle antioxidánst, flavonoidot stb. kell tartalmaznia Miről ismertetik meg egy jó flavonoidkészítmény?

 

- Az antioxidáns termékek hatása abban nyilvánul meg, hogy önmaguk oxidálódnak először, így védik meg környezetüket az oxidáció káros hatásaitól. A flavonoidkészítményekkel szembeni legfontosabb elvárásunk, hogy minél tovább megőrizze az alapanyagokban található természetes összetételt, formát, vagyis ne kerüljenek oxidált, kondenzált, polikondenzált formába, mert így hatékonyságuk, felszívódóképességük jelentősen csökken. A jó minőségű készítmények élénkpiros, bordó színűek, de vannak kivételek, hiszen a csipke feldolgozása után barnásvörös színű, ennek ellenére magas antioxidáns képességű, melyet összetételének köszönhetünk magas C-vitamin-tartalma mellett. Illatuk, ízük a friss gyümölcsre emlékeztetnek. Ha nem megfelelő a gyümölcsök feldolgozása, akkor az alap anyag már oxidált, barna, nehéz, fáradt illatú, ízű, tehát biológiailag már hatástalan. Az oxidált flavon formák már nem rendelkeznek antioxidáns hatással, nem védik meg a szervezetet az oxidáló hatásoktól, kedvező, érrendszerre ható értisztító hatásuk is elmarad. A Kombuflavonoid 9 kilenc gyümölcs sűrítményéből és héjkivonatából készült, melyek a következők: meggy, fekete bodza, fekete ribizli, kék áfonya, fekete áfonya, arióka, csipke, kökény, kék szőlő, melyek változatos színanyagaikon kívül számos gyógyhatású anyagot is tartalmaznak. Készítményünk antocianin-tartalma 2000 mg/l, leuko-antocianin-tartalma 16-18 000 mg/l, katechintartalma közel 7000 mg/l, míg antioxidáns képessége (TAS) 80-100 érték között található. Természetesen ez a gyümölcsök évjáratonként változó minőségétől függ.

 

- Többször említettük már, hogy a Kombuflavonoid 9-ben van a piacon lévő összes flavonoidkészítményhez képest a legmagasabb antioxidáns (TAS)-érték. Hogyan kell ezt értelmezni, mi az a TAS érték és mi az a viszonyszám, amiről beszélhetünk?

 

- A TAS érték a teljes antioxidáns-tartalmat jelöli, melyet a flavonoid-, polifenol-tartalom értékekből lehet számolni. Csak az oxidációmentes formák jelentenek értéket, az oxidált fenolos vegyületek már hatástalanok, tehát csak az összpolifenol-tartalomban jelennek meg.

 

- Min dolgoznak most?

 

- A természet színvilága rendkívül változatos, a leggyakoribb szín a zöld, de jelentős a növényvilágban a sárga és a fehér szín megjelenése is. Ezek a különböző színű termékek a test más-más funkcióit támogatják, más energetikai sávban hatnak. Ezért a flavonoid termékcsalád egyéb bővítésén túl ezen hatóanyagokat tartalmazó termékeket kívánunk előállítani.

 

- Úgy hallottuk, hogy előkészítették a biokombucha gyártását, erre miért volt szükség?

 

- A biotermékek jelentősége abban áll, hogy a talaj, a termesztés és növényvédelem szigorú előírásainak biztosításával a termény, így az élelmiszer nem tartalmaz növényvédő szereket, műtrágyákat (magas nitrit-, nitrátszint). Tehát a növényi és állati eredetű élelmiszerek káros anyagoktól mentesek. Ez elsősorban a vegetáriánus táplálkozásúak számára a legfontosabb. Csökkenteni tudjuk a szervezet terhelését, a káros szabad gyökök bevitelét, és természetesen a karcinogén anyagok jelenlétét.

 

Magyarországon a vásárlóközönség még nem fordít kellő figyelmet a biominősítéssel rendelkező élelmiszerek felé, mert nehezen megfizethetőek számukra. Az amerikai piacra már csak ilyen minősítéssel szállíthatunk be kombuchakészítményeinkből. Az ő kérésükre, az ő igényükre készítettük el a kombucha biokészítményét is Kombucha Gold névvel.

 

A biokombucha-készítmények hamarosan magyarországi forgalmazásban is elérhetőek lesznek. Valószínűleg magasabb áron, mint amit a kombuchával kapcsolatban megszoktak. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a kombucha az elmúlt 15 évben nem drágult, szinte változatlan áron kerül forgalomba, pedig a cukor ára több mint duplájára, a teáé háromszorosára emelkedett. Ennek pontosan az az oka, hogy a nagyobb mennyiségi értékesítés kapcsán a gyártási költségek alacsonyabbak, ezért tudtuk árainkat tartani.

"Az egészség megőrzése vagy visszaszerzése érdekében mindenkinek ajánlom a Kombuflavonoid 9 kipróbálását - mondja Török Szilveszter professzor úr. - Győződjön meg arról, hogy a legjobbhoz, a legértékesebbhez a legolcsóbban juthat hozzá!"

Jakab István
XII. évfolyam 11. szám

Címkék: kombucha

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.